Anonym Feelings

12. Fejezet ~ Édes drága... Köszönöm~ (1/2)

Belső világod összeomlik és már abban sem vagy biztos, ami teljesen nyilvánvaló, az elméd megborul és elveszted mindazt, amit eddig felépítettél. Zavarodottá, kétségbeesetté válsz és menthetetlen vagy. Ez az érzés ölel most fel és emészti fel bensőmet. Bármennyire is hitegetem magam, hogy hazugság, amit mondott, nem tudom elfogadni, akármennyire is próbálom magam rávenni és azt a látszatott kelteni, hogy nem érdekel hogy ez a sors jutott rám, azért a lelkem mélyén kegyetlenül rosszul esik minden tette, szava és pillantása.

A fejem fáj, zug és darabokra esik. Minden apró sötét méregfolt felvillan előttem és biztosra tudom, elvesztem. Halk hang vesz körül, összefolyva és jelentéktelenül. Szívem majd kiugrik helyéről, mintha a maratoni távot futnám és a légzésem is ennek megfelelő. Egyetlen szó villan fel a fejemben néha, mégpedig a szerencse.

A szerencse egy múlandó dolog és egyszer csak kifogy belőle az ember a legváratlanabb pillanatban. Ha ez velem is megtörténik- márpedig időkérdése-, akkor vége mindennek, minden megváltozik mindenki életében...

Hideggé válik a lelkem, a szívem pedig megfagyva vár a széttörésre. Testem rázkódik, Calum így próbál visszarántani, de még mindig nem tudok rá nézni és felfogni a beszédjét. Szeretnék ezektől az érzésektől megválni, de nem megy ez olyan könnyen... Cal ölelésébe von és ringatni kezd, mint mikor az anyukák nyugtatgatják kisgyermeküket egy rettenetes rémálom után.

- Bármi is van, itt vagyok és megoldjuk csak mond el!- tudom, hogy el kell neki mondanom és evvel magamnak teszek jót, de még nem tudok szóhoz jutni.

Hirtelen jött minden, nem voltam rá felkészülve, hogy valaha is újra szembe kell vele néznem, tagadhatatlan, hogy sokkot is kaptam az egyéb érzelmeken kívül. Calum karjaiban elér a biztonságérzet és némiképp megnyugszom, de ehhez is relatív sok idő kell.

- Egyedül jöttem haza, és találkoztam vele... Kész roncshalmaz volt, de elszánt és tudom, hogy meg fogja tenni...- hangom egyenetlen és mindent emócióm kiérezhető.

- Egy kicsit pontosabban, ebből nem sokat értek. Kivel találkoztál és mit mondott?

- Anyámmal!- ismételten feltör belőlem a zokogás, de pár hatalmas nyeléssel visszaszorítom.- Tönkre tettem, Ashton elvesztése tönkre tette és ezért én fogok bűnhődni. Tud minden mozdulatomról, így rólam és Luke-ról is. Azt mondta, hogy csak kihasznál és én is őt, engem nem szerethet senki, mert egy utolsó senki vagyok, akit csak is kizárólag a halál fogadhat el teljesen. Rég meg kellett volna már...- nem tudom elmondani neki a hiányzó szavakat.- Nagyon sok mindent vágott a fejemhez és iszonyatosan megrémiszt. Azt hittem, hogy már végleg csak a múltam része, és nem kell többet szembenéznem vele. De visszajött és elszánt. Calum nagyon félek.- a remegésem visszatér.

- Az a rohadt szemétláda! Figyelj rám, jól figyel rám!- kezei közé fogja arcomat evvel kényszerít, hogy mélybarna íriszeit fürkésszem üveges szemeimmel.- Ne higgy el neki semmit, ez a célja, hogy összeroppantson. Minden egyes szava hazugság! Mikey- nak iszonyatosan fontos vagy, a soha nem létező testvéreként tekint rád és szeret téged, Ashton mindent meg tesz érted, hogy ne szenvedj semmiben sem hiányt és megvéd bármitől és bárkitől, mert szeret téged! Luke egyenesen imád téged, tűzbe menne érted, ti összetartoztok és ezt semmisem és senki sem tudja elvenni tőletek, szeretitek egymást tisztán látszik. Én pedig itt vagyok neked bármikor, a húgom ként tekintek rád és fontos vagy. Jól vésd az esetbe, mi mind szeretünk téged és ezen egy senkinek a szava nem fog változtatni. Érted? Nem kell félned tőle, nem bánthat!- szinte egy szusszal mondja el.

Be kell látnom, igaza van- némileg-. Ők a családom, akik támogatnak és szeretnek, nem pedig az a nő, aki világra hozott. De tudom, hogy azt nem hülyeségként mondta, hogy bosszút áll. Annyira már ismerem, hogy bármeddig képes ilyen téren elmenni, és ha ebbe az apám is belekeveredik biztos, hogy elérik a céljukat. Eddig csak szerencsém volt, de életem végig nem lehet az...