Házasság Extrákkal

28. rész

Kendra

- Sziasztok! Úgy örülök, hogy eljöttetek - nyitott nekünk ajtót Ashley, majd beinvitált minket. - Gyertek beljebb, Dave mindjárt itt lesz csak elhúzódott neki egy fontos tárgyalása.

Volt ellenségem bevezetett minket a nappaliba, ami nem az én ízlésemnek való volt. Minden túl rideg és túl modern volt. Úgy éreztem magam, mintha egy kiállításon lennék.

- Ugye milyen szép? - mutatott körbe a nő. - Egy katalógusból választottam ki. Baromi drága volt, de megérte, mert bárki meglátja még a szava is eláll - áradozott.

- Nem csodálom - súgta nekem Cris, mire felkuncogtam.

- Tessék? - nézett rá kérdőn a háziasszony.

- Semmi, csak azt mondtam, hogy én is láttam ilyet az egyik újságban.

- Hazudós - tátogtam el a portugálnak, mikor Ashley a kandallóhoz fordult, ami inkább hasonlított egy falba vésett lyukra, mint egy meleget adó tárgyra.

Kuncogva vont magához és a hajamba csókolt.

- Ó, helló - szólalt meg egy meglepett hang az ajtóból. - Nem is tudtam, hogy vendégeink lesznek?

- Édesem - sietett felé a felesége. - Nem fogod elhinni, hogy kivel találkoztam ma a városban - lépett hozzá és szinte letámadta a csókjával a még mindig értetlenül álldogáló férjét. Úgy éreztem, hogy itt az ideje szembe néznem vele, így kifordultam Cris karjai közül és a férfira néztem.

- Nézd kicsim Kendra és a férje Cristiano Ronaldo.

- Láttam Daven, hogy megmerevedik a nevem hallatán, de aztán, hogy leplezze zavarát kezet nyújtott Crisnek.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Hatalmas rajongód vagyok Unitedben eltöltött éveid óta - nyalizott a focistának, de az csak közömbösen nézett rá. - Kendra? Kendra Froster? - kérdezte aztán rám nézve.

- Aveiro - javította ki Cris. - Kendra dos Santos Aveiro, a feleségem - csúsztatta a kezét a derekamra birtoklón.

- Amúgy igen - bólintottam, erőt véve magamon. - Én vagyok az a szomszéd házból.

- Megváltoztál - járatta végig rajtam a tekintetét amitől még a hátamon is felállt a szőr.

- Te is - válaszoltam flegmán, és elégedettséggel töltött el, amit láttam. Az iskola szépfiújából mára már semmi sem maradt, csak egy jócskán elhízott, kopaszodó, életunt férfi. Legalábbis a szeméből ezt olvastam ki. Bár ezen ne csodálkozzon, ha az iskola ribancát veszi feleségül. Egy darabig egymást méregettük, majd megszólalt egy hang, ami szerintem a mikróhoz tartozott.

- Kész a vacsi - tapsikolt lelkendezve Ashley. - Édesem, te kísérd Crisséket az ebédlőbe, én pedig mindjárt tálalok - sietett el tűsarkain. Elképedve néztem utána. Minek a főzéshez magassarkú?

- Hölgyem - karolt belém a portugál és követtük a házigazdát, aki egy másik helyiségbe vezetett minket. Ahogy beléptünk, azt hittem filmforgatásba csöppentünk. Egy hatalmas asztal terpeszkedett a szoba közepén amit legalább húsz szék vett körül. Értetlenkedve pislogtam a férfira, aki látva az arcomat, kelletlenül válaszolt.

- Ashley szeret estélyeket adni - mondta csipetnyi lelkesedés nélkül -, de gondolom ti is tudjátok, milyen az ha összegyűlnek a barátok.

Lesokkolva bólintottunk majd nekem eszembe jutott, hogy nálunk az egész csapat úgy viselkedik mintha otthon lenne és inkább a konyhában szeretnek enni, félmeztelenül. De ha mégis annyian összegyűlnek, hogy nem férnek el az asztalnál, (ami megjegyzem hat személyes) akkor inkább kimennek a kertbe és beizzítják a grillsütőt. El sem tudnám képzelni őket, ahogy öltönyben, késsel-villával esznek egy ilyen eseményen. Főleg nem Ramost, Marcelot és Pepet, vagyis a három jómadarat.