Korlátok között

Harmincötödik fejezet

- Segítenél becipzárazni a bőröndöt? – kérdeztem Luke-tól, a táskám tetején csücsülve. Ő velem szemben ült a matracon, felhúzta a térdeit, és átkarolta őket. Kettesben voltunk a gardróbban, Emily már összecsomagolt, és odakint beszélgetett a többiekkel. Luke nem volt felhőtlenül boldog annak hallatán, hogy már ma éjszaka visszarepülünk Sydneybe, sőt, azóta, hogy elmondtam neki, nem is szól hozzám. Amikor megkértem őt, hogy segítsen, feltápászkodott, és odalépett elém. Felé nyújtottam a kezemet, remélve, hogy felhúz a bőröndről, de ő csak arrébb állt, helyet adva nekem. Nagyot sóhajtottam, és felálltam egyedül. – Meddig akarod még játszani a sértődöttet? – fordultam szembe vele. Luke kikerült engem, és letérdelt a bőröndöm elé. Becipzárazta, és a számzárat is beállította rajta. – Luke, maximum egy hétről van szó. Ne viselkedj már ennyire gyerekesen! – emeltem a plafon felé a tekintetem. Luke felállt, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem jó ötlet hazautaznod, mindegy, mennyi időre szól. – jelentette ki határozottan. – Wright nem válogat az eszközökben, láttad, mit tett apáékkal is. – idegesen beletúrt a hajába. – A francba, Sally, rohadtul féltelek! – mondta kétségbeesetten. Bár nem örültem neki, hogy ilyen módon próbálja kifejezni, hogy nem ért egyet a döntésemmel, az azért mégiscsak szívmelengető volt, hogy ennyire óvni szeretne. – Ha Wright megtudja, hogy hazamész, mindent el fog követni ellened.

- Ne legyél ennyire drasztikus. – a keze után nyúltam, és legnagyobb meglepetésemre nem húzta el a sajátját. – Tárgyalni megyek oda, nem pedig harcolni.

- Megfenyegette a szüleinket, a bandát, és téged is. Lenyúlta a bankszámlánkat, és most egy új menedzsert akar a nyakunkra küldeni, hogy eltávolítson mellőlünk téged. Ismerlek, Sall, és tudom, hogy ennek az egynyolcada is bőven elég érv arra, hogy te késsel támadj torokra. – sorolta Luke. Hagytam, hogy közelebb húzzon, és magához szorítson.

- Emily velem jön. – emlékeztettem Luke-ot. Ő a fejét rázta.

- Ez nem túl nagy életbiztosíték. – belefúrtam a fejemet a mellkasába. – Legalább én had menjek veletek! – simogatta a hajamat.

- Mit gondolsz, Luke, létezik a 5 Seconds of Summer Luke Hemmings nélkül? – toltam el magamtól annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. – Egyetlen koncert sem mehet le nélküled. – közöltem.

- Tudod mit? – két tenyere közé fogta az arcomat. – Van egy feltételem. – felvont szemöldökkel pillantottam rá. – Vagy hagyod, hogy apa elkísérjen titeket a tárgyalásra, vagy a következő géppel utánatok repülök. – öhm. Mi? Hogy Robert eljöjjön velünk a tárgyalásra? Lássuk csak... Nem.

- Luke... - a fejemet csóváltam. – Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Biztos, hogy nem lesz szép az a beszélgetés, nem szeretném, hogy Robert is a tanúja legyen, mert aztán tutira elmeséli anyának is, és akkor ki fog akadni, amiért ilyen melóm van... - hadartam az ellenérveimet. Luke vállat vont.

- Rendben, ahogy gondolod. Megyek, foglalok jegyet az eggyel későbbi gépre. – eresztett el Luke. Letérdelt a matracra, és megnyitotta a böngészőt a laptopomon.

- Luke, nem szakíthatod félbe a turnét. – leültem mellé, megsimogattam az arcát, és finoman magam felé fordítottam. – Csak hazamegyek, elintézem a dolgokat, és visszajövök. Egyikünknek sem jó ez a helyzet, úgyhogy kénytelen leszek megoldani.

- Wright bosszút esküdött ellenünk. Tudja, hogy általad tud a leginkább ártani nekünk, ráadásul utál téged, amiért átverted őt. Minden oka megvan arra, hogy bántson téged. – olyan félelem tükröződött Luke csodálatosan kék szemében, amit még sosem láttam. Átéltünk már néhány érzelmi hullámvasutat együtt, de még nem tapasztaltam ilyesmit nála. Ahogy tudatosultak bennem a szavai, rájöttem, hogy igaza van. Lehunytam a szemem, és a hüvelykujjammal végigsimítottam fertőzésveszélyes piercingjén.