Anonym Feelings

4. Fejezet ~Hát oké... ~ (1/2)

  - Szerdán havazni fog szerinted?

- Te hülye! Hallod tuti biztos!- nevet és átölel.

Igen, ennyire vagyunk képesek haragudni egymásra. Ebben a kellemes helyzetben jövünk rá, hogy rengeteget sétálhatunk haza, hacsak nem kérünk Ashton-tól fuvart. Második mellett döntünk.

- Szia bátyus!- köszönök kedvesen.

- Szia. Látom megnyugodtál!

- Aha, eljössz értem?

- Igen. Luke?

- Megöltem, bocsi! Tudod, hogy megy ez...

- Igen tudom, akkor addig foglaljátok le magatokat kb fél óra és összeszedlek.

- Oké, köszi!

Fél óra alatt mit csináljak evvel a szőkével? Lehet tényleg megölöm, áh kit akarok becsapni, nem tenném meg soha!

- Szóval megöltél, mi? Mit vétettem?- incselkedik.

- Meg hát! Úgy kb tízszer nyomtad rám a telefont, ilyent többet ne!- kócolom össze.

- Oké, értettem! Hm, mióta is van nekem szép kékszemem?- játszani akarsz?

- Gondolom mióta megszülettél, de javíts ki ha tévedek! És te mióta parázol attól, hogy elveszítesz? És hogyan értetted ezt?

Velem aztán próbálkozhat, hogy kiszedjen valami olyasmit, ami nincs is. Úgy is kijátszom!

- Jó ideje, pont úgy ahogy!

Francba fejlődik! Lenyugszunk egy picit beszélgetni kezdünk a Pokémonokról. Pikachu, Bulbasaur, Caterpie, Rattata és a többiek milyen aranyosak, melyik képesség a legjobb szerintünk. Minden érett tizennyolc éves lány erről beszélget! Pokémonoktól eljutottunk a ki mit mer megtenni és mit nem játékig, ha nem hiszed el amit a másik mond meg kell tennie, evvel bizonyítja az igazát. Hülye, értelmetlen játék, de szeretjük. Luke avval kezdi, hogy nem merek enni a mögöttünk lévő pázsitból. Természetesen számomra ez nem kihívás, de Ő olyan cuki és aranyos, hogy nem hiszi el. Semmi gond, szedek egy marokkal és mint a tehenek elrágom, miközben megindulunk a vidámpark elé. Tőlem azt a feltevést kapja, hogy nem mer az úttest közepére kifeküdni három percre. Ez egy zsákutca és este tizenegykor senki nem jár erre. Remélem. Nem hittem neki én sem, és most ott fekszik az útközepén. Áh, kár volt ezt mondani, nem jó ott látni. Felpattan és mellém jön.

- Hm, fogadjunk... fogadjunk, hogy nem mersz üm, na jó ezt inkább még se. Nem mersz, top nélkül rohangálni.

Persze, hogy egyből az volt a válaszom, hogy nem merek. Igazából, nem gátolna meg semmi, ha...

Oda érünk az üres parkolóba és leülünk a padkára.

- Fogadjunk, hogy nem mersz megharapni!

Jó ideig elgondolkozik végül rá vágja, hogy megmeri tenni. Én is elgondolkodom, hogy higgyek-e neki vagy sem, de az arca nem éppen meggyőző szóval nem hiszek neki. Hát igen a vállamnak annyi, minimum két hétre. Fogai nyoma meglátszanak, körülötte már lilul és vörösödik, fáj.

- Kisebbet nem tudtál volna?

- Bocsi! Adjak rá puszit?

- Meg még mit nem?!

- Fáj?- simít rajta végig, én meg felszisszenek.

- Nem, baszki kicsit sem. Tök jó érzés! Fázom! Veszet vagy?