Kiütéses Szerelem

11. - Első csók

Ez életem első csókja. Az álmaimban már annyiszor átéltem, ám azok korántsem hasonlíthatok ahhoz az élményhez, amit tapasztaltam. A fiú szoros ölelése lassan enyhült és egyik kezét a tarkómhoz emelte. Ajkai pedig lassú táncra hívva az enyémeket keltek keringőre. Szemeim az első meglepetés után automatikusan hunytam le és a gyomromban keletkezett megannyi pillangó izgatott repdesésbe kezdett a bensőmben. Mégis mi történik velem?

Óvatosan húzódott el tőlem, miközben éreztem meleg leheletét az arcomon. Félve nyitottam ki a szemeim, majd emeltem a fiúra a tekintetem. Olyan kutatóvá váltak égbolt sötét szemei, hogy lassan kitisztult az elmém. Hiszen ellenkeznem kellett volna! Biztos ő is erre számított és ezzel a csókkísérlettel is csak bosszantani akart! Most pedig nem érti, hogy hogy hagytam magam.. A francba! Magam sem tudom mi történt...

Mikor már teljesen feloszlott a rózsaszín köd az elmémben, képes voltam a gondolataimat tettekké alakítani, és megmarkolva a két oldalán a vállait akartam eltaszítani magamtól, ám mielőtt ellökhettem volna egy váratlan hang zavart meg.

- De nyálas... - szólalt meg valaki, én pedig riadtan kaptam oldalra a fejem és néztem farkasszemet a Tébolyult Társaság néhány tagjával. Miközben én dermedtem meredtem a szőke gótra és a rózsaszínben pompázó lányra, addig Matt szerelmes öleléssel karolta át a derekamat a hátam mögül.

- Ne irigykedj, Lil... - mondta pajkos hangon és lehelt egy lágy csókot a nyakamba. Akaratlanul is megborzongtam, de azt nem tudom, hogy a közelsége vagy a tény miatt, hogy újból egy átverés áldozata lettem. Hiszen most már rájöttem miért csókolt meg! Hogy műsort adjon a barátainak. Pedig megbeszéltük, hogy a suliban nem játsszuk ezt el!

- Szerintem cukik együtt! - mondta vidáman a gyermeteg pink ruhába öltözött lány. Aki ebben a bulizós szerkójában nagyon emlékeztetett egy anime figurára.

- Pff... - pufogott tovább a szöszi és forgatta meg a szemeit. - De mit kerestek itt? - vonta fel a szemöldökét. - Mert gondolom ilyen szerkóban nem bulizni voltatok... - mért végig minket gyanakvóan.

- Romantikáztunk. - mondta könnyed egyszerűséggel a fiú és bújt még beljebb az ölelésében, miközben engem elkapott az émelygés.

- Apád edzőtermében? - a lány hangja gúnyos volt én meg úgy éreztem mindjárt kidobom a taccsot. Kész, vége. Lebuktam.

- Ne csináld Lily... - lökte vállon a barátnőjét Pink, ám az csak ördögien vigyorgott ránk.

- Sosem értettem mi tetszett meg neked benne Matt... - gondolkodott el a halál angyala. Láttam a szemeiben, hogy valamit forgat a fejében és legszívesebben megmutattam volna neki, hogy velem nem szívózhat. - Hiszen olyan nagyra van magával, hogy még egy szót se szólt hozzánk. Ezenkívül külsőre se valami szépség... - hangja tele volt undorral és hirtelen apám képe villant be előttem, ami pedig pánikot keltett bennem. - De ha belegondolok, hogy ő is bokszol, akkor már értek mindent! - a szemei szikrát szórtak és hirtelen olyan fojtogató érzés tört rám, hogy újból beüzemelt az önvédelmi reakcióm. Volt egy olyan érzésem, hogy arra várt, hogy sértetten elviharzok, ám bennem teljesen más folyamat játszódott le.

