Húgom a Directioner /Befejezett/

45. fejezet ,, Anya szeretném bemutatni a barátnőmet Becca-t!"

Becca Smith

Reggel nem sok időnk maradt a lustálkodásra. Sőt én még előbb is keltem,mert egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, mit vegyek fel? Tipikus női gond,így amíg én a gardróbom előtt tanakodtam,addig Lou lement,hogy reggelit készítsen. Végül egy egyszerű sötétkék blúz és egy világoskék farmernadrág mellett döntöttem. Hozzá egy fehér pötty fülbevalót és gyöngy karkötőt választottam.
Csatlakoztam Louis-hoz a konyhába,ahonnan csodás illatok áradtak. Az egyik virágos kötényemben álldogált a tűzhely előtt. Mögéje osontam és átkarolva derekát a vállára hajtottam a fejem. Még jó,hogy nincs köztünk akkora magasság különbség.
-Jó reggelt!-köszöntem.-Mit ügyeskedsz?-érdeklődtem.
-Nincs leskelődés!-szólt rám,és fakanállal a kezében az ebédlőasztalhoz parancsolt.
Így hát csak néztem,ahogy Louis a konyhában futkos fel-alá,mint valami szőke nő. Na,jó az utóbbit visszaszívom,mert én is szőke vagyok.
-Nagyon jól állnak a virágok!-dicsértem meg nevetve.
Nem reagált rá,csak grimaszolt egyet és folytatta a reggeli készítését. Annyira hiányzott már,persze értem én,hogy a kis Freddie-vel is szeretne lenni. Ezért is ért tegnap este váratlanul,amikor megjelent. Úgy tudtam,hogy jövő héten én repülők oda egypár napra. Aztán bejelenti,hogy be szeretne mutatni a családjának. Tudtam,hogy egyszer eljön ez is,hisz számára a család a minden. Az én családommal már elég korán találkozott,amikor még csak barátok voltunk. Aztán rajtuk kívül nincs is kinek bemutatnom őt. A napokban eszembe jutott,hogy mi lenne ha a szüleim még élnének. Vajon hogy fogadnák Louis-t? Elfogadnák és szeretnék? Amikor kisebb voltam anya mindig azt mondta,hogy származhat bárhonnan,nézhet ki bárhogyan,ha igazán szeret,az többet ér.
-Hol van Hannah?-jutott eszembe,ha már a családomról gondolkodok.
-Amikor én eljöttem,akkor már az ajtóban állt indulás készen,és azt üzeni neked,hogy....hogy is hívták?-tanakodott.
-Camaron.-segítettem.
-Ja,igen. Vele találkozik,és majd Harry szülinapjára eljön.-fejezte be.
Ajajj,mostanában tényleg elhanyagolom a húgomat. Remélem Camaron nem egy rossz életet elő fiú,és Hannaht is belerángatja. Milyen szörnyű nővér vagyok!
-Mi a baj?-emelte fel a fejemet az asztalról,ahol eddig pihentettem.
-Szörnyű testvér vagyok! Elhanyagolom,pedig nekem kéne példát mutatnom.-panaszkodok.
Louis leül mellém,és átkarolva ringatni kezd,ami ,,nyugtatólag hat rám",ezt ő mondta.
-Jó nővér vagy! Én örülnék,ha ilyen csodálatos emberről kellene példát vennem.
Felnevettek. Olyan aranyos amikor vigasztalni próbál. Aztán eszembe jut,hogy náluk ő a legidősebb testvér.
-Kész a reggeli!-teszi le elém egy tányéron a palacsintát?
A tányéron két pacatnak tűnő kissé megégett tészta van.

-Ez mi?-mutattam a szóban forgó ételre.

-Palacsinta hasonmás?-kérdezte,mint egy kisgyerek,amikor rosszat csinál és számon kérik.

-Haha,de most komolyan. Mi történt vele?-kuncogtam.

Louis zavarában a hajába túrt,mintha eddig nem állt volna szanaszét.

-Hát érdekesebb látvány voltál,ahogy itt ültél és figyeltél.-mosolyodott el.

Mondom én olyan mint egy kisgyerek,de én így szeretem.

Végül megettük a két "palacsintát" és megbeszéltük,hogy út közben beugrunk egy kajáldába,valami ehetőbbért.

A kocsiban Louis bekapcsolta a fűtést,mert az éjjel elkezdett esni a hó. Erről eszembe jutott,azaz este,amikor elvitt a fotózás után a munkahelyemre,és elhívott randizni,vagyis valami hasonlóval próbálkozott.

Az út Doncaster-be picivel több mint három óra. Szeretek kocsival utazni. Louis bekapcsolta a rádiót,amitől csak még jobb lett a hangulat. Imádom nézni,ahogy a zene ritmusára dobol a kormányon,és ha olyan dal megy,amit ismer nem fél hangosan énekelni. Na jó,ez hülyén hangzott,ha félne kiengedni a gyönyörű hangját nem lenne énekes.

