Titkos Szervezet

23. rész 90. szintvizsga( 1 fele)

A vizsga napján frusztráltak voltak. Mindnyájan. Malcom az emberi miatt, de csendben tartotta az információt. Nem szólt róla senkinek, ami igen csak nem volt a helyes eljárás. Talán Malcom sötét és jégverem mellkasában, akad mélyen elrejtve egy cseppnyi szeretett. Vagy, akár az őrző éppúgy tudja, mi fog történi és kivárja a vizsga végét. Bár,Olivia ezt kevésbé tudta elfogadni. Mindent tudott a szervezetről és, ha véletlenül igaz lenne, hogy Malcomban vegyült némi kép szeretett, ami még annál is hihetetlenebben volt, hiszen nála szigorúbb nem létezett, akkor ellent mondana mindennek, amit eddig vélt a szervezettel kapcsolatban. A szervezet gonosz! Mindig az volt! Olivia őrzőjét vizslatta szemeivel. Nála könyörtelenebb nem élt. Aki találkozott vele élete során, sohasem tudta felejteni diktátori uralmát és kifejezéstelen tekintettét. Az érzéseit aligha mutatta meg a világnak. Ha nem egy emberi lényről lenne szó, akkor Olivia el sem hinné, hogy a férfinak vannak érzései. Hogy direkt nem mutatta meg igazi érzéseit soha, vagy akár nem volt rá képes, annyi bizonyosan, hogy Malcom rideg megnyilvánulásához érthetetlenül kapcsolódott, maga a gondolat, hogy tud szeretni.

A nyári napsütés mellé kellemes hűsítő szél társult. A ruhájuk egyszerű volt és könnyed, ahogy minden vizsgázóé. Nem volt szükségük spéci anyagból készült ruhafélékre, mint a mozikban ismert filmekben szokás, hiszen nekik ott volt a varázserejük. A ruha kiválasztása talán a puskázáshoz hasonlít leginkább. Az iskolapadban üllő gyermek dönti el, milyen lelkiismerettel írja meg a rá váró dolgozatot. Csalva kipuskázza vagy nem. A döntés rajtuk áll. Ám itt a 90.-ik szintvizsga előtt senkinek nem állt szándékában csalni. Tisztán álltak a rajtvonalhoz és becsületesen bukták el vagy nyerték meg a vizsgát. Olivia ezúttal kissé tépelődve választotta ki a viseltes ruhát. Hiszen napok óta erről ment a szervezetben a vita. Azt rebesgették néhányan, hogy jól fel kell öltözni, mások az ellentét hajtogatták. A vizsgázok eleinte ügyet sem vettek rá. Mindig akadtak pletykák, de ennyire még egyszer sem volt ellentétes. Hideg és meleg. Tűz és víz. Végül a vizsgázók egymás után estek bizonytalanságba az öltözékükkel kapcsolatba. De, ahogy Olivia elnézte a társaságot, az összes pletykát és nem bizonyított híresztelést félre tettek. Megőrizték öltözködéseik szokását. Egyszerű, hétköznapi szerelések. Olivia szürke trikót vett fel és a biztonság kedvéért egy homokszínű kendőt kötött a derekára. A nadrágja rugalmas volt és jól szellőzött. Fekete színű. A bakancsa leginkább a mustár sárgához hasonlított. A haját, hátul a feje tetején, lófarokba kötötte. Tim hozzá hasonlóan válogatta össze kollekcióját. Barna bakancsot viselt. Pólónak egy fehér trikót vett fel és egy olajzöld dzsekit. Nadrágnak a szokásos mustár sárga színben pompázó szépséget választotta.

A kerek számoknál feltűnően sok ember gyűlt össze, mint néző közönség és, ahogyan közeledtek a 100-hoz a tömeg csak gyarapodott. De félre értés ne essék, a tömeg nagy részét, csak azt érdekelte, hogy rájuk egyszer milyen vizsga terep és annak milyen akadályai várják. Egy kisebb csoportot, pedig csak a bukások érdekeltek és eközben fojtón a véleményüket hangnak eresztették, mint például: „ Én ezt ezerszer jobban csinálnám vagy éppen csináltam. „ Ami azért is volt vicces, hogy a szintek terepeit igyekezték változtatni, hogy senki ne tudja, merre menjen vagy éppen mi ellen küzdjön. A lényeg, hogy mindenkinek ismeretlen legyen a terep. Szóval nem volt se annak értelme, akik a célból nézték, hogy felkészüljenek a szintre, se azoknak akik ostobaságokat hangoztattak. Végül is nehéz részt venni olyan terepen, ha még az egyszer sem volt olyan.

Olivia felmérte már ellenfelei erősségét, napokkal ezelőtt. Nem voltak könnyű vetélytársaknak mondhatóak, de túlontúl nehezeknek sem. Olivia ennél jobban talán csak az első szint vizsgáját nem várta. Kizárt! Olyan nincs! Hogy gondolja ezt? Ez! A 90.-ik szint vizsga az egyetlen, amiben nem szeretne részt venni, ahogy Tim se. Bárcsak ki maradnának. A többiek menjenek nyugodtan, de őket hagyják ki belőle. Nem akarja átlépni a mágikus üvegfalat. Ez a fal állt a rajtvonal előtt. Olyan volt, mint egy párás ablaküveg. A vizsgázóknak ezen kellett átfutniuk ahhoz, hogy elkezdhessék a vizsgájukat. Viszont a vizsgázó, amikor a duda után átlépni e falat az hirtelenjében bezárul mögötte. Vagyis már senki sem fordulhat onnantól vissza. Csak ez az egy dolog választja el a vizsgájától. Mi lenne, ha nem menne? Ott állna, és nem indulna el? Egyáltalán megteheti? Természetesen, mért ne tehetné? Ezután maximum csak korbácsolást kapna, rengeteg pont levonást, még annál is több szégyent és persze Malcom gorombaságát. De miket képzel itt össze- vissza? Muszáj csinálni! Timre gondolt és azonnal kettészakította a belsőjében hirtelenjében felébredő bűntudata. Évek óta nem érezte. A szervezet belépésekor temette el magában a gyötrő fenevadat. Kénytelen volt rá, hiszen ilyen élet mellet már régen megölte volna a lányt, ha nem tette volna el jó mélyre. Úristen! Térítette magát észbe. Tim miatt! Nem lehetsz önző, most biztosan nem. Kellesz neki, mint eddig még soha. Az összes érzését próbálta elásni, lehúzni a klotyón. Kifújta a levegőt, majd megölelte jó szorosan Gabrielt. A fiú ölelése meleg volt és biztonságkeltő. Kár, hogy nem tarthatott öröké. A szemei kéken ragyogtak. A szája mosolygott, de a csücskében mélységes fájdalom ült. Christophert szintén megölte, majd hátrébb lépett, hogy Tim úgyszintén el tudjon búcsúzni. Olivia szeme sarkából látta, ahogy társaik és őrzőjük a búcsúzási jelenetüket vizslatják. Nem volt rájuk jellemző, az ilyen hosszú búcsú. Mindig röpke puszira futotta, de most megadták neki a módját. Olivia szemét könnyek öntötték el, ahogy Gabe-ét is, miközben Tim cimboráját tartotta ölelésében. Christopher a szokástól ellenkezőleg, megölelte a fiút és még pár bátorító szóval is illette. Utána Tim Olivia felé fordult. A fiú arcán mosoly ült.