Titkos Szervezet

10 rész A büntetés

A késése semmiség volt a szabályszegése mellett. Az őrzője ordibálása elkerülhetetlen volt, ahogy a büntetés is. Általában pluszedzéseket szabtak ki rájuk, de, ha tett súlyosabb volt, akkor jött egy picivel keményebb fizikai próbatétel. A korbács. Az udvar közepén foglalt helyett a nagy szikla. Az erdő és az edzésre szánt terület közötti placcon. A sziklán varázslat volt, aki ránézett láthatta az egymást váltó képeket. Az összes szabály olvasható volt rajta és az összes korbácsolást megmutatta. Olivia ritkán tekintett rá, mivel elborzasztotta a tudat. Az elfenekelés gondolatától rettegett, még, hogy korbácsolásra gondoljon. Akkor így vélte, most pedig ott térdelt a hóban és várta a nem soká rátörő fájdalmakat. Mivel ez büntetés volt, igyekeztek kellemetlenné tenni. Ezért bárki megállhatott és nézhette. Ám a nagy hótakarók és a csontfagyasztó hideg miatt kevesen merészkedtek ki. Egy-két ember nézte csak a fájdalmait. A fájdalom már-már a csontjait falta. A csapásokat gondosan mérték ki, minél nagyobb kínokat okozva. Olivia háta égett. A hideg csípte a bőrét és a sebek emiatt csak jobban fájtak. Érezte, ahogyan folyt a vére. Ekkor is erős igyekezet lenni. Ezt várták el tőle és már önmaga is. Meghallotta a hó ropogását. Valaki közeledett, már látta a körvonalát. A csapás erősebb volt mind közül, emiatt felnyögött. Az alak közelebb ért. Viszont a fájdalmak kezdték ködösíteni a látását. Nem bírta elsőnek kivenni az arcát, de végül sikerült. Cristopher állt előtte rémült arccal. Olivia egyre jobban kezdte átadni magát a fájdalomnak, becsukta a szemét. Hallotta a hó ropogását ismételten. Mire Olivia ismét kinyitotta a szemét Christopher eltűnt. Egyben a korbácsolása is véget ért. A fájdalom hullámok egymást váltották. Eldőlt a hóban, mint egy megtelt liszteszsák. Hagyta, hadd csípje a hideg hó a vérző sebeit.

Másnap edzésen mit sem törődve kellett küzdenie. A büntetés okozta sebek kétszer olyan lassan gyógyultak meg. Gyorsabban, mint a varázslat nélkülieknek, de sajnos nem egyik percről a másikra. Éppen Scottal küzdött, amikor nem egy elhajlásnál és ugrásnál egymás után nyíltak fel a hátán a sebek. A vér megszínezte a felsőjét. Kint voltak, mint mindig, de ezúttal meleg volt. Nem tavaszi, sőt nem is nyári, inkább az a kellemes aranysárgát hozó őszi fuvallattok. Scott ügyesen próbált segíteni Olivián, de úgy, hogy Malcomnak fel ne tűnjön. A fiú erős ütéseknek álcázta mozdulatait, egyszer még a sorsást is megkísérelte, mikor Olivia arcát megsimogatta, persze azt egy jó nagy pofonnak palástolta. Végül Malcom lefújta a küzdelmet és magához hívta a lányt.

- A sebeid túl nyilvánvalóak ahhoz, hogy takard. – Olivia elsőre nem értette.

- Igyekszek.

- Nem. Itt ne igyekezz! Hanem cselekedj! – a lány bólintott.

- És az előbbit remélhetően megértetted. – Olivia nem volt biztos, mire is céloz pontosan az őrzője.

A nap további részében csendben szenvedett hol az ebédlőben hol a szobájában. Nem tudta, kiverni a fejéből Christopher rémült arcát. Se a szüleit, se Malcom szavait. A testét kínzó fájdalmai kezdték mulattatni. Végül is jobb volt viccként felfogni. Ám az ebédlőbe belépő Christopherre azonnal felfigyelt. A fiú ránézett és aggodalom ült ki az arcára. Nyomában Gabriel tűnt fel és egyenest Olivia felé tartottak.

- Szia Olivia! – köszöntek együtt. Olivia most hallotta először Christopher hangját. Ami kellemes volt és barátságos. Köszönés képen bólintott.

- A társaid? – kérdezte Gabriel, miközben a fejét forgatta.

- Ma van Tim harmadik szint vizsgája. Ilyenkor együtt szurkolunk a kamerák előtt. – Olivia most vette észre, mennyire izgul a barátja miatt.

- Akkor te? – kérdezte Christopher. Olivia ránézett és most látta meg a fiú smaragdzöld szemeit. S hirtelen rátört az érzés. Az a furcsa érzés, amit ezek szerint csak a két fiú társaságában gyötri. Próbálta elhessegetni, nem törődni vele. Nem szerette volna, hogy a fiúk észrevegyék rajta.

- Neked ugyebár, fájdalmaid vannak. Emlékszem az én elsőmre. – Gabriel megszólalása megnyugtatta, hogy szerencséjére nem vették észre, de amit mondott. Honnan tudja? Persze a büntetések nem voltak titkok. Viszont eszébe jutott a fiú és az arca. Christopherre nézett, mivel úgy gondolta, tőle tudhatja Gabriel.

- Jah, igen kaptam. – hadarta Olivia.

- Kiszöktél leskelődni. – Gabriel mindig mindent tud, gondolta magában a lány.

- Nos, az biztos, hogy elintézted magad a szintvizsgád előtt. – folytatta a fiú. Olivia egyre jobban félt a ráváró vizsgától. A sebei nem fognak begyógyulni addigra. Igazat kell adnia a fiúnak, elintézte magát.

- Malcom mit mondott? – kérdezte csillogó kék szemekkel. A lány újra az őrzője mondatát hallotta a fejében. Egyre jobban kezdte aggasztani.

- Csak annyit mondott, hogy hiába leplezem, a sebeim látszanak. – a fejében pontosan hallotta Malcom mondatát, de direkt nem szorul- szóra idézet.

- Pont így mondta? – Christopher rákérdezése megijesztette. Elsőre bólintani akart, de nem akart hazudni, majd azt akarta felelni, hogy hasonlót, de nem akarta beismerni, így inkább hallgatott. Egy ideig vártak a fiúk csendben, majd egymásra néztek és megfordultak.. Közben Shane ült le az asztalhoz. Köszönt amit Olivia viszonzott, de Gabriel suttogása megütötte a fülét. „Figyelmeztette, de hiába, itt ezt senki nem érti, pedig én szóltam neki."