Titkos Szervezet

3.rész Malcom

Az ajtóban egy férfi állt meg, szigorú arccal. A szobába zárt lányt kereste szemeivel. Miután Olivia szemei belefáradtak az idegen nézésébe halk hangjával megtörte a csendet.

- Ki csoda maga? – ekkor a férfi véglegesen is a lányon hagyta tekintettét. Az arcvonása meglágyult hirtelen. Középkorúnak saccolta Olivia. Abból a távolságból kissé borostásnak tűnt. Fekete haja, balra fésülve a füléig ért.

- Annak örülünk, hogy nem ment el a sokktól a hangod. – felelte és biccentett egyet. Olivia felhúzta szemöldökét. Próbált ezúttal kissé határozottabb hangnemet találni.

- Mégis kicsodák? – a férfi leheletnyit várt, mintha magában méregette volna kimondható szavait, de nincs itt semmi mintha. Pontosan megválogatta a válasznak megfelelőket.

- Nos, én Malcom lennék, teljes életnagyságban. Ahol jelenleg állsz egy ideiglenes lakókabin. Teljesen biztos vagyok abban, hogy temérdeknyi kérdést tudnál rám özönleni, viszont előtte arra szeretnél kérni, hogy mosakodj meg, és ha szeretnél, átöltözhetsz. – Olivia csak ekkor vette észre, hogy a Malcom nevezetű alak nincs is fehér színben. Egy kék farmer nadrágban, szürke edző cipőben, a bézs egyik árnyalatában feszülő pólóban és a könyökéig felgyűrt barna kabátban van.

Miután kellőképpen megfürdöd és biztosra ment, hogy nem vele, hanem a hellyel van baj, kiment azon az ajtón, amelyikben, nem régiben Malcom jelent meg. A felajánlás, mi szerint átöltözhet, ha szeretne, mosollyal az arcán élt a lehetőséggel. Így a szoba előtt állva, amiben addig fogvatartottak és ki tudja mennyi ideig, örömmel vette a levegőt. Bár, hamar tovaszállt a boldogság mikor tudatosult benne, hogy még mindig fogalmam sincs, hol van, és mi történik vele. A folyosó fénycsövekben úszott. Hosszú volt és rideg, minden bizonnyal a fakószürke fal, nem a leg barátságos választás volt. Ablak egy se volt. Olivia mély levegőt vett. Az érkező Malcom léptei visszhangoztak a falakról. Olivia a hang irányába emelte fejét és megpillantotta a férfit pár méterrel odébb. Az intett a lány felé és már fordult is vissza. Olivia fürgén a nyomába eredt, míg sikerült felzárkóznia mellé.

A folyósok kanyargósak, mind ugyanúgy néz ki. Nem szóltak egymáshoz útközben. Malcom jól tudta, nem meg felőle az idő, hogy elkezdjen magyarázkodni a lánynak, hiszen az úgysem fog kellőképpen figyelni rá. Eközben a lány magában arról tépelődött, hogy biztos eltévedne ezeken a folyósokon, ha egyedül lenne. Sok-sok kanyargós fakószürke folyosók után egy csarnokba érve Malcom egy asztalhoz invitálta Oliviát, amin papírok hevertek. A lány zavartan fészkelődött a széken. Rajtuk kívül nem tartózkodott ott senki, mégis érezte Olivia, az őt pásztázó tekintetteket.

- Itt az ideje a kérdéseidre, egyértelműen válaszolok mindenre kivétel nélkül. – Malcom ajka halvány mosolyra húzódott. Olivia agyában csak úgy tódultak a kérdések, most viszont, hogy feltehetné őket, eltompultak. Nem tudja mi annyira fontos, most megtudni. Túl sok dolog, de ami eddig üvöltve pattogott benne, picivé zsugorodott. Emiatt hosszú percek teltek el kettőjük közt csendben, míg Malcom nem várt tovább és folytatta.

- Jó, akkor válaszolj, kérlek pár kérdésemre, rendben? – Olivia nem válaszolt, még jelét sem adta, hogy meghallotta a felé szánt kérdést. Malcom fürkészte egy pillanatig az arcát, majd kezébe vett egy tollat és az asztalon heverő mappákból egyet kinyitott.

- Téged Olivia Presnek hívnak? – Malcom már írta volna a sorokra az igent, de Olivia nem válaszolt. Kénytelen volt felnézni rá. Eközben Olivia próbált tisztán látni és gondolkodni.

- Téged Olivia Presnek hívnak? – ismételte Malcom. A lány egy ideig csak bámulta, de végül bólintott. A mozdulatát esetlennek gondolta. Mi lehet Malcomnak róla a véleménye? Biztos ügyetlennek tartja. Emiatt pillanatra dühös lett és minden erejét összeszedte.

- Tizenhét éves vagy már, igaz? – Olivia ismét bólintott.

- Barna színű a szemed?- Olivia ezen a kérdésen elsőre megrökönyösödöt, majd határozótlanul bólintott.

- Nagyszerű! Vélemény szerint, nem szükséges több kérdést feltenni. A memóriád nem sérült.- Letette a tollat. Olivia már a nyelve hegyén érezte a kérdéseket.

- Hol vagyok? Mármint ennek a helynek mi a neve? Miért vagyok itt és mióta, de a legfontosabb az, hogy mi történik velem? – a kérdések csak maguktól jöttek. Utat törtek maguknak. Malcom megigazította a kabátja ujját. Vett egy nagy levegőt, és egyenként kezdett el válaszolni.

- Megnyugtatlak elsősorban, hogy még élsz és egyben a Föld nevezetű bolygón vagy. Ez a hely egy szervezet létesítménye. Egy szervezeté, aminek eme kerek nagyvilágban nincs párja, mivel nem csak annyira titkos, de egyben nem elfogadott. Ezek között a falak között határtalan a tudomány a lélegzett elállító segítségével. Hogy ez mi? Nos, varázslat. – Olivia túl sok dolgon gondolkodott magában. Eszébe jutott nem egy hipotézis, megannyi mágus és rémtörténet, de mind túl abszurdumnak talált. Végül annyit tudod kinyögni: