Házasság Extrákkal

1. rész

Kendra

- Mert téged nem érdekel senki magadon kívül! - csattant fel a férfi hangja a szomszéd szobából. Ránéztem az előttem ülő, megszeppent kisfiúra, aki még a játékait is elejtette és értetlenül fordult az ajtó felé, ahonnan az apja dühös hangját hallotta.

- Gyere Juni - kaptam fel a kicsit a földről. - Most elmegyünk sétálni - bújtattam a cipőbe lábait és adtam rá egy melegebb felsőt.

- Apa? - nézett rám könnyes szemekkel az ajtóra mutatva.

- Apa most nem jön - ráztam meg a fejem és megpusziltam a puha pofiját. Imádtam, mert egy tündéri gyerek volt, hatalmas szeretet éhséggel.

Gyorsan leléptünk, mielőtt még jobban elmérgesedik a nappaliban zajló vita. Mostanában egyre sűrűbben kellett ezt tennünk.

Elértünk Junior kedvenc játszóteréhez, ahol már el is felejtette az előbb történteket és a játékokat meglátva, lelkesen tapsolni kezdett.

- De jó, palinta - mutatott az egyik helyre és én beleültetve a hintába, lökni kezdtem. Nagyokat kacagott, amin nekem is mosolyognom kellett. Nagyjából egy órát maradtunk. Ezalatt Juni kipróbált szinte minden játékot.

- Gyere szívem - nyújtottam felé a kezemet. - Megyünk haza.

- Veszel nekem fagyit? - pislogott rám a hatalmas, barna szemeivel, aminek sose tudtam ellenállni.

- Csak egy gombócot - egyeztem bele.

Örömujjongásban tört ki és a kezemet megragadva, húzni kezdett a fagyis felé. Pár perc múlva már tölcsérrel a kezében sétált mellettem, miközben arca csupa barna volt a csokifagyitól.

- Finom kincsem? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak hatalmasat bólintott. - Juni, lassan edd, mert meg fog fájdulni a torkod, ha kapkodsz.

Szót fogadott és odafigyelt rá, hogy sehol ne csöppenjen le a finomsága.

- Ügyes vagy - dicsértem meg, amit egy hatalmas, maszatos mosollyal nyugtázott. Hiába kerestem zsebkendőt a zsebemben, nem volt nálam, mert az indulásunk elég gyorsra sikeredett. Megérkeztünk a házhoz, ahol beütöttem a kapukódot és mikor kinyílt, beléptünk. Hál istennek a kutyák valahol pihenhettek, mert nem jöttek elénk, így megúsztuk, hogy a kisfiú arcáról ők nyalják le a rászáradt csokifagyit.

- Gyere, mosakodjunk meg - húztam magam után a fürdőszobába. A házban már csend volt, így azt gondoltam, hogy lenyugodtak a kedélyek. A csapnál lemostam Juni arcát, ő pedig ügyesen megmosta a kezecskéit.

- Nem vagy éhes? - kérdeztem, bár a választ előre borítékolhattam.

- Nem.

- Akkor viszont aludnod kéne egy kicsit - néztem az órámra és felmentünk a gyerekszobába. Junior pólóra és kisgatyára vetkőzött, majd bebújt az ágyba.

- Mesélsz nekem? - ásított egy nagyot.

- Mit szeretnél hallani? - léptem a könyvespolchoz, ahol rengeteg mesekönyv sorakozott.

- Roryt - vágta rá szinte azonnal.

Levettem a kedves kisautó meséjét és az ágya szélére ülve olvasni kezdtem neki. Az első oldalon tartottam, mikor ő már elaludt. Mosolyogva tettem le a könyvet, majd megigazítottam a takaróját és egy puszit nyomtam a homlokára. Mikor megfordultam, hogy kimenjek a szobából, a szívemhez kaptam. Cristiano ott állt az ajtóban és mosolyogva nézte a fiát. A szája mosolygott, de a szemei szomorúak maradtak.

- Köszönöm, hogy elvitted - nézett rám kedvesen. - Jobb, ha nem hallja a veszekedésünket - sóhajtott egy nagyot.

- Minden oké? Sikerült tisztázni a dolgokat? - kérdeztem a portugált.