Titkos Szervezet

II. 1.része Ella

Újra itt vagyok! Sok dolog volt és több történetet írva elégé lemaradtam mindennel. Igyekszek! Remélem nem tűnt el mindenki. :/ Imádlak titeket :* A vélemény megírása továbbra is szabad, mi több kíváncsian várom. :D ( A helyesírásom továbbra is pocsék, ez az egy ami teljességgel nem megy. Bocsánat érte. )

Évek rohantak el némán. Teljes csendbe burkolva a fájdalmakat és síri csöndességével temette el a múlt ádáz titkait. A kérdések az évekkel egyaránt nőttek. Nem volt válasz, mivel mindenki félt az igazság karmaitól. Mindenki. Már a madarak sem mertek énekelni, mintha ők tudták volna a titkot. A titkot, ami ronccsá tett egy közösséget egy szervezetett, de legfőképp egy családot. A hazugság volt az egyenlet és kétségek szülte félelem. Retteget a mindenség. A madarakkal egyaránt. A hangjukat egykor a múlt rémtettei szakították meg, de mára a félelem végleg ellopta. Némaság honolt minden résben, már alkotó elemként jelen volt a levegőben. Ritka dolgok tudják befolyásolni az életet, hogy teljes 180°-os fordulatot tegyen az egész világ. A feledés sem lehetséges opció erre már. A világ más lett. A világ, amely addig is megfoghatatlan és bonyolult volt. Gabriella Gadhold, aki Ella névre hallgatott, fiatal életerős kíváncsisággal megáldott 12 éves lány volt. Mosolyával aranyozta be, mindenki napját, akivel csak találkozott,de főkép nevelőapja fürdött igazán meg benne. Abban a mosolyban a Nap ugyancsak szívesen lubickolt. Viszont az élete nem volt mesés. A szüleit elvesztette és a gyámján meg annak barátja kivételével nem volt senkije. Hárman éltek együtt egy vidéki házban. Eldugva mégis közkívánatra. Nem volt titok, hol laknak, de sokaknak rejtve maradt honlétük. A védelem, Shane megrögzült rögeszméjévé vált. Harmóniában éltek, vagyis próbáltak azt a látszatót kelteni. Ella élete nem volt élvezetes egy túlféltős apuka mellett. 2 éves koráig a szervezet falaiban éltek, azután sietősen el kellett jönniük. Ugyanis jelentkezett az első. Első, Ella csak így nevezte el, amikor először hallgatta meg apját. Kicsi létére nagy bajjal járt. Hányszor okozott fejfájást, óhh, de még hányszor... Aznap a játszóházban töltötte napját, amíg az apja odakintről figyelte minden lépését. Mintha ettől megelőzné a baleseteket. Utána hamar összecsuklott a fáradtságtól, mi több a játékok között elaludt. És akkor, ott azon az éjszakában történt. Nyuszikról álmodott. Shane pedig több száz nyúl zajára robbant be a szobába. Hamarosan ismétlődött, de mindig más. Azaz az álmai irányíthatatlanul valóra váltak. Shane megváltozott és ezek után aggódó volt, semmi több. Folyton kimerült volt. Ella észrevette, hiába törekedett mosolyokat erőltetni. Az apja nem volt többé a régi. Ella 12 éves lett, de magányos volt. A szervezettől félni kellett és félt is, de jobban félt, mi több retteg az álmaitól.

- Ella, segítened kellene a konyhában apádnak. – a mély hang, szinte a medvemormogásra hasonlított. Scott borostás arccal méregette a lenyírásra váró füvet. - Az udvar hatalmas volt, Shane ezért választotta a vidéki házat, így próbált minimális szabadságot adni lányának. Ella persze nem bírta megérteni, hogy miért kell így élniük. Folyton veszekedtek és haragudott az apjára. Főképp a „nem mehetsz el innen" szabálya miatt. Ella nem értheti és Shane nem is tudott rá haragudni. Fogta magát és besétált a konyhába nyíló széles üvegajtón. Az apja a pult mögött szorgoskodott. Tetszett neki, ahogy Shane kapkodva próbált a helyzet felett uralkodni, miközben látszott, hogy fogalma sincs semmiről.

