Húgom a Directioner /Befejezett/

39. fejezet ,, Hivatalosan is apa lettem!"

Louis Tomlinson

Amikor megérkeztem Los Angelesbe a reptéren fotósok és sajtósok sokasága várt. Pedig próbáltam "csöndben" megtervezni az egészet. Egypár rajongó készített fotót rólam vagy velem. Legszívesebben az egész világon az összes rajongónkkal készítenék képet,de sajnos erre még nem adatott lehetőség. Remélem egyszer találkozhatok mindannyiukkal és megköszönhetem amit értünk tettek/tesznek. Nekem ez az álmom,az övéké pedig,hogy velünk találkozhassanak.
Utamat egyből a kórház felé vettem,mert út közben Brinana anyukája küldött egy SMS-t,hogy siessek. Mi van ha valami komplikáció lép fel,és baja esik a fiamnak? Mégis csak ő lesz az én első gyermekem. Vajon rám vagy az anyukájára fog hasonlítani?
A magánklinika ahová behozták nagy és luxus. Én mondtam,hogy hozzák ide ha vizsgálatra kell menni vagy ilyen esetekben. Eddig ez az a hely,ahol a hírességek gyerekei születtek és az esetek 90%-ban nem adtak ki információt a riportereknek. Nem szeretném,ha már születése előtt gyűlölnék őt. Tudom ez elkerülhetetlen,hisz már most hamisnak mondják. Az előbb mondtam mennyire szeretem a rajongókat,és ez így is van,de annyira rosszul esik amikor ilyeneket írnak,hogy a fiam nem létezik,vagy hogy nem is az enyém. Ilyenkor bele se gondolnak abba,hogy nekem ez hogy esik. Az én érzéseimnek. Elvileg ők azok akik szeretnek engem és támogatnak,mégis visszajelzések többsége negatív. Besétálok az automatikusan szétnyíló bejáraton majd a recepciós pulthoz. Az ott lévő idősebb hölgy kedves mosolyát rám villantja és minden figyelmét nekem szenteli.
-Louis Tomlinson vagyok,és reggel hozták be ide Briana Jungwirtht-et.
A nő kattint egypárat a számítógépen majd zöld szemeit visszaemeli rám.
-1254-es szoba.-tájékoztat.
A lifthez megyek,ami pont a földszinten várakozik a sietős vagy lusta emberekre várva. Asszem én most mindkettő kategóriába beletartózom. Az ötödik emeleten a szülészeten szállók ki. A folyosó csendjét babasírás vagy éppen szülő nők hangja töri meg. Jézus,remélem nekem nem kell bemennem miközben Briana szül. Tudom bunkóság,de mentségemre legyen mondva parázok az orvosi dolgoktól. A kényelmes székekben a lány családját veszem észre. Anyukája aggódó arcot vág,kisöccse a telefonon játszik. Az alatt az egy hónap alatt,amíg együtt voltunk csak egyszer találkoztam velük és akkor is a bemutatkozás idejéig.
-Jó napot!-köszöntöm az anyukát illedelmesen.
-Oh hála a jó égnek,hogy végre megjöttél!-kiált fel. Hangjában kis gúny érezhető. Jó én se törtem magam össze,hogy mielőbb ide érjek.-Bent van a szobába és rád vár.-lökdös az ajtó felé.
Nagy levegőt véve benyitok a kórterembe,ahol egyedül ő fekszik. Aranyosan rám mosolyog,miközben hasát simogatja. Arcán látszik,hogy boldog. Leülök az ágy melletti piros székre. Kicsit körül nézek a szobába,mielőtt figyelmem ismét ráfordítom. Inkább néz ki egy lakosztálynak mint kórteremnek.
-Hogy vagy?-érdeklődöm.
-Alig várom már,hogy ez kis harcos megszülessen.-olyan mintha a hasának gügyögne. Mintha már most a fiához beszélne. Szerintem Bri nagyon jó anyuka lesz,igaz amikor közölte a hírt mindketten megijedtünk mert túl fiatalok vagyunk a szülőséghez. De bízok benne annyira,hogy nagyon jó fiút farag majd a kis csöppségből.
Picit beszélgettünk,többnyire a baba nevét találgattuk,de még nem jutottunk semmire. Abban egyeztünk meg,hogyha megszületik adunk neki nevet.
A délután hamar elrepült. A folyosón üldögéltem a család társaságban,többnyire a telefonom nyomkodva. Szerettem volna Becca-t is felhívni,de nem vette fel. Remélem nem csalódott vagy féltékeny. Nem bírnám ki ha még egyszer elveszítem. Biztos csak nagyon elfoglalt. Vagy Hannah-val van elfoglalva,és majd visszahív. Addig válaszoltam egypár kérdésre meg olvastam cikkeket. Néha jókat szoktam röhögni,amikor valami oltári nagy hülyeséget leírnak egy cikkbe,a fanok pedig kommentbe oltják be a tudatlan sajtósokat.
Nem akartam elmenni,hisz mára van kiírva Briana és az orvos szerint a reggeli fájdalmak akadhattak ebből kiadódóan is. Lehet,hogy a szülőszobába nem szeretnék bemenni,de én szeretném először a karjaimba venni. Na jó az első az orvos aztán egy nővérke de az most nem számít!
Délután öt körül megindult a szülés. Egy halom kék köpenyes orvos és nővér futott be a terembe. Briana anyukája ment be,hogy lányát biztassa. Én addig az öccsére vigyáztam. Sikítások és üvöltözések hangzottak ki a szobából,olykor hangos káromkodások. Jézus,milyen körülmények közt születik meg a gyerekem?
Pontban fél hatkor egy nővérke lépett ki,és kért meg,hogy menjek be. Amikor besétáltam már takarítottak és pakoltak. Tammi amikor észrevett meg megsimogatta lánya arcát,majd boldog mosollyal távozott. És akkor megláttam. Ott feküdt Briana karjaiban,kék takaróba csomagolva. Közelebb sétáltam végig a fiamon tartva a szemem. Mikor odaértem melléjük a kezeimet nyújtottam.
-Megfoghatnám?-a torkom kiszáradt,így csak egy kis nyögésre futotta.
-Persze.-nyújtotta át.
Olyan pillekönnyű. Attól félek mindjárt leejtem. Az egész teste pirosas,hisz most bújt ki az anyja hasából,hogy napvilágot lásson. Kerek kis arca van,pici orra,szemei csukva. Tiszta babaarc. Takaró alól kilógó mini kezét ki be csukogatta.
Éreztem,ahogy a szemeimet elöntik a könnyek. Néhány le is gördült könnycsepp formájában. Ő az én pici fiam! Akit végre a kezemben tarthatók. Soha nem gondoltam volna,hogy 24 évesen majd itt fogok állni,és egy csöppséget fogok a karjaimba tartani,aki majd úgy hív engem,hogy apa. Hivatalosan is apa lettem!
-Szia pici Tommo!