Titkos Szervezet

7.rész Leckék

A napok egymást követték és lassan, de biztosan tanulta a leckéket Olivia. Sokszor kellett magát elhatározni. Mindig fel akarta adni az új életét. Nem csak a varázslat használata volt olyan nehéz megtanulni, de a vele járó fájdalmakat. Azt szajkózták folyton, hogy szerencséjére a teste jól viseli a gyógyulás szérumot. Ezen rengetegszer eltöprengett. „ Jól viseli" mégis mihez képest? Mivel, ő nem így érezte. Miután megkapja, kínzó fájdalmak gyötrik percekig. Egyre jobban viseli az tény, de az égés, a lüktetés, a nyilalló és szúró fájdalmak akkor sem szűnnek meg teljesen, soha. Erre direkt felhívták a figyelmét. Mivel ő későn érkezett a szervezetbe, így túlkorosnak számított, vagyis az a szérum, amellyel félig halhatatlanná teszik őket, nem tud beágyazódni a varázslattal együtt, csak ideiglenes. Így hát ismételten nem volt választása. Ha esélyt szeretne adni saját magának, akkor, mindig be kell, hogy adja a szérummal megtöltött fecskendőt. Viszont a szérum nem iktatta ki a sérülések okozta fájdalmakat. A szérum valójában gyors gyógyulást biztosított. Ezért a kiképzések és gyakorlatok szörnyű szenvedésekkel teltek. Belelőttek a lábába, vállába, kezébe golyóval és íjjal. Kések és török hasították testét. Eltörték néha a végtagjait. A vére folyton a ruháin köszöntött vissza. Össze-vissza verték. A fájdalom minden oldalát át kellett élnie. A szérum mindig percekre rá meggyógyította és összeforrasztotta a sebeit. Ám a fájdalmakat kivétel nélkül társultak, tompultak, de a fogait sokszor csikorgatva zárta össze. Viszont a varázslat, nah az is folyton az energiáját szívta, mégis szerette. Igen, megszerette. Tetszett neki, hogy mindenre képes. Nem is bánta, hogy Malcom az ő drága őrzője, aki, mint kiderült nagyon szigorú egy személy. Szavaiban sohasem csengettek az elismerés a büszkeség a dicséret hangjai, ellenben mozdulataiban ott lapultak. A komoly arcával, kihúzott testtartással és a hátul összekulcsolt kezei mindig erős és határozott küllemet kölcsönzött neki. De voltak pillantatok, amikor bólintott egyet. Ezt mindig ügyesen csinálta, nem vették észre csak azok, akik hozzá tartoztak. Ez volt nála az elismerés vagy a büszkeség jele, mikor mi. Olivia a fellegekben érezte magát, ha egyszer-kétszer kapott egy-egy bólintást. Ugyanis ritkán osztogatta Malcom. Lassan kezdte megszeretni az új élete vele járóit és az elismerő

bólintások érdekében minden szabadidejében tanult. Nem véletlenül lettek olyan jó átlagai. Viszont az ismerkedést hanyagolta. Megtanulta, hogyan kell kutatni mások fejében még akkor is, ha az adott személy leblokkoltatta magát. Eleinte lelki ismeretfordulás gyötörte, de hamar megtanulta elfojtani az érzést. Végül tudod mindenkiről valamit, nem volt olyan személy, akit nem ismert volna, ha az alkalom megkívánta beszélgetett velük, de ennél több nem volt. Mint ahogy Gabriellel sem. Olivia kerülte a fiút. Néha amikor nem jött neki ez össze és találkozott a fiúval, megbeszélték mit tanult már és ennyi. Semmi több. Olivia más emberré változott. Malcom szavaival élve: „akaratos vagy és túlontúl önfejű, de erős és megfontolt is egyben."

