Korlátok között

Hatodik fejezet

Amikor ideköltöztünk, utáltam az ágyamat. Kényelmetlen volt, és még csak arra sem volt alkalmas, hogy aládugjak valamit, mert a hülye ágyneműtartó elfoglalta a helyet. Calum milliószor javasolta, hogy húzzam ki, és úgy kényelmesebben tudok aludni, de túl nagy macerának tartottam a procedúrát, tekintve, hogy a sok meló miatt gyakran csak pár órát alszom. Ezúttal azonban kiváló szolgálatot tett, mert ahogy kinyitottuk, tökéletes fekhelynek bizonyult két ember számára. A Nutella és a csokoládéfagyi természetesen nem veszett kárba, két kiskanállal, és ezekkel karöltve vonultunk fel az emeletre zuhanyzás után. Michael füttyögni kezdett, Marc pedig követelte, hogy csatlakozhasson a bulihoz, de elutasítottuk. Ez egy szigorú csajbuli lesz! Szóval, ott ültünk a kinyitott ágyamon, mindenhol takarók és párnák hevertek, Emily és én pedig egymással szemben ültünk törökülésben. Köztünk egy rózsaszín tálca feküdt, rajta két hatalmas üveg Nutellával, és két egykilós fagyisdobozzal. Leginkább felváltva falatoztunk belőlük, de volt, hogy pár kanál erejéig csak az egyikre koncentráltunk. Közben pedig beszélgettünk. Sokat. Tényleg nagyon sokat.

- Tudod, az a legszörnyűbb az egészben, hogy a csaj a legjobb barátnőm volt. – Emily felém bökött a Nutellával teli kanalával. – Egész gimi alatt azt hittem, ő lesz az esküvői tanúm, és a gyerekeim keresztanyja, erre kiderült, hogy neki hamarabb lett gyereke, méghozzá az én pasimtól. – dühösen tömte a szájába az édességet. Lefelé görbült a szája, láttam valamit megcsillanni a szemében. Délután megegyeztünk, hogy nem fogunk sírni. Hogy a mai este célja, hogy úgy beszéljünk az exeinkről, hogy nem kezdünk végeláthatatlan sírórohamokba. Hogy végre tényleg túllépjünk rajtuk. Tennem kellett valamit, hogy ne kezdjenek el potyogni a könnyei.

- Emily! – legyezgetni kezdtem őt. – Mit művelsz? Nehogy elsírd magad! Megbeszéltük, ma csak a csokifagyi és a Nutella folyhat, hallod? Könny nem!– meglöktem egy kicsit a térdét. Úgy tűnik, hatással voltam rá, mert a majdhogynem kicsorduló könnyek hamar mosollyá változtak.

- Oké, te jössz. – tette le a kanalát a tálca szélére, és a mellettünk heverő konyharuháért nyúlt, hogy megtörölje a száját. Nyakig csokisak voltunk, de hát mi egy csajbuli lényege, ha nem ez? – Kivel csalt meg?

- Az asszisztensével. – feleltem. – Említette a nevét, de annyira leszarom, hogy meg sem jegyeztem. – játszottam a nagymenőt. Aha, hogyne. A neve beleégett a memóriámba.

- Hogy hívják? – kérdezte Emily, mindent tudó mosollyal. Hát persze, hogy kiszúrta.

- Valami Anett, Anna... - morfondíroztam.

- Sally. – sóhajtotta Emily, a plafont bámulva.

- Annika. – böktem ki. – Rájuk nyitottam Will irodájában. – rögvest beugrott a kép, ahogy a csaj fehérneműben fekszik a bőrkanapén, Will pedig az indokolatlanul hosszú combját simogatja félmeztelenül, csókolózás közben.

- Mi a teljes neve a seggfejnek? Talán ismerem. – Emily egy újabb falat csokifagyival lett gazdagabb. Biztos, hogy ismered, feltéve, ha van TV-d.

- Will Marshall. – mondtam ki. Ekkora fejlődést! Még csak eszembe sem jutott a sírás. A hat hónapja iránta érzett düh és csalódottság teljesen összeolvadt, és már csak gyűlöltem őt. Szimplán csak gyűlöltem. Nem úgy, mint Luke-ot. Luke-ot szeretem. Egy utálatos rohadék, borzasztóan el van szállva magától, és tisztában van azzal, mennyire jól néz ki, de valamilyen szinten szeretem őt. Ezt persze sosem fogom elismerni senkinek, de azért jó tisztázni a dolgokat magamban. Emily keze megállt a levegőben, félúton, a Nutellával teli kanala a szája és az üveg között. Nyelt egy hatalmasat, és végül úgy döntött, az édesség várhat. A teli kanalát letámasztotta a tálca szélére, és megkért, hogy ismételjem meg a rohadék nevét. – Jól hallottad. Ő készítette az első interjút a srácokkal, a stúdióban találkoztunk.