Húgom a Directioner /Befejezett/

36. fejezet ,,A boldogságom könnyei"

Becca Smith

Ahogy mindig is a szívemre hallgattam végül. Amikor már elég közel vagyok hozzá,rám kapja tekintetét,mintha csak érezné jelenlétem. Az utca csendes,szinte kihalt. Most még a leselkedő szomszédok is elbújtak a függönyeik mögé. Szemtől szemben állok Louis-val. Jobban megnézem. Az arca beesett,vörös,duzzadt szemek,és a szokásosnál is borostásabb arc,mint aki nem alszik rendesen,és szomorú. Őt is ennyire megviselte ez az elválás? Csak egy kék dzsekit visel,meg sötétkék farmert. Látom rajta,hogy fázik.

-Beszélhetnénk?-töri meg a csendet. A hangja rekedt.

-Miről?-miről akar velem beszélni?

-Mindenről.-nem ad ennél pontosabb választ. Egy kézmozdulattal beinvitálom őt a meleg lakásba. Még szerencse,hogy indulásom előtt eltüntettem a szenvedésem nyomait,és kiszellőztettem. A nappaliba megyünk,amiről eszembe jut az első itt töltött délutánunk.

-Mit szeretnél?-indítom el a beszélgetést.

Louis kényelmesen elhelyezkedik,úgy hogy félig felém fordul. Belenézek kék szemeibe,amik most nem csillognak úgy,ahogy eddig bármikor,most szomorúak.

-Ígérd meg,hogy nem szakítasz félbe.-kezdi. Bólintok. Ennyivel tartozom neki. Nagyot sóhajt és belekezd.-Először is sajnálom! És nem azt,hogy megcsaltalak,mert semmi ilyen nem történt. Tudom,most még nem hiszel nekem,de hallgass végig.-teszi fel a mutatóujját figyelmeztetően,amikor pont közbe szeretnék szólni. Milyen jól ismer.-Az első találkozásunkra te nem emlékezhetsz,mert öhm...nem voltál magadnál,azt majd később elmesélem miért. De akkor még csak egy gyönyörű lány voltál számomra. Aztán utána nem sokkal később megjelentél a dedikáláson a húgoddal,és annyira elbűvöltél,hogy még a szememet se tudtam levenni rólad. Aznap már másodszor láttalak eszméletlenül,és esküszöm végig az járt a fejemben,hogy miért most csöppent az életembe egy angyal? Nem ismertelek,nem tudtam ki vagy,de a szépséged már akkor elvette a józan ítélő képességem. Koncert után nem mertem odamenni hozzád,de szerencsére Harry barátom túl jól ismer.-itt aranyosan elmosolyodott.-Bár amikor egy hónappal később elhívott a fotózásra fogalmam sem volt,hogy mit tervelt ki. Akkor és ott mondta el,hogy mit tegyek. Tényleg túl jól ismer,mert ez alatt az egy hónap alatt nem volt olyan nap,amikor nem jutottál volna eszembe. Emlékszem,hogy úgy izgultam,míg te átöltöztél,mint egy tini srác,aki először készül randira. Féltem,mert te más vagy,mint az eddigi barátnőim. Még csak nem is ismertél,ami imponált számomra,mert végre valaki aki nem a média által leírtak alapján ismer. A kocsiban megnyíltál,meséltél magadról,és ekkor határoztam el,hogy meg akarlak ismerni,minden jó és rossz tulajdonságodról tudni szeretnék. És ez megtörtént. Ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz,úgy kerültél egyre közelebb a szívemhez is.-még sose mesélte,hogy ő mit gondolt rólam. Én is csak néha emlegettem fel neki,de ez a kis monológ olyan jól esett.-Visszatérve a megcsalásra,soha még csak meg se fordult a fejembe,mert számomra te tökéletes vagy,a kissé ferde orroddal,a pici feleslegeddel,a „stressz mániáddal",a könyvmoly lényeddel minden kis „hibáddal" együtt.

A beszéde közben a szemeim bepárásodtak,a gyomromba életre keltek a pillangóim,és a szívem pedig szárnyra kapott és olyan hevesen vert,hogy féltem mikor ugrik ki a bordáim közül. De ezek mellett boldog vagyok,és ami a legfontosabb szerelmes.

-Miért mondasz ilyen szépeket?-törölgettem a könnyeim. Louis közelebb csúszott megszüntetve a köztünk lévő távolságot,és elhúzva kezeim kék tekintetét az én barnáimba mélyesztette.

-Mert szeretlek!-mondta,miközben végig a szemembe nézet.

Erre az egy szóra csak még jobban megindultak a könnyeim. A boldogságom könnyei. Szegény Louis rémülten nézet rám,mert nem tudta mi a gondom. Mivel megszólalni nem tudok,ezért tettekkel fejeztem ki magam. Más néven ajkaira vettetem magam. Ilyen se nagyon fordult elő még,hogy én kezdeményeztem a csókot. Kis késéssel ugyan,de visszacsókolt. Annyira hiányzott már,nem tudom mi tévő lettem volna,ha örökre elveszítem,és nem tisztázzuk ezt a félreértést.

-Én is!-suttogtam két csók közben.

Louis finoman eltávolodott,és kezei közé fogta arcomat.

-Mondd ki!-kérte.

-Szeretlek Louis Tomlinson!-tettem eleget a kérésének.

Tovább folytattuk a csókolózást. Talán még sose csókolóztunk ilyen sokat,és főleg nem ilyen szenvedélyesen.

-Annyira akarlak,Becca!-suttogta rekedt hangon.

-Akkor mire vársz?-kuncogtam.

Nem tétovázott,ölébe felkapva felvitt a szobámba,és letett az ágyra,majd csábos mosollyal fölém mászott.