Korlátok között

Nyolcadik fejezet

Ha egy szóval kellene jellemezni a házunkat, akkor azt mondanám, hogy teljes, totális, abszolút katasztrófa.

Mason Emilyt, Shawn-t, Marcot és engem hozott haza első körben, és amikor elindultunk, Ash figyelmeztetett, hogy inkább csukott szemmel szaladjak fel a szobámig, de nem hittem neki. Azt gondoltam, annyira szörnyű mégsem lehet, de megint csak rá kellett döbbennem, hogy néha túlságosan alulértékelve értékelem túl ezt a négy rocksztárt.

Emily órákkal Shawn műsora után is azt ismételgette, hogy ő még sosem látott ilyet korábban, és bizony szerelembe esett Shawn-nal, ezért rá nem számíthattam, mint támogató. Marc a barátnőjével beszélgetett Facebook-on, őt az kötötte le, Mason pedig azonnal fordult is vissza a fiúkért, miután kitett minket. Egyetlen ember maradt, akinek nem akadt más elfoglaltsága.

Egy kis félsz azért bennem volt, ahogy megtettük a bejáratig vezető utat. Tudtam, hogy a srácok mire képesek, ha rombolásról van szó, de őszintén nem gondoltam bele, milyen az, amikor mindezt a felügyeletem nélkül művelik. Persze, korábban is előfordult már, hogy katasztrófa sújtotta területet kreáltak a ház valamelyik részéből, de aközben én a másik szobában voltam, tehát bármikor közbeléphettem. Elővettem a kulcsomat, és szinte remegő kezekkel helyeztem azt a zárba. Az első sokkhatás akkor ért, amikor nem tudtam rendesen kinyitni az ajtót. Lökdöstem, rugdostam, de semmi sem történt. Résnyire ugyan kinyílt, és ahogy próbálkoztam, éreztem, hogy egy torlasz akadályozza meg a bejutásunkat, de elképzelni sem mertem, mi lehet az.

- Engedj. – taszított félre az útból Shawn. Oké, annyira talán mégsem bocsájtott meg. A vállával ugrott neki az ajtónak, ami egy reccsenés kíséretében kitárult. Shawn félreállt, hogy előreengedjen, de megkértem, hogy inkább ő kezdje a sort. Majd a reakciójából leszűröm, mi vár rám. Alig lépte át a küszöböt, megtorpant, és eltorzult arccal nézett az ajtó mögé. – Miért hever itt egy szétrámolt bőrönd? – kérdezte.

A tenyerembe temettem az arcomat. Ezt nem hiszem el. Alig 8 óra múlva felszáll a repülőnk Londonba, hogy a zenekar megkezdje a világkörüli turnéját, de ezek ledarálták Michael összes ruháját, és még a többiekét is szétdobálták? Shawn beljebb ment, hogy mi is beférjünk. Azonnal az ajtó mögé vetettem magam, és valóban. Kinyitva, összetúrva, teljes romjaiban ott hevert Ashton bőröndje. Nagyszerű. A rövid kis folyosó, ahonnan az irodám is nyílik, zoknikkal van teleszórva. Te jó ég, mintha el kellett volna bármit is dobálniuk, hogy megtalálják a kivezető utat! Az irodaajtó tárva-nyitva, oda alig-alig mertem bemenni. Shawn elindult a nappali felé, Emily lecövekelt az ajtó mögötti bőröndnél, sírásra álló szájjal, merthogy ő hajtogatta össze az összes fiú összes ingjét, Marc pedig az udvaron fel-alá járkálva szédítette a telefonvonal másik végén lévő lányt. Az iroda azon része, ami kizárólag az enyém, tehát az íróasztalom rendben volt, ezzel megúsztak egy, azaz egy publikum előtti fenyítést. A bőrfotel, amit legtöbbször Luke foglal el, most zakókkal és fehér ingekkel volt tele. A két szék, amik az asztallal szemben álltak, na, azok csak régen álltak. A falnál lévő bőrkanapé táskákkal és sapkákkal volt telítve. A gardróbajtó szintén nyitva állt, az ottani helyzet tényleg kritikán aluli volt. Az összes polc üresen állt, középen viszont minden ott volt, ömlesztve. Calum bőröndje volt a centrum, onnan kiindulva, szabályos rendben voltak szétdobálva, zömében Calum holmijai. Fél pár cipők tömkelege, ingek, ujjatlan felsők és hosszú ujjúk. Mindenhol. Konkrétan térdig álltam a ruhában. Kis híján elsírtam magam, amikor belegondoltam, hogy mindezt össze kell csomagolni egy bőröndbe, nem egészen 8 óra alatt. Átvágtattam a konyhába, ahol már majdnem megnyugodtam. Igen, ez az álomállapot egészen addig tartott, amíg bele nem kukkantottam a mosogatóba. A pult tetején ott hevert Michael nyitott, üres bőröndje. Illetve, nem volt üres, mert egy gumikacsa volt benne, körülötte víztócsával. Nyilván leolvadt róla a jég. A mosogató viszont...Na, az aztán megért egy misét. A lefolyóból egy zöld kockás anyag kandikált ki, összességében véve pedig az egész mosogatómélyedés ruhacafatokkal, gombokkal, cipőmaradékokkal volt tele. Muszáj volt megtámaszkodnom a pult szélébe, nehogy összeessek a látványtól.