Házasság Extrákkal

50. rész

Kendra

Hetek teltek el a nőgyógyásznál eltöltött nap óta. Mivel nem akartam Crisnek hazudni, így bevallottam neki, hogy hol voltam a kapussal és a barátnőjével. Egy pillanatra mintha csalódottságot láttam volna átsuhanni az arcán mikor közöltem vele, hogy mit mondott az orvos, de az is lehet, hogy csak hallucináltam. Most így visszagondolva rá, akkor változott meg valami köztünk. Cris távolságtartóbb lett. Hiába aludtunk együtt, már nem közeledett felém. Olyanok voltunk, mint a szerződés előtt, csak barátok, annyi különbséggel, hogy közben beleszerettem a portugálba. Szenvedtem, de megértettem, hogy én nem vagyok hozzá való. Tudtam, hogy még néhány hónap és újra visszakapja a világ a facér Ronaldot.

Gondolataimba merülve léptem be a gyerek szobába, ami a mentsváram lett az utóbbi időben. Junior volt az egyetlen aki mellett jól éreztem magam és nem foglalkoztam a mindent összekuszáló érzéseimmel. Most is mosolyt csalt az arcomra, mikor megpillantottam a sötét barna fürtjeit, amik alig látszódtak ki a takaró alól.

- Jó reggelt álomszuszék! - ültem le az ágya szélére és automatikusan végig simítottam az arcán, de azonnal vissza is kaptam a kezemet, mert a kisfiú bőre olyan forró volt, hogy szinte égetett. - Jézusom, kicsim te lázas vagy! Fáj is valahol?

- Ühüm - bólogatott bágyadtan.

- Hol?

- Itt - mutatott a mellkasára.

Ijedten nyúltam a telefonomért és már tárcsáztam is Dr. Castarellit, Junior orvosát. Néhány mondatban elhadartam neki, hogy mi a problémám, ő pedig biztosított róla, hogy ahogy a forgalom engedi, máris itt van nálunk. Amíg rá vártam, hideg vizes borogatással próbáltam levinni a kicsi magas lázát. Szegénykémnek csak nyöszörögni volt ereje. Elkeseredve figyeltem, ahogy a mellkasa egyre szaporábban emelkedik és süllyed a láztól. Csak addig hagytam magára, míg beengedtem az orvost és felkalauzoltam a gyerekszobába. Riadt tekintettel figyeltem ahogy a doki meghallgatta a tüdejét, belekukkantott a torkába, majd száját egy keserű mosolyra húzta.

- Seňora Aveiro, sajnálom, de Juniort kórházba kell vinni - közölte miközben már hívta is a mentőket.

- De miért? Mi baja van? - kérdeztem aggódva, könnyes szemekkel.

- Nagy valószínűség szerint tüdőgyulladása van...

- Tüdőgyulladás? - emelkedett meg a hangom. - Hogyan? Mitől?

- Seňora elfogom magyarázni, de most először be kell engednie a mentősöket - terelt az ajtó felé.

Mint egy robot, tettem amit mondott. Kitágult szemekkel néztem ahogy Junit felteszik egy hordágyra majd elindulnak vele.

- Vele mehetek? - ocsudtam fel hirtelen.

- Természetesen - tette a vállamra a kezét megnyugtatásul Dr. Castarelli. - Az autóban felhívhatja Cristianot - mosolygott rám halványan. - Mire beérnek, én is ott leszek - ült be az autójába majd magamra hagyott a mentősökkel.

Szótlanul indultunk el a célunk felé. Egyik kezemmel a fiúcska kezét fogtam, míg a remegő másikkal megpróbáltam felhívni a portugált. A harmadik csengés után hallottam meg egy hangot a vonal másik végén, de nem a férjemét.

- Szia Kendra baba! - kiáltott bele a fülembe Sergio. - Csak nem hiányzik a férjecskéd?

- Serg, kérlek add Crist - sóhajtottam bele a telefonba, figyelmen kívül hagyva a spanyol védő hülyéskedését.

- Baj van? - komorodott el a hangja.

- Igen - hagyták el az első könnycseppek a szememet, hogy végig szánkázzanak az arcomon. - Kérlek add őt.