- Ezt mégis, hogy képzelted? - taszítottam rajta, amikor sikerült berángatnom az öltözőbe. Iszonyatosan élvezte a helyzetet, hogy a barátnőjeként lehettem az oldalán a haverjai előtt, és ez még jobban bosszantott.
- Nem így indult, oké? - nevetett fel, mire én újból megütöttem a mellkasát. Nevetett. Hogy képes ilyen gyerekesen viselkedni? Legszívesebben nem a mellkasát ütném, hanem a torkát fojtogatnám. - Tudom, hogy egy kicsit túlzásba estem, de akkor jó ötletnek tűnt. - széttárta a kezeit én meg legszívesebben puszta kezemmel töröltem volna le az arcán elterülő vigyort.
- Mégis megmondanád, hogy milyen helyzetben tűnt ez jó ötletnek? - hangom elfojtott ordítás volt. Nem tudtam felfogni, hogyan képes járni ennek az énközpontú alaknak az agya.
- Rólad beszéltek, hogy már mióta nem voltál... - éreztem, hogy kicsit zavarba jött. Összeszűkített szemekkel meredtem rá és karba tett kezekkel vártam a folytatást. - Mondtam, hogy ne aggódjanak, ma tuti jössz.. - az alsó ajkába harapott. - Aztán nem tudom... csak kérdezgették honnan tudom, ismerlek-e meg minden, elkezdtek rólad kérdezni, és nem tudom...- kicsit idegessé vált, és beletúrt a hajába. - Nem akartam semmit elárulni rólad... ezért az tűnt a legjobbnak ha azt mondom a barátnőm vagy, így leszálltak rólad. - tárta szét a kezeit, és nézett rám olyan szemekkel, mintha Ő ezzel most jó cselekedetet vitt volna véghez.
- Tökély. Akkor csak az egódat akartad növelni velem. - forgattam meg a szemeim és fújtattam fel. Olyan bosszús voltam, hogy legszívesebben a fiú arcába vagy a falba vertem volna az öklöm.
- Ez nem igaz! - vonta össze sértetten a szemöldökét. - Úgy vettem észre szeretnél inkognitóban maradni a suliban és itt is. - lépett hozzám közelebb és ült ki ajkaira újból az a bosszantó vigyor. - És ebben egyedül én segíthetek neked. - bökött magára, majd rám. - Mivel mindenki tudja, hogy velem jársz, tabunak tekintenek és nem akarnak rád hajtani, ugyanez a suliban is.. - tárta szét a kezeit, mintha megtalálta volna a megoldást, én meg döbbenten meredtem rá. A suliban is ezt a színjátékot akarja játszani? - Mivel együtt lennénk senki se foglalkozna olyan apró cseprő dolgokkal, hogy vajon mit csinálsz az éjszaka közepén. - röhögött és teljesen egyértelműnek vette, hogy feltalálta a spanyol viaszt.
- Persze! - csattantam fel. - Egyedül az fúrná az oldalukat, hogy a csaj, aki senkivel sem beszél, hogy a fenébe jött össze egy sráccal, akivel két mondatot váltott egy büntető szobában.
- De utána együtt ebédeltünk...
Fogcsikorgatva forgattam meg a szemeim. - Valójában azt se tudom, hogyan segít a helyzetemen a teremben, hogy a csajodnak hisznek, de arról már most elfelejtkezhetsz, hogy az iskolában is a jelenlétemmel növelheted az idáig is oltári nagy arcodat. - bosszúsan fordítottam neki hátat és indultam meg az ajtó felé. Van egy olyan előérzetem, hogy ha tovább a közelében maradok képes leszek lecsapni.
Ám mielőtt dühösen kiviharzottam volna, egy erőteljes mozdulattal visszatartott. Azonnal megrántottam a fogvatartott kezemet, de ő szokásához híven nem eresztett el.
- Nem kellene már az első nyilvános szereplésünkkor a veszekedős párt játszanunk, kedves... - mosolyogva hajolt közelebb hozzám. Én pedig váratlan közeledése miatt zavartan próbáltam elhúzódni tőle. Adná az ég, hogy ne piruljak el, de az arcán elterülő vigyor nem erről árulkodik. - Amúgy is gyakorolnunk kellene a párkapcsolatunkat... - felvihogott miközben én megszabadultam a szorításától. Dühösen összevont szemöldökkel jeleztem mi a véleményem a javaslatára, majd véglegesen hátat fordítottam neki és léptem ki az öltözőbe.
