Házasság Extrákkal

58. rész

Cris

Fütyörészve csuktam be a garázsajtót. Úgy éreztem magam, mint a mesében. Minden tökéletesen klappolt az életemben. A meccseken sziporkáztam amitől a csapat, az edző, a vezetőség és a rajongók is elégedettek voltak velem. A magánéletem pedig maga volt a csoda. Kendra és Juni voltak a mindeneim. Úgy kelni és úgy feküdni, hogy a szeretett nő mellettünk van, semmihez sem fogható.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam boldogan, mikor beléptem a házba. Kíváncsian néztem körül, de sehol nem láttam Kendra mosolygós arcát, amivel mindig várt mikor hazaértem. Meglepetésemre Sara és Caroline jöttek velem szemben a lépcsőn lefelé. Arcukon titokzatos vigyor ült, de mire megkérdezhettem volna az okát, Iker barátnője egy -" a fürdőben van"- mondattal lógva hagyott. Kíváncsian siettem fel a megjelölt helységben.

- Hát itt vagy? - pislogtam kérdőn a fürdőkád szélére roskadt feleségemre akinek az arcán könnycseppek csillogtak. - Úristen kicsim, mi a baj? Bántott valaki? - guggoltam le elé és kezemmel próbáltam letörölni arcáról a sós cseppeket. A szívem összefacsarodott a szemeiből sütő szomorúságtól.

- Nem - rázta meg a fejét majd egy hatalmas sóhaj után a kezembe nyomott egy apró műanyag dolgot. - Terhes vagyok!

A lábam megroggyant, mikor felfogtam a két szó jelentőségét.

- Mi? Hogy? - tolultak számra az ostoba szavak. A hír úgy letaglózott, hogy nem vettem észre a kérdéseim által okozott fájdalmat az előttem ülő arcán.

- Elég nagy vagy már, hogy ne kelljen elmesélnem neked, hogyan készül a kisbaba - csattant fel a nőm hangja vészterhesen.

Ha a gondolataim nem kalandoztak volna el Juni születéséhez, talán észreveszem a közelgő vihar szelét, de így csak bámultam magam elé és elvesztem a múlt ködében.

Beugrott egy arc, ami ugyanígy sírva közölte velem, hogy terhes maradt tőlem egy átszórakozott éjszaka után. Akkor sem nagyon tudtam mit kezdeni a hírrel és most is leblokkoltam.

Aztán hirtelen felkapcsolták a lámpát az elmémben. Basszus, újra apa leszek! Juniornak kistestvére lesz! Gondolataimban felbukkant egy szőke copfos kislány, aki olyan szép lenne, mint az anyja. Felemeltem a fejem, de már csak a hűlt helyét találtam a feleségemnek. Értetlenkedve néztem körül, majd kifordultam a fürdőből és besiettem a szobánkba. Elkerekedett szemekkel pislogtam Kendrára, aki egy hatalmas bőröndbe dobálta be a ruháit, miközben az arcát sós könnyek mosták.

- Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem aggódva.

- Mégis minek látszik? - törölte le kézfejével az arcát miközben folyamatosan szipogott. - Pakolok. Elmegyek.

- De miért? - ráztam értetlenkedve a fejem.

- Mert... - csuklott el a hangja és mozdulatai lelassultak. Fejét lehajtva toporgott az ágy mellett, kezében egy pólót gyűrögetve.

Agyamat lila köd kezdte befedni. Karomat összefogtam a mellkasom előtt és most már dühösen meredtem a feleségemre.

- Mert?

Figyeltem ahogy felemelte a fejét, arca meggyötört volt, szemei vörösen villantak rám. Láttam, hogy próbálja összeszedni a bátorságát és mikor ez sikerült, válaszolt.

- Sajnálom - suttogta. - Tudom, hogy ez most pont nem jókor jött és nem vagy rá felkészülve...

- Ezt hogy érted? - vágtam a szavába.

- Már csak egy hónap van a szerződésből és most gondolom azt hiszed, hogy így akarlak megfogni, de hidd el, hogy nem így van! - kapta rám újra ijedten a tekintetét. - Nem is tudom, hogy hogyan...illetve tudom, hogy hogy csak...én...nem tudom mit csináljak - zagyvált össze mindent. Éreztem, hogy a teljes összeomlás szélén áll.