Húgom a Directioner /Befejezett/

7. fejezet ,,Az idei tél első havazása"

Becca Smith:

Ahogy kiértem a friss levegőre mélyeket szippantottam belőle,és próbáltam magam lenyugtatni. Azóta erre vágytam,mióta Louis felbukkant a fotózás közben. Próbáltam nem tudomást venni róla,mert az ő jelenléte teljesen máshogy hatott rám mit Harryé. Az ő jelenléte zavarba hozott. Ha Harry nem mondta volna,hogy mit csináljak,totál lefagytam volna és cikis helyzetbe hozom magam. Louis is kijött,és egyenesen egy fekete Porshéhoz ment. Udvariasan kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját,majd megkerülve az autót beült a volán mögé. Ő lassabban vezetett mint Harry,de valamiért látszott rajta,hogy nem ehhez a tempóhoz van hozzászokva. Erősen szorította a kormányt,tekintetét az útra szegezte,és vékony ajkait összepréselte. Elég volt csak egy pillantást vetnem rá,és máris úgy éreztem magam,mint egy olvadt fagyi.

-És amúgy mivel foglalkozol?-törte meg végül a csendet.

-Stylist vagyok egy filmstúdiónál.-válaszoltam.

Halvány mosoly bujkált tökéletes ajkain.

-Mesélj magadról!-jött a felszólítás a részéről.

-Ááá,én velem eddig nem történt semmi különös.-legyintettem nevetve.

-Mert most mi történt veled?-ráncolta össze homlokát.

-Itt ülök az autódban,nem?-kérdeztem játékosan,őt is nevetésre késztetve.

Mert igenis nagy dolog volt számomra ez. Na nem azért,mert egy híres sztár kocsijában ültem,hanem mert ez a sztár az aki először elrabolta a szívem,de ezt még magamnak is alig akartam bevallani.

-Na szóval?

-Szóval röviden annyi,hogy 1992. december 02.-án születtem,itt Londonban. Van egy húgom,de őt már ismered,a szüleim...nos ők már máshol vannak.-csuklott el a hangom. Nem nagyon szoktam róluk beszélni,hisz a környezetemben élő emberek mind tudták,hogy mi történt. Aztán összeszedtem magam és folytattam.-London egy külvárosába nőttem fel,ott jártam iskolába is,majd beköltöztem a belvárosba,amikor eldöntöttem,hogy hova szeretnék tovább tanulni. És most itt vagyok. Álmaim munkájával és a legaranyosabb testvérrel a világon.-mosolyodtam el a végére.

Eszembe jutott az az este,amikor a nagynénénk zokogva hívott minket,hogy elmesélje mi történt. Anya és apa épp hozzájuk tartottak autóval,hogy megünnepeljék a szilvesztert,amikor az autó megcsúszott a jeges úton és az árokba landolt. Még a helyszínen mindketten életüket vesztették. Hannah még alig volt 5 éves,ezért még nem nagyon fogta fel,hogy mi történik körülötte,csak naphosszakat sírt,hogy nem láthatja a mamit meg a papit. Én viszont 13 évesen jóval érettebb gondolkodással bírtam,így nagyon is megértettem,hogy mi történt a szüleinkkel. A baleset után nem sokkal a nagynénénkhez kerültünk,aki apa testvére,ő nevelt minket,mert nem szerette volna,ha árvaházba kerülünk,pedig mellettünk még két rosszcsont fia van. De ő hősiesen tűrt mindent,és ő támogatta a továbbtanulásomat is. Miután elvégeztem az iskolát és sikerült lakást is szereznem,Hannah-t egyből magamhoz vettem. Lola nénikénkkel mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Merengésemből az autó fékezése rázott vissza a jelenbe. Megérkeztünk a stúdió parkolójába,ahol már egyedül csak az én autóm álldogált. Akkor fogtam fel valójában,hogy kinek és mit meséltem,és hogy hol is vagyok pontosan. Kinyitottam az ajtót,hogy kiszálljak,de előtte még visszaszóltam.

-Viszlát,Louis!

Már fél lábam kint volt,amikor egy szorítást éreztem a csuklómon. Hátrafordultam és egyenesen Louis szívig hatoló kék szemeibe néztem. Ő viszonozta a pillantásom,és éreztem,ahogy fülig pirulok és levegő után kapkodok. Még soha senki nem váltott ki belőlem ilyen tüneteket.

-Igen?-törtem meg a meghitt pillantott végül.

-Csak megszeretném kérdezni,hogy találkozhatnánk-e valamikor a héten? De csak akkor,ha neked sincs ellenedre.-tette hozzá,óvatosan puhatolózva mit szólok közeledésére.

-Az jó lenne.-hunytam be egy pillanatra a szemeim,míg aprót szippantottam fűszeres illatából.-Szia!-most már tényleg kiszálltam,hiszen otthon majd egy kíváncsi lány akar kifaggatni.

-Szia,Becca!-köszönt el,még mielőtt becsuktam volna az ajtót.

Az autó motorja életre kelt,a sofőrje meg kerék csikorgatva elhajtott. Addig néztem utána,amíg el nem tűnt a szemem elől. Aztán,ahogy már nem láttam,elhagyott az a melegség,-ami elöntött,míg vele voltam,-és hirtelen fázni kezdtem. Megborzongtam. Apró mosolyra húztam a számat,miközben elindultam a kocsim felé. Valami hideg csöppent az orromra,egyből odanyúltam. Hópehely. Felpillantottam a sötét égboltra,amiből most már nem egy,hanem több ezer hópehely hullott a földre. Az idei tél első havazása.