Emo mindhalálig

-

Valami páva gyerek mellém ült és átkarolt.
-mi a baj cecca.-kerdte el simogatni a hátam ,de én a kezembe fúrt fejemet nem emeltem fel.
-takarodj!-kiabáltam rá és felemeltem a fejem . A gyerek szerintem megijedt elfojt sminkem láttam és gyorsan tovább is ált.Leszáltam a buszról és hazáig futottam.Berontottam az ajtón, anyum csak pislogott hogy mi bajom van, de figyelmen kívül hagytam.
-Márk?!Hol van Márk?!-néztem körbe idegesen.
-Elment...aszt mondta sürgős dolga van...mi történt? -érdeklősött anyukám ,de nem válaszoltam neki ,csak ledermedve bámultam.
-h-hova ment?-kérdeztem halkan.
-Bodajkra... már fél órája elment. -nézett rám szomorúan anyum és ölelésre tárta a kezét. De én csak felfutottam a szobámba.Becsaptam a sötét szoba ajtaját ...a lábaim nem bírták tovább, lerogytam a földre és elkezdtem bőgni.
-jól vagy kicsim?-nyitott be anya.
-menny el!! Megbeszéltük hogy soha nem fogsz bejönni ha sírok!-kiabáltam rá és megdobtam egy földön heverő kispárnával,de olyan gyenge voltam hogy anyum elött le esett .
-nem lökhetsz el mindenkit magadtól.-jött közelebb.
-menny már ki!-visítottam tovább kezemmel eltakarva vörös szemeimet-utálom ha gyengének tartanak!Föleg ha te!-emeltem fel a fejem.-Mindíg olyan erős akartam lenni mind te! Olyan magabisztos...-néztem rá kisírt szemekkel.
-pszt!-gugolt le hozzám -maradj csöndbe kincsem...-mellém ült és megölelt. Bele szagoltam göndörkés barnásszőke vállig érő hajába és tovább bőgtem.Hátamat finoman simogatta amíg jobban nem lettem.Olyan fura érzés volt ez nekem,ez az egész "anyucikislánya" dolog kimaradt a gyerek koromból...miattam, pedig olyan jó érzés, mindta mindíg számíthatnál rá. Mert így is van.Még pár percig szótlanul ültünk a sötétben.
-elment...-töröltem meg az utolsó leguruló könycseppet arcomon.