Anonym Feelings

11. Fejezet ~ Találkozás~ (2/2)

Izgatottan baktatok a Hemmings ház felé, Andy igazán kíváncsivá tett.

Andy olyan nekem, mint az apám. Kiskoromban is már foglalkozott velem, tőle kaptam első kiskocsimat is, ami nagyon sokat jelentett. Igazán jól kijövünk, minden hülyeségre rá lehet venni, ugyanakkor komoly, őszinte és segítőkész.

- Szia!- ölel meg, amint a házhoz érek.

- Szia! Mi a meglepi?- viszonzom gesztusát.

Egy sisakot és Luke bőrkabátját nyomja kezembe.

- Láttam, hogy méregeted a motoromat, gondoltam elviszlek egy körre, de ne szólj Liz-nek, se Lucas- nak, ha ez kiderül, halál fia vagyok! Gyors búj bele ezekbe, mert fő a biztonság.- izgatottan fecseg, én pedig hitetlenkedve nézek rá.

Felveszem a kapott holmikat, addig kihozza a motort, majd felpattanunk rá. Szorosan kapaszkodok derekába. Először kicsit félelmetes, de utána élvezetes az út. Szabadságérzetet és adrenalint nyújt. Egy csendes, nyugodt helyre megyünk és ott lepihenünk egy kicsit. Andy azonnal fecsegésbe kezd, esküszöm olyan, mint egy boldogsághormonnal telitömött tini lány, aki a legjobb barátnője közelébe került és mindent a lehető legnagyobb izgatottsággal ad neki elő.

- Tudod, kezdek aggódni Luke miatt, itt van tizennyolc éves és még nincs barátnője. Igaz mondta, hogy valaki bejön neki, de kezd gyanús lenni... Te tudsz erről valamit? Elvégre te vagy a legjobb barátja.

Hatalmas szemekkel nézek az előttem álló férfira és csak pislogni tudok.

- Andy, hogyan gondolhatod róla, hogy meleg? Jó, elismerem néha tudja azt a látszatott kelteni, de csak hülyéskedik! A fiad a lányokat szereti, megnyugodhatsz ezt biztosra tudom és azt is, hogy tényleg van valaki az életében aki a szívét készül elrabolni. Úgyhogy nincs aggodalomra okod!- teljesen kivagyok akadva ezen az egészen, de persze ezt Andy felé nem mutatom.

- És te hogy állsz a fiúkkal?- gonoszan, de apáskodóan elmosolyodik, gondolhattam volna, hogy ezt én sem úszom meg szárazon.

- Jól, bár egy kicsit zizi az illető, de nagyon szerethető!- ajkaim hatalmas görbületet vesznek fel az arcomon.

- Tudod, Liz-el mindig is azt hittük, hogy egy napon úgy állítotok be, hogy ti kis édes párocskát alkattok és idővel sok-sok kis Lucas és Doreen fog körülütettek rohangálni, de akkor ezek szerint erről letehetünk.- sóhajt egyet, de valami van az arcmimikájában, amire nem tudok rájönni mit is jelentheted.

Az arcom pirosba borult, határozottan érzem a meleget a pofimon. Félő, hogy ezzel árulom magunkat ezért gyorsan elfordulok tőle és sétálgatni kezdek, mint akit nyugtalanít ez az egész helyzet, mondjuk így is van.

- Most erre mit mondjak? Tudod evvel most rohadtul zavarba hoztál, Luke a legjobb barátom!

- Ha zavarba hoz, akkor még lehet, hogy igazunk is lesz a végre!- felnevet.

Ez az ember! Most már kétségbevonhatatlan Luke tőle örökölte, hogyan kell az ember idegeire menni és a jónak ígérkező pillanatokat tönkre tenni.

Amúgy nem lenne a feltevésük ellen semmi kifogásom, de van valami ami nem hagyja hogy belenyugodjak ebbe. Lehet minden a múltamnak köszönhető, sőt biztos. Viszont mindennek meg van az oka...

- Szóval nem válaszolsz semmit? Hallgatás belegyezés! Mikor lesz esküvő?

- Andy állj már le és viselkedj úgy, ahogyan egy negyvenes férfinek illik!- kínomban már én is nevetek az egészen.- Hogy lehetsz ilyen idióta?