Korlátok között

Tizennegyedik fejezet

Teljes nyugalom.

Ez jellemezte mind a kilenc embert, aki a turnébuszon utazott. Nem úgy, mint az elmúlt néhány órában.

A vasárnapi koncert után jóval rövidebb rajongótalálkozót tartottunk, és már éjfélkor bezártunk minden ajtót. Amíg a srácok összeszedték magukat, gyorsan elrendeztem az anyagiakat a stadion főnökével, és egy jó vastag borítékkal karöltve mentem vissza a többiekhez, akik már a hatalmas csomagjaikkal felszerelkezve vártak Mason-re. Ő már a koncerten sem vett részt, mert a kiadó küldött érte egy kocsit, ami elvitte a telephelyre, ahol a busz várta őt.

A koncert megint hatalmas siker volt, a srácok csak úgy szikráztak a színpadon, a rajongóik száma pedig megduplázódott, még a közösségi oldalakon is.

Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, kíváncsiak voltunk a buszra, elvégre azon fogjuk tölteni a következő évünket, de ennek ellenére az iszonyatos fáradság is kezdett erőt venni rajtunk. Reméltem, hogy csak fogjuk magunkat, felszállunk a buszra, és, a sofőr kivételével természetesen, de mindannyian álomba merülhetünk, egészen Párizsig.

Mason akkor gördült be a stadion művészbejárata elé, amikor Shawn vállára hajtva a fejemet, majdnem teljesen lecsukódott a szemem. A motorzaj kissé észhez térített, úgyhogy megráztam a fejem, mintha ezzel az álmot is ki tudtam volna szórni belőle.

- Édes vagy, amikor állva alszol. - súgta oda Shawn mosolyogva. Játékosan meglöktem az oldalát, és a buszról lepattanó Masonhoz siettem.

- Oké, itt a buszunk. - biccentett a jármű felé Mason. Biztos vagyok benne, hogy csak azért mondta ezt el, mert látta rajtunk, hogy nem vagyunk különösebben a helyzet magaslatán. - Egyszerre egy ember lépje át a küszöböt, és könyörgöm, ne vesszetek össze az ágyakon! - tette össze a kezeit, mintha csak imádkozna. A srácok lassan vonszolták fel magukat az új otthonunkra, elsőként Emily, őt követte sorban Calum, Ash, Luke, Michael, végül Marc. Mason, Shawn, és én a járdán maradtunk, amíg meg nem láttuk felkapcsolódni az egyik villanyt odafent. Mason a koncertről kérdezett minket, bár inkább Shawn válaszolt, mert akármennyire is igyekeztem nyitva tartani a szememet, az nagyon erősen harcolt ellene. A fiúk még beszélgettek, amikor úgy döntöttem, én is megnézem ezt a turnébuszt. Felmásztam a három szűk lépcsőn, és egyből a vezetőüléssel találtam szemben magam. Nem akármilyen volt ám az, extrakényelmes szék, párnázott karfa, ülésfűtés, pamuttal bevont kormánykerék. Mellette egy ehhez hasonló utazóülés, hogy a sofőr ne érezze magát mindig annyira egyedül. Egy vékonyfalú ajtó vezetett a busz belseje felé. Ahogy beléptem oda, megcsapott a fáradság illata, de komolyan. Balkéz felől, a sarokban egy konyha volt kialakítva, hűtővel, gáztűzhellyel, konyhaszekrénnyel. Nem akarok előítéletes lenni, de egy ekkora hűtő hét állandóan éhes fiúnak nem igazán lesz elég. Mindegy. Jobbról egy mini-fürdőszoba kapott helyet, zuhanyzóval, WC-vel, mosdókagylóval. Eszem nincs hozzá, hogyan voltak képesek egy ekkora buszba ennyi mindent belezsúfolni úgy, hogy még valamennyi hely is maradt. A fürdő vékony fala mellett közvetlenül egy emeletes ágy húzódott, amit már Emily és Marc el is foglalt. Emily került felülre, bár, nem tudom, mennyire volt ez jó döntés. Jó párszor felébredtem arra, hogy kiment az éjszaka közepén pisilni. Mellettük, a falnál a következő emeletes ágy helyezkedett el, aminek a tetejére Calum került, alá pedig Ash. A hátsó falon keresztbe a harmadik emeletes ágy, ezt odafent Michael, lent Luke stoppolta le. Calum-ék ágyával szembe egy egyszemélyes fekhely került, és mivel ide egy adag csomag volt ledobálva, sejtettem, hogy ez Mason ágya lesz. A konyha melletti részen egy szélesebb ágy volt, ami még nem volt franciaágynak minősíthető, de két ember kényelmesen elfért rajta. Mivel azon az ágyneműn kívül nem volt semmi, szinte biztosra vettem, hogy Shawn és az én helyem lesz. A helyiség közepére körülbelül húsz bőrönd és táska volt lehányva, de a tulajdonosaik mind-mind csukott szemmel pihegtek az ágyukban. Nagyszerű. Ki fog elpakolni? A menedzser.