Anonym Feelings

17. Fejezet ~ Karácsonyozzunk ~ (1/2)

A naptár december 23-át mutat. Michael és Calum nagy bőszen egy utazótáskába csomagol, hiszen a karácsonyt ők is a családjukkal fogják tölteni. Luke, Ashton és Én, a Hemmings családnál leszünk ami a holnapi napot illeti.

- Srácok nekem most el kell mennem. Ugye meg lesztek nélkülem? Estére haza érek, ígérem!

- Megleszünk mi, de hová kell menned?- kérdezi Ashton.

- Nem kell mindenről tudnotok! Viszont tényleg mennem kell!- ölelem sorba őket.

- Tényleg hová mész?- suttogja Luke a fülömbe, mikor megölelem.

- Dolgozni.- hasonló képen válaszolok és egy csókot nyomok ajkaira.

- Vigyázz magadra!

Muszáj bemennem dolgozni, mert ilyenkor elszabadul a pokol a boltban, a főnökeim szavait idézve. Mindenkinek, az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy ez meg az nincs otthon.

Ahogyan mondták, tényleg minden a fejetetején áll az üzletben. Annyi időm van csak, hogy lerakjam a táskám, már is letámadnak a vevők, hogy elfogyott a só, nincs már tej a hűtőkben és még sorolhatnám. Raktárból előhozom a kért dolgokat, kipakolom és körbe nézem mi fogyott még ki vagy miből van nagyon kevés és azokat is pótolom. Délután felé már nagyjából elcsendesedik a bolt, így a főnök úr magamra hagy erre a pár órára. Tényleg csak pár ember téved be hatig. Bezárok és sietős léptekkel indulok meg haza felé, de tudom, hogy nem úszom meg az anyámmal való találkozást. És lám csak, két utcával arrébb, gonosz mosolyával ácsorog. Nagyot sóhajtok és ökölbe szorul a kezem.

- Lám-lám, az elveszett kis bárányocska!- tesz felém egy lépést, én pedig próbálok elmenni mellette.

- Hó-hó, nem mész te sehová, még nem!- tart vissza a vállamnál fogva.

- A helyedben én nem tenném.- szűrőm ki a fogaim között.

- Mit? Erre gondolsz?- próbál megütni, de időben elkapom a felém tartó kezét.

A meglepődöttségét kihasználva, azonnal az arcába vágom az öklöm, és vagy még kétszer megteszem.

- Én szóltam, boldog karácsonyt ribanc!- arrébb lököm és elsétálok onnét.

Amint kikerülök a látószögéből rohanni kezdek. A bűntudat első gondolatai máris a fejemben vannak. Tudom, hogy nem cselekedtem helyesen.

Az utcánk végén leülök a járda szélére, hogy a légzésem visszaálljon a normálisra, s miután ez meg is történik, a házunk felé indulok. Bent elordítom magam, hogy megjöttem és még mielőtt valaki előbukkanna a fürdőbe megyek kezet mosni, hogy eltüntessem a rászáradt vért.

- Do, hová tűntél?- hallatszódik a kérdés Calum-tól.

- Egy pillanat és megyek!- válaszolok és elzárom a csapot, majd megtörlöm a kezeimet.

- Gyere, mutatni szeretnénk valamit!- izgatottan kezd a konyha felé húzni, ahol a maradék három fiú áll a pult előtt.

Luke azonnal végig mér, én pedig gyorsan zsebre vágom kezeimet.

- Na, mit rejtegettek ennyire?- érdeklődve figyelem őket.

- Sütöttünk tortát!- húzza még szélesebbre mosolyát Michael.

- Komolyan? Ti sütöttek? Mi történik mostanság veletek?

- Talán kezdünk felnőni?!

- Kizárt!- nevetem el magamat a feltevésen.- Milyen ízű?