Kiütéses Szerelem

25. - Szavak nélkül

Álmodom. Biztos vagyok benne, hogy ez nem lehet a valóság... A tengerparton vagyok, hallgatom ahogy a víz hullámai kellemes ritmusként töltik be a teret. A langyos homok alattam melegíti a testemet, miközben a hátamat egy erős mellkasnak döntöm. Hátrapillantok a tulajdonosára és Matt csillogó szemei néznek vissza rám. Elvigyorodok és izgatottá válok, ahogy az arcát fürkészem. El sem hiszem, hogy itt van velem.. és hogy szerethetem. Pedig én úgy tudtam nekem nincs jogom senkit sem szeretni, de most mégis megélem ezt a csodás érzést. Igen. Muszáj kimondanom..  El kell neki mondanom, hogy mit érzek iránta. Tudnia kell, hogy... szeretem. 

Szólásra nyitom a számat és épp ki akarom mondani azt a bűvös szót, amikor rájövök, hogy képtelen vagyok beszélni. Fájdalom nyillal a torkomba, mire újból próbálkozok. Nem lehet, hogy ne tudja meg. El kell neki mondanom, amíg még van rá lehetőség! Tudnia kell! Az arcom eltorzol a fájdalomtól, én pedig csak küzdök tovább a saját testemmel... el kell mondanom! 

Ahogy engem figyel megijed. Értetlenül mered rám és hátrálni kezd. Biztos azt hiszi, az ő hibájából nem bírok beszélni. Utána fordulok, hogy lássa nem akarom, hogy elmenjen, de már nincs sehol. Kétségbeesek. Fel akarok állni és meg akarom keresni, de a testem fogságban tart. Már nemcsak a torkom fáj, hanem lassan az egész testemet átveszi ez a bénító fájdalom. 

Egy váratlan érintést érzek meg a vállamon, mire riadtan nyitom ki a szememet. A hirtelen világosság a szemembe nyílall, és azonnal be is csukom. Ám a hangot ami nyugtatni próbál látás nélkül is felismerem.

- Matt... - ezt akartam mondani, de egyáltalán nem hasonlított rá az amit valójában mondtam. Tehát az álomnak ez a része tényleg nem csak képzelgés volt.. Sűrűn pislogva nyitom ki a szemeimet és keresem a tekintettemmel a hang tulajdonosát. 

Egy csapzott hajú, könnyes szemű fiú hajol felém. Az egyik kezével a hajamat simogatja és halkan suttog hozzám. Azt mondja most már minden rendben van, és hogy vigyázni fog rám. Én pedig meg akarom vigasztalni és elmondani, hogy majd én vigyázok rá, de képtelen vagyok megszólalni, vagy legalább a karom felemelni. Azt akarom, hogy tudja! El akarom neki, mondani, hogy mit érzek iránta, de akárcsak az álmomban, most sem vagyok rá képes...

- Emlékszel mi történt? - kérdezi félve. Az elmém tompa és igyekszem visszagondolni. De egyedül az álmom az ami tisztán él bennem. Ahogy látja a tanácstalan tekintetemet kellemes hangján el kezd mesélni. - ...túlélted, és ez a lényeg. Elois is jól van, hála neked nem történt komoly sérülése, de ahogy téged is, őt is bent tartják egy darabig megfigyelésen. Az apád pedig.. amint kiengedik megy az előzetesbe, többet soha nem árthat neked. Ígérem. - hangja elcsuklott ahogy a végére ért és éreztem hogy mennyi érzelem kavarok most benne. 

Újból megpróbálkoztam azzal, hogy megszólaljak. Szeretném, hogy tudná azt mennyire hálás vagyok neki,és hogy mennyire szeretem! De valami furcsa krákogáson kívül más nem jön ki belőlem...

- Ssh.. - int le gyorsan. - Ne erőltesd a hangszálaid.. mondta az orvos, hogy egy ideig pihentetned kell őket. Sajnos amikor apád megtámodott és fojtogatott valószínűleg megsértette őket.. de ha türelmes leszel hamar felépülsz belőle. - hangja megnyugtató volt, ám a szemeiben láttam a kétséget. 

Borzalmas volt a tehetetlenség érzése. Láttam, hallottam és felfogtam a körülöttem történő dolgokat, de képtelen voltam bármit is tenni. Olyan volt mintha a testem tartaná a lényemet fogságban, megtiltva bármiféle cselekvéstől. Matt folyamatosan beszélt hozzám, miközben a hajamat simogatta. Igyekeztem koncentrálni, de egy idő után egyre hosszabban pislogtam, majd újból az álombeli tengerparton éreztem magam. 

Hogy valójában mennyi idő telt el nem tudom, de álmomban iszonyat gyorsan jött el újból az a pillanat amikor rádöbbentem, hogy egyedül vagyok...