Házasság Extrákkal

38. rész

Cris

Tövig nyomtam a gázt, ahogy menekülni próbáltam, de hasztalan mert gyötrő gondolataim elől lehetetlen volt. Azok az átkozottak folyton körülöttem ólálkodtak és torz, hamis képeket vetítettek elém. Céltalanul furikáztam a városban, nem tudtam, mi tévő legyek. Idegesített a gondolat, hogy alig tértünk vissza Madridba, máris megpróbálnak közénk állni. Dühödten csaptam a kormányra és nyomdafestéket nem tűrő szavak törtek elő belőlem. Önkéntelenül hajtottam az ismerős városrész felé majd satuféket nyomva álltam meg egy ház előtt. Tettem után néhány perc várakozás után kinyílt a nagykapu és én begördültem az udvarra. Leparkoltam a garázs előtt, vettem néhány mélyebb lélegzetet, hogy lenyugodjak, majd kiszálltam az autómból. A tulajdonos értetlen arckifejezéssel pislogott rám.

- Hola Cris!

- Hola - nyögtem ki, majd követtem őt a házba.

Nem kérdezett semmit csak a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit szinte azonnal el is tüntettem. Az üres poharat az asztalra tettem, én pedig hátra dőltem a kanapén. Az előttem ülő még mindig nem kérdezősködött, hiszen nagyon jól ismert és tudta, hogy amint összeszedtem a gondolataimat, úgyis elmondom neki, hogy mégis mit keresek itt. A csend ami körbe vett minket nem volt zavaró, sőt most nagyon jól esett.

- Beleszerettem - törtem meg hirtelen a csendet, mire vendéglátóm arca először döbbenetet tükrözött majd átváltott mosolygóssá.

- Sejtettem, hogy így lesz - bólintott.

- Honnan?

- Hmm... - töprengett hangosan. - Talán már akkor éreztem, mikor először meséltél róla. Soha nem láttalak még így áradozni egy nőről sem. Csak az volt a bökkenő, hogy neked akkor még ott volt az orosz csajszi és nem láttál a rózsaszín ködtől semmit.

- Irina - húztam el a számat. - Életem legnagyobb tévedése volt.

- De ha ő nincs, akkor soha nem találsz rá Kendrára.

- Ezt hogy érted? - emeltem fel rá a tekintetemet.

- Lássuk csak. Először is úgy kerültél vele kapcsolatba, hogy Irina nem tudott és nem is akart Juniorral foglalkozni. Másodszor az exed volt az aki megrágalmazott és neki köszönhetően vetted feleségül a lányt.

Apró mosollyal az arcomon gondoltam vissza az esküvőnkre. Felidéztem magamban, hogy mennyire gyönyörű volt Kendra, milyen jó érzés volt a karjaimban tartani és az első hitvesi csókot adni neki, amitől totál zavarba jött, és beugrott a fogadalmunk is, amit határozottan adtunk mindenki tudtára. A jókedvem tovaszállt mikor gondolat menetemmel eljutottam addig, hogy miért is vagyok itt.

- Azt hiszem hülyeséget csináltam - nyögtem fel.

- Miből gondolod?

- Ajánlatot tettem neki egy házasság extrákkal kapcsolatra - fordítottam el a fejemet, mert nem voltam kíváncsi a lenéző pillantásaira, de meglepetésemre nem tett semmi megjegyzést rá.

- Mit válaszolt rá?

- Belement - sóhajtottam fel.

- Akkor mi a baj? Nem jó az ágyban?

- Dehogyisnem - csattantam fel. - Azzal nincs gond, sőt talán túl jók is vagyunk együtt - vigyorodtam el akaratlanul, felidézve az emlékeket.

- Akkor nem értelek - csóválta meg a fejét. - Most panaszkodni jöttél vagy dicsekedni?

- Félek - bukott ki belőlem jövetelemnek oka.

- Mitől?

- Hogy ő nem érez úgy, mint én. Attól, hogy amint letelik az év, elmegy...

- Mondott neked ilyet?

- Nem, de úgy érzem, hogy nem száz százalékosan van jelen a kapcsolatunkban. Olyan, mintha egy kis része elzárkózna előlem.

