Anonym Feelings

12. Fejezet ~ Édes drága... köszönöm~ (2/2)

- Áruld el, mi a francot titkolsz előlem!- hangja egyre feszültebbé válik.

Kétségbeesetten pislogok és próbálom kerülni a szemkontaktust vele.

- Nézz a szemembe és mond el, mi a fene folyik itt! Most! Mi bajod van?- nem válaszolok neki, csak hatalmasakat nyelek.

Nem kényszeríthet olyanra, amit én nem akarok. Nem befolyásolhatja a döntéseimet, ha én nem akarom elmondani, akkor neki ezt tiszteletben kéne tartania. Nem vagyok köteles beszámolni minden egyes kis részletről, nem uralkodhat felettem!

- Meg csalsz Calum-mal, igazam van?- Luke arca eltorzul és egyre ingerültebb.

Nálam itt telik be a pohár! Kezeimet kitépem az övéiből és a mellkasánál fogva taszítok rajta egyet és üvöltözni kezdek vele.

- Baszódj meg Hemmings! Kurvára tudni akarod mi a bajom? Baszki, csupán csak annyi, hogy bármikor képes vagyok megölni magamat, vagy más is megteszi. A múltam egyre jobban bánt és egyre nehezebben tudom visszaszorítani és Ashton-t is kezdem elveszíteni. Csak hogy tudd, Calum csak segít nekem, hogy ne tegyek még több kárt magamban, mert Ő már látta mire is vagyok képes! De tudod mit Hemmings? Ha ilyeneket feltételezel rólam, jobb ha elfelejtjük egymást! Hagyj békén végleg, eleget tettél evvel! Köszönöm drágám!- kettétörve, bőgve üvöltök az egyetlen emberrel, aki a világot jelenti számomra.

A kővé dermedt Lucas-t futva hagyom magam mögött és a szobámba kötök ki. Kiűztem az életemből, azt a személyt, aki mindig mellettem volt, legyen szó bármiről. Ez az egy feltételezése sokkal jobban fájt és nagyobb sebet ejtett rajtam, mint anyám bármelyik bántó szava vagy tette.

A hisztizésemtől alig kapok levegőt, de jelen pillanatban az sem érdekel, ha megfulladok. Könnyebb lenne minden és nem kéne aggódnom semmi miatt! A fejem ismételten hasogat, torkom majd meg szakad, minden csak rosszabb, mint volt.

- Do engedj be!- a két fiú egyszerre kérlel.

- Rohadtul hagyjatok békén! Eleget tettetek már mindketten!- a bögrémet hajítom az ajtó felé, ami szilánkokra törve hull a padlóra csak úgy, ahogyan én.

- Ne csinálj semmi hülyeséget, hallod!- Calum kétségbeeset.

Nem érdekelnek, senki sem érdekel, anya elérte, amit szeretett volna és ez csak a kezdet...

Az érzelmi sokkok miatt orromból ömleni kezd a vér és a hányinger is rám tör. Mindent kiadva magamból bömbölök, mint egy rossz óvodás.

Nem volt elég a mai napra, hogy találkoztam az őrülttel, de még Calum-mal is összevesztem és ami a legfájóbb, hogy Hemmings-el is. Az életem percek alatt szétesetett. Valószínűleg most csak túlreagálom, de ki ne tenné?

Bekapcsolom a laptopom kereső sávba beírom az „Iron Maiden" bandanevet, rákapcsolom a hangfalamra és bömböltetni kezdem.

A rock mindig megnyugtat valamilyen szinten és nem érzem magam annyira egyedül. Valljuk be, most magamra maradtam elég rendesen. Ashton-t alig látom, ha találkozunk akkor sem beszélünk sokat. Rohadtul hiányzik, hogy együtt töltsünk egy kis minőségi időd, de tudom, hogy dolgoznia kell, hogy fent tudjuk magunkat tartani...

*

Valahogyan képes voltam elaludni, de nem sokra emlékszem mi történt azután, hogy a szobámba vonultam. Felkelek az ágyból, a párnám tiszta víz és kissé véres is. Egy hanyag vállrándítással lerendezem a dolgokat és az egyenruhám keresésére indulok, amint megtalálom, avval együtt indulok meg a fürdő felé. Kinyitom az ajtómat és majdhogynem átesek a két srácon. Figyelmen kívül hagyom őket és sietősebbre veszem a formát. Magamra zárom a fürdőt és elintézem a reggeli teendőimet. Mire végzek mindenki már a konyhában ül és issza a kávéját. Belépésemet követően Calum és Hemmings egyszerre emelik rám tekintetüket és a feszültség egyre csak nő a helyiségben. A szőke srác felém nyújtja a nekem szánt kávét, de nem fogadom el tőle, kikerülve megyek a pulthoz és kitöltöm a megmaradt koffeintartalmú italt, amit le is húzok azonnal. Csinálok magamnak egy szendvicset elcsomagolom és már indulok is a suliba, egyedül.