Húgom a Directioner /Befejezett/

20. fejezet ,,Síelni?"

Becca Smith

Louis hív. A szívem vágtázásba kezd,és a légzésem is felgyorsul. Nem tudom,hogy az izgatottság és félelem keveréke,hogy elolvasta-e a levelem,vagy ő maga váltja ki belőlem ezeket a dolgokat. De ésszerűen úgy döntök,hogy mindkettő.

-Szia!-kapom gyorsan fel a készüléket,mert a csengőhangom a végéhez közeledett.

-Szia! Mit csinálsz?-érdeklődött kedvesen,ahogy mindig is szokta.

Nem terveztem untatni semmilyen hosszas ecseteléssel,ezért egy egyszerű válasszal lerendeztem.

-Most pihenek. És te?

-Fekszek az ágyon,és nézegettem az egyetlen képem rólad.-ahogy ezt a mondatot kimondta,úgy akadt meg bennem a levegő.

Szóval akkor kinyitotta az ajándékot,amit küldtem. Biztos azért hívott fel telefonon,hogy közölje,hogy ilyen dilis csajtól nem akar semmit. Jaj,miért kellett nekem ilyen ajándékot adni neki? Miért nem elégedtem meg egy egyszerűbb dologgal. Hülye,hülye Becca.

-Hahó,itt vagy még?-ijesztett meg Louis hangja a telefonból.

-Persze. Öhm...és hogy tetszett?

-Az legyen az én titkom.-eltudtam képzelni a fülig érő vigyorát.-Amúgy azért kereslek,mert bízom benne,hogy még nem vagy lefoglalva szilveszterre.

-Szabad vagyok.-most már én is mosolyogtam,mert ha ilyet kérdez,akkor valamit biztos tervez,azaz nem akar „elhagyni".

-Akkor jó,mert ha kinyitod az ajtót,akkor elmondom mit terveztem.-mi? Az agyam még mindig dolgozta fel az információt,ellenben a testem automatikusan mozgásba lendült,és mentem ajtót nyitni. Láss csodát,tényleg egy Louis Tomlinson állt az ajtó túloldalán.

-Hát te?-nyögtem ki.-Az előbb még azt mondtad,hogy az ágyon fekszel.-alig három napja ment el,hogy családjával tölthesse az idejét,mégis most itt van megint nálam.

-Be se engedsz?-tréfálta el a dolgot.

Odébb léptem,hogy beférhessen. Ahogy elhaladt mellettem megcsapta orromat a jellegzetes mentol és a tipikus Louis illat bódító keveréke. Két erős karját körém fonta,és szorosan magához ölelt. Belé kapaszkodtam,mert ebbe a pár napba őrülten hiányzott. Fura,hogy ezt mondom,hisz alig két hónapja még nem is ismertem,pár hete pedig barátként tekintek rá. Lehetséges,hogy kezdek beleszeretni mélyebb érzelmekkel? Visszamentünk a nappaliba,hogy Louis nyugodtan elmondhassa azt amit szeretne. Még mindig sokkos állapotban ültem le mellé.

-Nos arra gondoltam,hogy-kezdet bele rögtön. Ezt bírtam benne,mert én nagyon kíváncsi ember vagyok,így legalább nem húzta az agyam,mindenfelé bevezető beszéddel. És most még a kíváncsibbnál is kíváncsibb voltam. -Mai indulással elmehetnénk egy hetes síelésre.

Hogy mi? Menjek el vele még ma? Síelni? Nem is tudok síelni! Nem hagyhatom itt a húgomat! Tudom hogy már 15 éves,és elboldogulna,de hét napig? És a legjobb barátnőm is itt van,nem mondhatom azt neki,hogy „Bocs elmegyek majd legkevesebb 5 hónap múlva találkozunk." Arról nem is beszélve,hogy én egy ilyen utat nem tudok kifizetni.

-De..és..Hannah meg Stella..és az út...ma?-makogtam összevissza.

Louis nyugtatólag a vállamra rakta a kezét,és kényszerített,hogy a szemébe nézzek. Kék szemei lelassították a légzésem,de a szívem vadul kalapált tovább.

-Szerinted voltam olyan hülye és csak kettőnkre gondoltam? Jöhet Stella,Hannah is,nekem is néhány barátom velünk tart,és Lotts a húgom is. A pénz miatt ne aggódj,állom az egészet.

-Azt nem engedem,hogy egy egész hetes szállást és kajálást meg mindent fizess nekünk!-szálltam vitába,mert ha nem is az egészet,de egy részét szeretem volna én fizetni.

-Boldoggá tehetsz a beleegyezéseddel,és nekem ez elég.

Végül nagy nehezen rábólintottam. Felhívtam Hannaht és Stellát,hogy sürgősen jöjjön haza. Amíg az érkezésükre vártunk felmentem a szobába,hogy összepakoljak. Melegebb holmikat raktam el,mert fázós vagyok. Még régebben vettem sífelszerelést mert már terveztem,hogy egyszer megtanulok síelni,és akcióban volt,na. Hallottam,ahogy a két lány egyszerre érkezik meg,és Louis őket is egyből beavatja tervébe. Hannah lelkesedéséből gyanítom,hogy már el is felejtette a barátnős szilveszteri buliját. Azért majd rászólok,nehogy ide jöjjenek az üres házba. A két lány is hamar összepakolt,így fél óra múlva már Louis kocsijában ültünk. Én elől az anyós ülésen,a két szöszi pedig hátul fecsegett. A sofőr hirtelen lefékezett,mire felkaptam a fejem. Egy hatalmas (nem túlzás) kőház mellett álltunk meg. Itt-ott kiugrók álltak ki,mint valami kisebb kastély. Az állam valahol a földet súrolta. Kiszállt a kocsiból,és egy szőke hajú lány felé igyekezett,aki egy bőröndöt húzott maga után. Eddig észre se vettem őt,bizonyára ő Louis húga.

-Lottie! Megmondtam,hogy csak a legszükségesebbeket hozhatod magaddal!-szállt vissza a kocsiba bosszankodva.

-Én így is tettem.-válaszolta Lottie,ahogy beült Stella mellé.

Hátrasandítottam a lányra,aki olyan 17 körülinek nézet ki,világosszőke dús haj,nagy karika fülbevalók,és erős smink. Ha az utcán találkoztam volna vele,simán elmentem volna mellette,de ahogy megnéztem kék íriszeit ismerős bizsergés futott végig rajtam. Louis szemei.

Nem sokára megérkeztünk a reptérre,mert mint kiderült franciaországi Alpok-hegységbe megyünk. Azaz repülünk. Még sose repültem,és tériszonyom is van,szóval csak enyhe sokkot kaptam,amikor közölte. Mindenki saját pakkjával együtt, megindultunk a nagy épület felé. A kapuban két srác ácsorgott,akikhez Louis odament és férfias módra üdvözölték egymást. Mi is csatlakoztunk a társasághoz.

-Stella,Hannah és Becca ők itt a legjobb haverjaim Calvin és Oliver.-ha jól jegyeztem meg akkor Oliver a vörös hajú,alacsony,Calvin pedig a barna hajú,magas.-Ő itt Becca,a húga Hannah és a legjobb barátnője Stella.

Becsekkoltunk,és átmentünk a szükségletes vizsgálatokon,majd felszálltunk a repülőre.