- Mégis mit vársz?

- Nem tudom vagyis de. Azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen.

- Arra még nem gondoltál, hogy fél? Fél, hogy egy év után te leszel az aki lelép. Gondold bele magad egy kicsit a helyzetébe. De nem hiszem, hogy ez az igazi oka annak, hogy ma itt kötöttél ki - nézett rám mindent tudóan.

- Túl jól ismersz - nevettem el magam keserűen.

- Bökd már ki végre, hogy mi van?

- Raúl.

- Raúl? Hogy jön ő a képbe? Ha jól tudom, már régen szakítottak.

Erőt vettem magamon és elmeséltem neki a hazaérkezésünk után történteket. Azt, hogy amikor megláttam a dobozt, szívem szerint kidobtam volna a kukába, vagy megkerestem volna azt a férget, hogy feldughassam a seggébe a gyémántját.

- Féltékeny vagy.

- Nem... - tagadtam a nyilvánvalót, majd elhúztam a számat - na jó, nagyon - dőltem hátra feszülten. - Megőrjít a tudat, hogy szerette őt, sőt talán még most is szereti és bármikor visszamehet hozzá.

- Megkérdezted Kendrát, hogy ő mit gondol erről az egészről?

- Nem - ráztam meg a fejem. - Annyira felidegesítettem magam, hogy inkább eljöttem otthonról.

- Ennél rosszabbat nem is tehettél volna - nézett rám megütközve. - Hogy akarod, hogy teljesen a tiéd legyen, ha az első apró akadálynál megfutamodsz, magára hagyod és nem foglalkozol az ő érzéseivel? Honnan tudod, hogy ő nem dobta volna a kukába az ajándékot, ha meg sem hallgatod? Nézd Cris, ahogy én látom, te hiába akarod őt testestől-lelkestől, ha még saját magad sem vagy hajlandó teljesen beleadni mindent ebbe a házasságba. Egy működő, harmónikus kapcsolat legfontosabb alap pillére a bizalom, ha az nincs meg akkor az egész felépített álomkastélyod inogni fog és bármelyik pillanatban összedőlhet.

- Bírom, hogy ennyire bölcs vagy - horkantottam fel.

- Kinevethetsz, de te is tudod, hogy igazam van. Gondold át ezt az egészet újra. Ha úgy érzed, hogy Kendra neked az igazi, akkor harcolj érte, de ha nem... - gondolkodott el egy pillanatra - akkor hagyd elmenni a szerződés lejárta után.

A gyomrom görcsbe rándult hallgatva a tanácsát. Nem, nem fogom elengedni többé. Ő az enyém. Megfogadta ahogy én is, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ, és én ezt akartam. Vele akartam megöregedni. Együtt felnevelni Juniort és a gyerekeinket. Igen, gyereket akarok tőle. Mikor délelőtt bevallotta, hogy nem terhes, egy világ dőlt össze bennem. Szerettem volna, ha már úgy térünk vissza a nászutunkról, a szíve alatt hordozza a kislányunkat. De ami késik, nem múlik - döntöttem el magamban. Annyiszor szeretkezek vele, hogy előbb-utóbb megfogan benne egy aprócska élet. Egy kisbaba, ami biztosítja számomra, hogy Kendra örökre velem marad.

- Cris, jól vagy?

- Mi? Persze - ugrottam fel hirtelen.

- Biztos? - nézett rám tűnődve.

- Ennél jobban nem is lehetnék - vigyorodtam el. - Most mennem kell - indultam el az ajtó felé. - Bocsi, hogy feltartottalak. Hálás vagyok, hogy meghallgattál.

- Remélem tudod mit csinálsz?

- Nyugi - nevettem fel - csak megyek és elrendezem az életemet.

- Cris! - kiáltott utánam. - Vigyázz rá!

- Meg lesz Kapitány! Mégegyszer köszi - ültem be az autómba. - Hola Iker! - búcsúztam el a barátomtól és haza felé vettem az irányt, hogy helyre hozzam a hibámat. Csak reménykedtem benne, hogy még nem késő.