- Ohh szia, drágám. Kérlek, vágd fel nekem a paradicsomot. Utána tedd bele egy tálba.

- Oké apa, cserébe elmehetnék végre suliba? – vékonyította el hangját. Közben ügyelt rá, hogy szomorú arcot vágjon. Ez mindig bejött, viszont Shane nem nézett rá. Szemmel láthatóan lefoglalta a recept. Ella csüggedten összevágta a paradicsomot, majd keresett egy tálat. Ügyesen belepakolta és lépett is volna ki ismételten az udvarra, már hallotta a berregő fűnyíró zaját. Biztosan Scott dolgozik, mikor Shane válaszolt.

- Hiszen tanítunk téged.

- De nem úgy apa, hanem igazi iskolába. – úgy érezte Shane nem törődik vele, vagyis nem érti meg. Börtön itt lenni folyton, jó oké sokkal jobb, mint a szervezetben, de akkor is szörnyű. Suliban szeretne lenni emberek között. És az egészet nem érzi át Shane.

- Nem Ella! Már megannyiszor megbeszéltük. – igen, sokszor volt téma az évek során. Ella mindig dúlt és fúlt, miközben Shane próbálta nyugodtan kezelni. Igyekezett Ella előtt nem kiborulnia. Tisztában volt vele hogy a lánya hallja minden egyes dühkitörését vagy éppen széthullását, de a pohár egyszerűen betelt olykor és nem bírta tovább. Ella nem szerette azokat az éjszakákat. Szomorú volt, hogy az apja, akit szeret, mit érez valójában. Most pedig Shane újra érezte, hogy szét fog esni. Utált nemet mondani félt tőle. A következménytől.

- Lécike. – könyörgésre váltott Ella.

- Nem, kislányom. – Ella pillanatnyi reménye is ködé vált.

- Nem vagy az igazi apám! Nem mondhatod meg! És nem vagyok a lányod! – ráüvöltött a férfira, akit emlékezette óta szeret. Shane szótlanul állt, miközben Ella kifutott a konyhából.

Szipogva elfutott Scott mellett és a fák sora mögötti ösvényen szaladt tovább. A gazok rengetegében megbújva leült a fatönkre és sírásával megtörte az erdő vidám dallamát. Hamarosan az erdő teljesen némává vált. Ella felnézett és megtörölte nedves arcát. A fák mögül hamarosan kilépett egy alak, mire Ella szíve nagyot vert és felugrott.

- Apa?

- Szia, egyetlen csillagom. – Ella elpirult a fiatal férfi édes hangján.

- Szeretlek. – szipogta végül. A férfi letérdelt elé és megsimogatta arcát. Letörölte könnyeit, majd a kislány homlokához emelte ajkait, erősen rátapasztotta és azt suttogta: „Ha tudnád drága csillagom, hogy én mennyire szeretlek." Lassan megpuszilta és még lassabban emelte el fejét.

- Én is apu. - ölelte át a nyakánál a férfit. A bokrok közül elő lépett Ella apjának jó barátja. A zajra felfigyeltek mindketten és az újonnan érkezőre néztek, aki a rá irányuló figyelemtől azonnal mosolyogni kezdett.

- Szia, Gabriella. Hogy vagy?

- Megint összevesztem apával...- a még mindig előtte térdelő fiúra nézett, majd folytatta- azaz Shane-nel. A két fiú egymásra nézett majd újra Ellára. Ella jómódórához hűen visszakérdezett.

- És te Christopher, hogy vagy?

- Remekül. – ezek után megköszörülte torkát. Ella pontosan tudta mit jelent és az előtte lévő fiúra nézett.

- Csillagom most, mennem kell. Annyira szeretlek, ahogy soha senki más sem lesz képes, ezt ne felejtsd el. Shane csak jót akar neked, fogadj neki szót. – Ella egyenest a kék szemekbe nézett. Nem akarta, hogy elmúljon a boldogsága, nem akarta elengedni a fiút. Nem akart újra magányos lenni.

- Gabe! – szólt ingerültebben Christopher. A fiú felállt és rámosolygott lányára.

- Csukd be szemed csillagom. – utasította az apja édes hangjával. Tudta mi fog történni, mégis engedelmeskedett a fiúnak. Mire kinyitotta szemeit egyedül volt újra.