Éjfélhez jár közelebb az óra. Olivia a gyér fényekben nézegeti emlékeit. A gyertya lángja sercegve lobog. Ahogy emlékképei is pattogva szállnak tova. A kandallóban ropog a fa, ahogy figyeli emlékeit, meghallja a több száz méterrel feljebb tomboló, zord tél süvítő zaját. Egy héttel ezelőtt esett le az első hó. Éppen a gyakorló pályán volt, kint az erdőben. Malcom a vizsgához közeledve, erőltette az edzéseket. „ Olivia figyelj jobban! Ne felejtsd el életben kell maradnod!" üvöltötte folyton Malcom. Éppen egy rém ugrott rá a bokrok közül. Hatalmas karmaival és vicsorgó tépő fogaival akarta átharapni Olivia torkát. Hosszas birkózás után sikerült kiszökni alóla és egy erős lendülettel el hajította kedvelt dárdáját a rém felé. A szörnyeteg izmos testébe könnyedén fúródott akárcsak a kés a vajba, szinte már kecsesen. A rém szemében tomboló tűz elhagyta és üvegesen nézett a lányra. Ezt sikerült megölnie,gondolta magában, de a közelben több ilyen ólálkodik még, így gyorsan odébb állt, hogy megtalálja a nyakláncot. És akkor, pont akkor, mikor a rém vörös vérét mosta le a patak hideg vízében, esett le az első hópehely. Felnézett az égre és a varázslatnak köszönhetően, minden aprót egyesével meg tudod nézni. Boldogan nyugtázta magában, hogy a könyvekben igazat írnak, nincs két egyforma pehely. Most pedig a szobájában kuksolva ül és a szokásos emlékeivel bíbelődik. Hamar megtanulta, hogyan kell ki vetíteni a fejében ragtározó adatokat. Avagy, hogyan tudja, újraélni azokat.

Ezt a tudást egyszer sem említette meg Gabrielnek. Hiába a fiútól származót a tény, mi szerint az emlékeit nem kell eldobni, és ami későbbiekben arra sarkalta, hogy utána járjon. Majd megtanulta és minden egyes nap használja. Ez mind kevés volt ahhoz. Kevés, hogy elárulja a fiúnak. A lelkiismeretét teljesen el tudta fojtani, de Gabriellel kapcsolatban már nem mondhatta el. A fiú felé tett, bántó szavai és tettei sokszor újra és újra üldözték. Részben ezért is kerülte a fiút. Gabriel okos volt és nagyon ügyes, de Olivia túlszárnyalta már. Miképpen a lány a könyvekből és tanítóitól szerezte tudását, a fiú máshonnan. Egyszer sem kérdezett rá és a fiú közelében nem is gondolt rá, de érezte, hogy valami nem stimmel a fiúval. A tudása a varázslattal kapcsolatban észbontóan jó volt, ahogy Oliviának is. Ám, Olivia nem egyszer megérzett valamit. Valami rosszat. Egy érzés jött a semmiből. Mindig csak Gabriellel kapcsolatban jelentkezett a sugallat. És mivel jól tudta a szabályokat, aggódott a fiúért. Egyben azt dettó tudta, hogy Gabriel figyeli. Érezte. A jelenlétét észlelte állandóan. Kimondatlanul ragaszkodtak egymáshoz. Hasonlóan, ahogy a szülei ragaszkodtak ahhoz a fránya sablonhoz. Sokszor kért Malcomtól kijárási engedélyt. Ilyenkor a másolata után kémkedett megállás nélkül. Nézte az életét, az ő élete lehetett volna, de az övéről mások döntöttek, ez a gondolatmenet, nem hagyta nyugodni. Senkinek nem tűnt fel a csalás, a barátai ugyanúgy nevettek vele. A szülei ugyanúgy szerették. Kiruccanásai mindig fájdalommal teltek. Lelki fájdalmai ostromolva vágott bele újra és újra. Az anyja mondta neki egyre,hogy „a fájdalom megerősít kincsem." Addig tiszteletből bólintott erre, mostanra meg értette e mondat jelentőségét és már elismerésként bicsaklik meg a feje. Oliva előtt áramló emlék véget ért. Legyintett egyet és eltűnt a vetítés. Aludnia kellene már rég, viszont ritkán képes erre. A mennyezetről kopogtatások hallatszottak meg. Pontosan tudta, mi okozza, hiszen nem ez az első alkalom. Ám ez az első alkalom, hogy reagál is rá. Felállt az ágyszéléről és a gyertyatartóhoz sétált. Meghúzta a fogantyúját és felment a titkos helyiségbe.