Titkos Szervezet

28. rész 91. Szintvizsga! más néven a Halálvizsgája

Mindenki összegyűlt egy hatalmas tömeget alkotva az udvaron. A történelmet író 91. szintvizsga megnyitása egytől egyig lázba hozta az embereket. Olivia Gabriel karjaiban könnyezet. A tömeg tapsolt és kiabált. Olivia eltávolodott a fiútól. Belenézett a fiú égkék szemeibe. A gondolat, hogy soha többé nem látja őrjítő volt.

- Szeretlek. – suttogta a lány.

- Én is szeretlek csillagom. – majd Gabe megcsókolta a lányt. A hangszóró sercegve bekapcsolt. Itt az ideje, hogy az üvegfal elé álljon. A társaitól nem búcsúzott. Már megtette az előző szintnél. Idegességében elfelejtette a dátumot. Ebben éri utol a halál? Később? Mindegy volt már. Az emberek, mint heringek állták el az utat. Nagy nehezen átpasszírozta magát közöttük.

- Szeretlek! – kiáltott Gabriel felé. Könnyei potyogni kezdtek, de boldog volt.

- Köszöntök mindenkit e nem mindennapi vizsga elé nézve. – hangzott fel a vizsgaigazgató hangja. - Egyik tanulónk vívta ki magának a szörnyű büntetést. A 91. szintvizsgát Olivia Gabriel Gadhold nevű fiatal lánynak kell teljesítenie. – Olivia szívdobbanása kihagyott egy ütemet új neve hallatán. Megakarta keresi a fiú arcát, de már csak azt a fránya üvegfalat bámulhatta.

- Malcom őrző, egyik embere. Nem régiben elveszítették egyik társukat, melyért egy perc csenddel és mélységes tisztelettért viseltesünk. – Olivia pimasz mosolygásban álldogált. Sikerült annyira, megrémítenem, hogy most Timre emlékezzen. Jó maga pedig a ruhájára nézett. Olyan összeállítást választott magának, amilyenben a fiú lelte a halálát. Mustár-sárga színű nadrág és barna bakancs. Fehér trikó és zöldkabát.

- Olivia, most hozzád szólnék. Ez a szint különb a többinél, itt a hirtelen reakcióid alkotják a sorsod. Olivia élj vagy pusztulj mindörökké! – az igazgató utolsó cseppet sem barátságos mondatán nem csodálkozott. Őszintén ennél kegyetlenebbre számított. A szervezet a halálát kívánja, de neki életben kell maradnia. Hiszen a jövőben nem egyszer meglátogatta a lányát. Élnie kell! A következő percben a duda felharsant és kezdettét vette a 91. halál vizsgája.

A bokrok alkotta labirintus, talán napfényben és virágokkal meg gondosan tartva elmehetett volna egy királyi palota becses kertébe, de így sötétben és ködben úszva, mindenhol ágak meredeztek szerte széjjel, egyszóval hátborzongató volt. Olivia elsőnek megijedt a sötéttől. Oda kint két ágra sütött a nap, de bent a homályság uralkodott. Emlékezett, amikor legelső nap Gabrielel, ezelőtt ült. Ott... kint...a biztonságban. És nem itt bent a biztos halálban. Halotta az emlékeiben a zajt, ami meg ijesztette akkor, ami innen bentről jött. Gabe akkor azt, mondta, hogy ne aggódjon, nem fog tudni semmi kijönni onnan, de ez a mondat mit sem ér, ha neki kell bent lennie. A félelme azonnal megtréfálta. Egy alakot látott maga előtt, aki, mintha a folyosó végében várná, de végül csak egy árnyék játszotta meg. Viszont emlékei azonnal felkavarodtak az elméje saras és lehúzó rétege alatt. Valaki, mintha említette volna annak a borzalomnak a nevét... fekete átok! Ami elégé megnehezítette az előző szintvizsgáját. Bár egyben kapóra jött Katynél. A labirintus egyszerű, kör alakú és sövények jelentik a válaszfalakat. Egyetlen egy út vezet ki és be is. Bármerre mész is a célodhoz jutsz el, mivel úgy van kialakítva, hogy az ember véletlenül se tévedjen el benne. Ezért alkalmazták annyira a királyi udvarokban, szép és biztonságos. Ezidáig nincs is gond, de ez a labirintus azért nem olyan biztonságos, hiszen ebben szörnyek nyűszögnek. Meg a hirtelen reakciók! Ahogyan a vizsgáztató mondta, de voltaképpen az mit takar? Hirtelen reakció? Az dönti el, hogy él vagy bukik. És, lám a sors iróniája. Olivia lépett egyet előre, hiszen öröké úgysem állhat ott és a következő percben egy lakásban találta magát. Este volt. A szobákban sötétség honolt. A padlóról felállt, hogy jobban szemügyre vegye a helyet. Szóval ez a hirtelen reakció, egyszer ott aztán itt! Nagyszerű! Így nem lesz olyan egyszerű eltalálnia a medálig, mivel azt sem tudja, hogy jusson vissza. Zajt hallott odakintről. Csörömpölést, majd női sikoltozást. Összerezzent, de hirtelen megütötte a fülét a csendes sírdogálás. Az ágyból jött. A sötétben nehezen látott, ami miatt egy fénygömböt dobott a levegőbe. Erről eszébe jutott minden egyes perc amit, Gabriellel töltött a titkos helyiségbe. Ott folyton ezzel világítottak. Közben a gömb által jobban körbe nézhetett. Egy szobában van ahhoz semmi kétség. Sőt egy gyerek szoba lehet a sok játék miatt és a rengeteg rajzból megítélve. Az ágyban megpillantott egy nagy dudort. A sírást még mindig hallotta, de rettegni kezdett a helyzettől. A hirtelen reakció takarhatja az ijesztgetést is. Akkor sírhat bármi, csak, hogy oda csalogassa...bármi.... Lehajolt és megfogta a takaró sarkát, de megmerevedett. Tényleg jó ötlet? Kérdezte önmagától. Ám a sírás elhallgatott és már csak szipogást hallott. Egy gyors mozdulattal lekapta a takarót. De csak egy hatalmas párna feküdt hosszában az ágyon. Az ablakra nézett, ami nyitva volt. A kiáltás és a zaj, talán a gyerek elszökött valami elől? De az lehetetlen, hiszen még most is hall valamit. Odakintről egyre több zaj mászik a fülébe. A törés keltette lárma és a gyilkoshoz szóló irgalom.