Megindultam a polcom felé, az agyamban pedig a lehetséges szituációkat játszottam le. Le kellene lépnem? Vagy ha már vállaltam a kockázatot maradjak edzeni? Egyáltalán mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, amit Matt generált? Félek, hogy ha ezt is ráhagyom akkor csak rosszabbodni fog az idáig is képtelen helyzet.
Dühöngve vettem le a cipőmet, és ültem le a padra. Úgy éreztem magam, mint egy csapdába esett vad. Legszívesebben utat engedtem volna a kétségbeesésem visszatartott könnycseppjeinek, de én sosem engedtem meg ilyen luxust magamnak.
Miközben próbáltam bekötni a cipőfűzőmet a bal kezem heves remegésbe kezdett. Idegesen szitkozódtam és már lendületben volt a kezem, hogy a padba verem, amikor valaki letérdelt elém, és megakadályozott ebben. Gyengéden megszorította a remegő kezemet és egy csöppnyi hezitálás után az ölembe tette, majd elkezdte bekötni a cipőmet. A kezeit figyeltem. Pedig tudom, hogy a tulajdonosa arra várt mikor nézek a szemeibe.
Mikor pedig már a kezeimet fáslizta teljesen megnyugodtam. A remegés elmúlt és még arról is megfeledkeztem mi volt az ami előhozta. Kiürült az agyam, csupán a nekem segédkező kezeket figyeltem. Amikor befejezte se engedte el őket. Szinte égetett a tekintete, amit éreztem, hogy rajtam nyugszik, de ami még jobban felkavart az az érzés, hogy ez mennyire jól esett nekem.
- Jól vagy? - hangja az eddigiektől eltérő bársonyossággal csengett a fülemben. Megható volt az az aggodalom, amit kiéreztem belőle...
Azt hiszem eddig tartott a gyenge pillanatom. Anélkül, hogy ránéztem volna, álltam fel, és hagytam hogy kicsússzon a szorításából a tenyerem. Elég hazugság vette körbe az életem, semmi kedvem nem volt egy újabbal gazdagítani a hosszú listámat. Márpedig, ha a kérdésére válaszolok csak ez történhetett volna, ezenkívül azt is tudtam, hogyha tovább a közelében maradok, egy pocsolyává olvadva terülök szét előtte.
Határozott léptekkel indultam meg a sarokban lévő zsákom felé. Senki más nem használta azt, legalábbis ha én itt voltam, akkor biztosan nem.
Ám mielőtt odaérhettem volna, két kar ölelte át a derekamat, majd Matt meleg lehelete súrolta a nyakamat. Megdermedtem és egy kisebb sokk alá kerültem. A nagyszüleim óta senkinek az érintése nem okozott ilyen kellemes érzést, és ez teljesen leblokkolta az agyam. Csupán a szavára voltam képes felocsúdni...- Kérlek, játszd a szereped! - susogta a bőrömbe, rajtam pedig egy újabb borzongás futott át. De ez eltért az előzőtől, végre megvilágosodtam. Az előbbi kedves énje, és a mostani gyengéd érintése, valójában nem is nekem szólt, hanem a körülöttünk lévő srácoknak, akiket velem próbál lenyűgözni.
Hazugság. Az életem nem áll másból csak hazugságból. És annyira kétségbeesetten vágytam volna egy igaz szóra, hogy képes voltam elhinni, hogy ez a talpig bajban járó fiú minden hátsószándék nélkül közeledik felém.
Leráztam magamról az ölelését, nem érdekelve a kérése. Inkább megint magamra öltöttem a rideg álarcomat. Azt hiszem ez egy jó lecke volt arra, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egy pillanatra sem érdemes elhinni azt, ha az élet megsimítja az arcomat, mert rögtön utána felpofozva ébreszt rá a valóságra...
YOU ARE READING
Kiütéses Szerelem
RomanceBehunyom a szemem és hagyom, hogy lassan eltompuljon körülöttem a világ. Kitisztul az elmém, és csupán egyetlen hang viszhangzik a fülemben... a szívem ütemes dobbanása. Az élettől nem kaptam egy könnyű életet, minden napomnak megvan a maga harca...