Húgom a Directioner /Befejezett/

65.fejezet ,,Ez az igaz szerelem?"

Louis Tomlinson

Becca-nak igaza van,mostanában túlságosan magamba fordultam,és nem úgy viselkedtem,ahogy szoktam. Persze most kéne boldognak lennem,hisz Becca újra az enyém és várjuk sok szeretettel és izgatotsággal a gyermekünk. De az a tény,hogy ha ezt a családot választom,akkor elveszítem Freddiet,aki az első gyerekem. Én tényleg jó apa akarok lenni. Mindig is úgy képzeltem el,hogy ha Briana-val nem is maradunk együtt attól Freddie még az én fiam marad,és én fogom félig felnevelni. Megtanítom focizni,elmegyünk együtt meccsekre,síelni is megtanítom és egyéb olyan dolgakat csinálunk együtt mint az igazi apa-fia párosok. Arra sose számítottam hogy ilyen hamar rám talál az igaz szerelem. Azt hittem,hogy olykor egy-egy futókaland,aztán majd ha benőtt hozzá a fejem lágya,akkor kezdem keresni a szerelmet. Erre kicsaptam egy ajtót és bumm,már meg is van. Na ez azért nem azt jelenti,hogy az ajtókat csapkodni kell.

Először nyugodtan beszélünk,de ez a nyugodtság átcsap feszültségbe. Végre meg van a célom,amiért képes vagyok küzdeni. Amikor megláttam Freddie-t a bátorság és az igazság érzése elöntött és tudtam miért harcolok. Azért a kisfiúért aki az én fiam,az én vérem. Én nem leszek olyan,mint apám hogy elhagyom őt. Nem kell neki új apuka,mert az én vagyok és leszek. Hiszem azt,hogy Briana jó anyuka,és csak a féltékenység teszi olyanná ahogy most is viselkedik. Bízok benne,hogy ő épp annyi szeretettel és odaadással neveli majd fel mint én. Azt akarom,hogy most tisztázzunk mindent,amíg pici,és ne amikor már nagyobb lesz. Inkább nőjön bele ebbe a helyzetbe,minthogy később veszekedéseinknek ő legyen áldozatta.

Végül abban egyeztünk meg,hogy bármikor meglátogathatom a fiam,és el is vihettem majd magamhoz is több időre,főleg ha majd nagyobb lesz. Hosszú veszekedés és egyezkedés volt,de megérte. Ahogy kilépünk a szoba ajtaján egy nagy sóhajtás ereszkedik ki belőlem. A vállam mázsás súlytól válik meg. Megkönnyebbülök,mert az életem sínen van. Legalábbis bízom benne,hogy az élet nem mostanában gurít elém újabb akadályt,de ez kiszámíthatatlan.

-Danielle-ra miért nem voltál féltékeny?-csúszik ki az kérdés a számon,ami már régóta motoszkál bennem.

Briana úgy mosolyodik el,ahogy még megismerkedésünkor tette. Aranyosan,és szívből.

-Mert őt nem szereted. Lehet,hogy a médiának jól beadtátok az egészet,de én láttalak már igazán szerelmesnek. Amikor a kék szemed kivilágosodik és az arcodon megváltozik a mosoly. Máshogy viselkedsz. És ez csak akkor fordul elő ha Becca-val vagy.

Ez igaz? Ez az igaz szerelem? Abban nem kételkedem,hogy szeretem Becca-t. De valóban így látni rajtam ezt a változást? Én csak azt tudom,amit belül érzek,hogy amikor vele vagyok mintha a világ kifordulna a sarkából és mindenhol tűzijáték színészi az eget. A pillanatok,amikor úgy érzem hogy csak mi ketten vagyunk az egész univerzumba. Amikor a feje tetejére áll minden,az idő lelassul,és a vele töltött percek értékesebbek lesznek,mint bármi más. Amikor meghallom a hangját,amikor megérzem eper illatát,és csókjainak édes ízét. Amikor meggyvörös ajkai a 'Szeretlek' szót formálják. Mintha a felhők felett lebegnék boldogságomban. Ő is ezt érezheti velem kapcsolatban?

Ahogy belépünk a nappaliba,egy pillanatra meghűl bennem a vér. Ugyanis se Becca se Freddie nincs sehol,és a babakocsi is eltűnt. De aztán a szoba közepén álló asztalra esik a pillantasom. Egy fehér cetli fekszik ott,rajta a leggyönyörűbb kézírással.

,,Elvittem sétálni. Ha befejeztéttek hívj fel!
Becca"

-Remélem nem ellopta a gyerekem!-mordult fel mögöttem Bri.

Feléje mutattam a levelet,mire egy kis mosoly jelent meg szája sarkában. Egyből Becca számát tárcsáztam. Második csörgésre vette fel.

-Befejeztéttek?-csak ennyit kérdezett.

-Aha.-én se szaporítottam tovább a szót.

Miután letettük,Briana-val leültünk a kanapéra és vártunk. Nem sokkal később matatás hallatszott a bejárat felől,majd Becca és Freddie jöttek be. Egy pillanatra elképzeltem,ahogy már a saját gyerekünket tartja a karjaiban,de hamar elhessegettem ezt a illúziót mert a két nő egymással szemben állt és úgy méregették egymást mint akik viadalra készülnek. Becca mikor lett ilyen bátor?

-Na?-végül csak ennyit kérdez tőlem.

-Minden jó,majd elmesélem.

-De ez nem jelenti azt hogy kedvelnélek.-szúrja közbe Bri.

-Soha nem is kértem.-jelenik meg az arcán egy gúnyos mosoly,amitől nevetnem kell. Mindketten felvont szemöldökkel néznek rám,de én csak legyintek,és magamhoz húzva Becca-t megcsókolom.

Minden jó a vége jó,nem? :D De semmi vész még lesznek részek. <3

xxxEszty Tomlinson