Most éppen Green Day-től szólt a Basket Case és ő teli torokból énekelte. Olvadozok,mint egy fagyi,amikor hallom.

,, I am one of those

Melodramatic fools

Neurotic to the bone

No doubt about it"

Aztán beszélgettünk,kérdezgettem a fiáról,akiről olyan odaadással és szeretettel beszélt,mint eddig még soha.Briana-ról is kérdeztem,hisz mégiscsak egy szülessen van túl,de ezt a témát hamar lezárta egy ,,jól van"-nal,hát oké.

Egyszer csak arra ébredtem,hogy valaki az arcomat simogatja. Louis próbált felkelteni,valószínűleg megérkeztünk. Segített kiszállni a kocsiból,majd az ajtó elé vezetett. Úgy érzem magam,mint akit a kivégzésére visznek. Lou megnyomja a csengőt,mintha nem is hazajött volna. Még egy utolsó pillantást vettek rá,majd kulcszörgés hallatszik,és az ajtó kinyílik.

Egy negyvenes éveiben lévő nő áll ott. Szív alakú arc,hosszú barna haj,és ugyanolyan kék szemek mint Louis-nak. Gyönyörű,csak így tudom jellemezni.
-Sziasztok!-köszönt minket,majd félre is állva az útból beenged minket. Egy előtérbe érkezünk,ahol cipők és kabátok sokasága van. Mi is a kupacba rakjuk őket,és követjük Louis anyukáját egy boltíven át a nappaliba.
-Anya szeretném bemutatni a barátnőmet Becca-t!-szólalt meg mellettem Louis.-Becca ő itt az anyukám Jay.-udvariasan kinyújtottam a kezem,és kezet ráztunk.
-Örülök,hogy végre találkozhatunk!-engedi el.
-Én is örülök,hogy megismerhetem Mrs.-itt kissé megakadok,hisz mégse mondhatom,a Tomlinson-t,mert tudom elváltak,de az új férje nevét nem tudom.
-Nyugodtan tegezz csak,drágám!-megkönnyebbülten fújom ki az eddig bent tartott levegőt.
Hangos dübörgést hallok a lépcső irányából. Először Lottie jelenik meg,majd mögötte egy kicsivel nála magasabb barna hajú lány,és két kisebb szintén szőke hajú lány,akik gondolom az ikrek,mert nagyon hasonlítanak.
-Ők itt az én pici húgicáim.
Lottie üdvözlésképp megölel,majd a barna hajú jön.
-Szia! Felicite vagyok,de amúgy csak simán Fizzy.-mutatkozik be.
-Szia! Mi vagyunk Daisy-itt magára mutat-és Phoebe.-mutat a mellette lévő klónjára.
-Sziasztok! Én Becca vagyok.-mutatkozok be én is. Végig nézek rajtuk és egy közös dolgot látok meg bennük a szemük ugyanolyan kék mint az anyjuknak és bátyjuknak. Egyáltalán nem hasonlítanak egymásra,kivéve a két iker.
Leültünk a kanapéra és beszélgetésbe elegyedtünk. Kérdezgettek rólam,és én is kérdeztem felőlük,hisz még nem ismerem őket.
Közben Jay átinvitált minket az ebédlőbe,így étkezés alatt is tudtuk folytatni. Valamikor kettő óra körül nyitódott a bejárati ajtó,és egy férfi lépett be,két csöppséggel a kezében. Lottie egyből felpattant,és kivette a kezéből a vörös, göndör hajút,majd odahozta hozzánk.
-Ő itt a kis húgunk Doris,és ott Dan kezében az egyetlen kis öcsénk Ernest.-mutatta be őket is.
A két kisebb iker szintén egyik testvérükre se hasonlított,nekik tényleg más az apukájuk,de a szemeik ugyanolyan kékek. Kis pofuk arcukkal nagyon édesek.
Jay férjét Dan-t is megismertem,ő aki elvitte a piciket sétálni. Ő nem nagyon beszédes,csak feleségét ölelve hallgatta a társalgásunk. Miután engem a lányok jól kifaggattak Louis-hoz fordultak. Szeretet bátyjuk boldogan mesélt nekik az unokaöccsükről,ők pedig csillogó szemekkel hallgatták. Míg ők ezzel voltak elfoglalva Jay elővette az elmaradhatatlan fényképes albumot,és az ölembe rakta,hogy nyugodtan nézegessem meg. Louis durcásan felnyögött mellettem,mire én csak kárörvendően felnevettem.
Utána már nem maradtunk sokáig,hisz az út visszafelé is három óra,és ha jól tudom meglepetés bulija lesz Harry-nek,de pszt! Az utóbbit csak Louis-tól vettem át. Miért én maradjak csendbe,ha ő beszél Harry-vel.
A Tomlinson/Deakin családnak,pedig megígértem,hogy legközelebb is meglátogatom őket. Nagyon kedvesek,és nagyon megkedveltem őket. Remélem ők is engem.