- Talán zavar? - szólaltam meg, magamat is meglepő határozottsággal. Majd kitéptem magam a fiú félelmetesen kellemes öleléséből. - Csak nem vagy rám féltékeny? - döntöttem félre a fejem és léptem közelebb hozzá. A bal kezem remegni kezdett és éreztem, hogy a félelem lassan felfelé kúszik, hogy a torkomat markolássza. De nem fogom hagyni, hogy egy nálam alacsonyabb tinilány megfélemlítsen. Akkor már inkább méltón vérezzek el... Lil meglepetten nézett rám a váratlan reakcióm miatt, én pedig tovább folytattam. - Irigykedsz mert talán te hamarabb kiszemelted Mattet? Mióta? Csak nem évek óta szerelmes vagy belé? Ó te szegény, akkor biztosan nehezen érintett, hogy én meg... - nem fejezhettem be a mondatom, mert a dühös lány keze hirtelen meglendült.

Reflexből kaptam el a levegőben és egy mozdulattal csavartam azt hátra. Mikor már a földre löktem esett csak le, mit műveltem. A feketébe öltözött szöszi az aszfalton fekve szidott engem, miközben a barátnője riadtan próbálta felállítani. Már megint mit tettem? Idegesen túrtam bele a hajamba és kezdtem hátrálni. Egy szörnyeteg vagyok... Nem mintha nem érdemelte volna meg a kis mitugrász, de a nagyszüleim nem erre neveltek. Apám nevelt erre, és gyűlölöm, hogy kezdek rá hasonlítani...

- Ez nekem nem megy... - ráztam meg a fejem és mondtam ezt úgy a fiúnak, hogy képtelen voltam ránézni. Lopva adtam egy puszit a kutyus homlokára és eredtem futásnak.

Egyszerűen nem akartam tovább ott maradni, és igazából ennyit sem kellett volna. A kezem nem hagyta abba a remegést, hiába sprinteltem egészen hazáig. Az elmém pedig most az egyszer nem ürült ki a fájdalom érzettől, ami a fizikai testemben keletkezett annak gyötrése közben.

Ziláltan ültem az ágyam szélén és meredtem magam elé.

Túlságosan belebonyolódtam ebbe a képtelen helyzetbe... beszippantott az a vágy, amit még saját magam előtt is titkoltam. Csak egyet felejtettem el közben. Még pedig, hogy az életemmel játszok...

Szinte éreztem, ahogy a hurok lassan szorul a nyakam körül. Mégis mit képzeltem? Hogy csak úgy megjátszhatom magam?

Vissza kell térnem a régi énemhez, ha meg akarom óvni a saját és mostohám életét. Pontosan tudom, hogy ha ez az egész apám fülébe jut, akkor nem fogja azt mérlegelni mennyi a valóság alapja. És komoly következményekre számíthatok akkor...

Valami hasonlóra, mint mikor második osztályban elmondtam az egyik tanáromnak, hogy apa bánt. Szerettem azt a nőt. Fiatal volt és kedves. Egy hiányolt anya figurát töltött be az akkori életemben. Egyszer sírva fakadtam, mert közepest kaptam az egyik felmérésre, odajött hozzám a szünetbe és megpróbált vígasztalni. Csak annyit mondtam neki, hogy apám ennek nem fog örülni és bántani fog. Megnyugtatott, hogy majd ő beszél vele... Buta, gyermeteg fejjel igazi szuperhősnek láttam a törékeny, romantikus lelkű nőt, aki majd megment. De nem tette... Apa előadta az akkori 'a szegény férfi aki egyedül neveli a felesége halála után az élénk fantáziájú kislányát' történetet. Még vacsorára is meghívta! Ha nem lett volna a tanárom, szerintem össze is jön vele. A nő csont nélkül benyelte és még ő kért bocsánatot, engem pedig kedvesen fegyelmezett, hogy inkább értékeljem az áldozatokat, amit a szülőm értem hoz...

A következő két napot a pincében töltöttem.

Ekkor kezdtem arra rájönni, hogy a tündérmesék nem léteznek. Nincs herceg, aki megment, és az életünk nem happy end-del végződik...