Titkos Szervezet

4. rész Varázslat

- Varázslat? – Malcom bólintott.

- A varázslat mindig is körülöttünk volt és van. Az már más, hogy az ember a fajta rossz tulajdonsággal bír, hogy amit nehéz vagy akár lehetetlen megmagyaráznia, eldobja, sutba vágja. Egyszerűen igyekszik nem venni róla tudomást. Persze, mint mindig akadnak kivételek amelyek, ahogy mondani szokás erősítik a szabályt. A történelem során túl sok legenda és egyéb természetfeletti incidensről írtak, hogy szemet hunyunk, teljesen fölüttök. Így kutatásokba kezdünk és a hozzánk hasonló gondolkodásukat toborzunk magunk mellé. Tehát akadnak, akik elhiszik, vagy legalábbis akarják hinni, hogy több van, mint amiről tudunk mi emberek. Az elején a tudomány volt a domináns. Hiszen nem volt semmink, azt sem tudtuk, hol kezdjünk neki. De meg lett a várva várt áttörés. Találtuk egy bizonyos foltot, ahol fel tudtunk nyitni piciny béklyóba láncolt varázslatot. Ezek után erősödött meg a szervezet szinte csettintésre. Egymás után akadtunk rá a varázslatokat rejlő zugokra. Onnantól jött a nehezebbik része. Meg kellett tanulnunk felhasználni azt. Egyértelműen a hasznunkra akartuk formálni, de ez rengeteg emberéletbe került. Képességekkel ruháztunk fel embereket, akik változó idő különbséggel, de belehaltak. Mára márt ezt tökéletesre fejlesztettük. Azaz a cél sikerrel járt. A tudományt leváltotta a varázslat. Sőt a legnagyobb érdemmel bíró áttörés az időutazás, ha szabad ezt mondanom. Bár, mindennek van hátul ütői egyben. A halálozások mellett elszabadítottunk bizonyos rosszat, rosszakat ez pontosan nem számit. Viszont ez vezetett el minket a további célhoz. Meg kell, védünk az ártatlanokat és a rosszakat visszaküldeni vagy elpusztítani. – Olivia még a levegő vételét is halkabbra vette, ne hogy lemaradjon egy halk szóról is.

- Én hogy jövök a képbe? – kérdezte mikor a férfi jelét adta, hogy befejezte szónoklatát.

- Te, úgy, hogy bekerültél a szervezetbe. – felelte Malcom kurtán. Olivia összerezzent.

- Tessék? Azért raboltak el? – egy újabb páni félelem kezdte elönteni. Malcom megköszörülte torkát, mi előtt válaszolt volna. Látszott, hogy próbálja a lány tudtára adni, hogy itt ez a viselkedés és vádolás nem megfelelő.

- Azért hoztunk el, mert a te esetedbe túl hamar jelentkeztek az ugrás nyomai.

- Maga most miről beszél? – Olivia hangjában a düh érződött, de jobban megvizsgálva észrevehetővé vált az a mögötti rettegés.

- Vannak, akik felkeresnek minket, hogy szeretnének csatlakozni, de akadnak, akiket a varázslat hív meg. Elmondom, igaz, hogy már átélted, na de. – legyintett egyet Malcom.

- Akiket meghív, azok valójában csak egy ugrásban vesznek részt. A varázslattal biroknak alkalom adtán szinteket kell rakniuk, sokan ezekben halnak bele, de most erre nem térek ki. És egy ilyen szintbe tartozik az is, hogy kapsz pár üldözött az erdőben vagy bárhol, de nálad ugyebár erdőben és meg kell védened egy talizmánt, ami félóra elteltével hozzájuk kerül, ez után egyértelműen vissza kell szerezned. Mivel itt mindenki kezdő, hiszen ez a legelső szint, soha senki nem került ki csak összeverve. A te ugrásodat csak tested élte meg. Ezért lehetek egyszer máskor horzsolásaid, fájdalmaid, vérzőorrod, egyebek.

- Nem is kérdeztek meg, akarom-e! – csapott rá Olivia az asztalra.

- Látom, nem érteted meg. Az ugrás azért volt, mert hívott ugyebár és az ugrás nem más, mint a te leendő első szint vizsgád. Nem igen tudom, hogy érted-e mire akarok kilyukadni?

- Arra, hogy nekem sosem volt választásom, hiszen valójában velem már megtörtént. Az a jövőm. – Malcom bólintott. Olivia mindig csodálatosnak gondolta a filmekben az időutazást, de semmi más iránt nem táplált még annyi gyűlöletet, mint most.

- Nem olyan szörnyű, mint aminek elsőnek látszik. – mormolta biztatásul Malcom. Olivia még is csalódott volt.

- Most mi fog következi? Meg fogok halni? – Olivia szeme könnybe lábadt. Annyi mindent akart még csinálni, mondani. Sok helyet nem látott és most mindenek vége lesz.

- Nem, ha teszel, ellene nem fogsz. – ezzel felállt és a csarnok túloldala felé vette az irányt.

- Várjon! – kiáltotta utána Olivia. Malcom megállt és megfordult.

- Haza mehetek, vagy itt kell maradnom? – Olivia bízott és a lelke mélyén remélte minden rendben lesz, de a válasz szíven ütötte.

- Maradnod kell.

- Mi lesz a családommal akkor? Beállítanak valami badar mesét egy balesetről és el vagyok ezzel intézve?

- Dehogy is, azt csak felszámolásnál teszünk. A szüleid megkapják a te pontos másolatodat. – Malcom próbálta megértően közölni a lánnyal. Olivia viszont hírtelen elveszetnek érezte magát. Elveszítette a szüleit és ők erről nem is fognak tudni, hiszen majd valami hülye prepaarával helyettesítik.

- Bárkinek lehet másolata. Emlékszel, amikor bemutatkoztam? Úgy szólt, hogy teljes életnagyságban bla bla, na, ezzel jeleztem, hogy az igazi, eredeti énemmel találkozol. – Malcomtól kedves, hogy próbálja hagyni a hivatalos megfogalmazást a kedvéért, gondolta Olivia.

Majd megpördült Malcom és gyorsabb léptekkel közelítette meg az ajtót. A léptei ezúttal is hangosak voltak. Olivia jobban szétnézett a csarnokban, ami részben egy ebédlőre hasonlított. Mostanra eszmélt fel a kamerákra és a magában szétterpeszkedett magányra. Érthetővé vált, hogy miért érezte, azt hogy figyelik. Meghallotta az ajtó csukását. Mostantól egyedül van, azt a sok kamerát leszámítva.