Házasság Extrákkal

59. rész

Kendra

Még mindig hitetlenkedve gyűrögettem a kezemben lévő papírdarabot, ami az első képünk volt a babánkról. Bár nem sok minden látszott rajta, de Dr. Mendez mosolyogva nyomta a kezembe, miután megvizsgált és megerősítette a hírt, miszerint Párizs örökre az emlékezetünkbe véste magát.

- Jól vagy? - kaptam fel a fejemet Cris aggódó hangjára.

- Persze, csak olyan nehéz elhinni - nyögtem ki. - Még hozzá kell szoknom, hogy lakik itt bent valaki - simítottam végig mosolyogva a hasamon, amin még nem látszott a terhesség.

- Nekem is - vigyorodott el a portugál, szemét egy pillanatra levéve az útról. - Szeretlek - súgta.

- Én is - lágyult el a tekintetem. Mióta széttépte a szerződést, mintha egy hatalmas sziklát görgettek volna le a szívemről. Hihetetlen volt, hogy az álmom ilyen könnyen valóra vált, de tudtam, hogy nincs okom kételkedni a férjem szavaiban. Felé fordultam és tekintetemet jólesően legeltettem az arcán. Szemeit az útra függesztette, szája sarkában apró mosoly ült.

- Mi az? - nézett hirtelen felém. - Nem tudod levenni a szemeidet a szexi férjedről, ugye? - vigyorodott el.

- Ó, te - ütöttem a vállára, amit ő nevetve fogadott. - Az a szerencse, hogy egy kicsit sem vagy beképzelt - csóváltam meg jókedvűen a fejemet.

- Gyönyörű vagy - engedte el a kormányt a jobb kezével és végig simított az arcomon - főleg amikor nevetsz vagy mikor szeretkezünk.

- Cris - sütöttem le a szemeimet. - Miért hozol zavarba?

- Mert szeretem, ha zavarban vagy. Olyankor elpirulsz és a szemed másképp kezd csillogni. Kendra, én komolyan gondoltam, amit mondtam - emelte szájához a kezemet és végig csókolta az ujjaimat.

- Mit? - pislogtam rá értetlenül.

- Azt, hogy már a lánykérés is igazi volt. Nem a szerződés miatt csináltam. Már akkor fontos voltál nekem és ezt elmondtam Ikernek is.

- Ikernek? - kérdeztem vissza, mint egy papagáj.

- Igen neki. Ő végig tudta, hogy mit érzek irántad.

- Akkor nekem miért nem mondtad el? - csóváltam meg fejemet értetlenül.

- Ne nevess ki, de féltem - nézett rám megszeppenve. - Féltem, mert te úgy ismersz engem, ahogy csak nagyon kevesen. Mások nem látnak bennem mást, mint a sztárfocistát, a pénzeszsákot, de te nem. Te tudod, hogy imádom a fiamat, az anyámat és hogy még én is elsírom magam egy-egy meghatóbb jeleneten. Nem akartam, hogy egy vallomással elszúrjam ezt az egészet...ami kialakult köztünk...mert...

- Csssh - tettem az ujjamat a szája elé. - Most már értem - mosolyogtam rá.

Az autó bekanyarodott az ismerős kapu elé, majd kinyílt és mi pár pillanat múlva már a garázsban álltunk. Ahogy elhallgatott a motor, idegesítő csend szállt le közénk. Mindketten az előttünk lévő falra függesztettük a tekintetünket. Én a számat harapdáltam, mert nem tudtam, hogy most hogyan tovább. Az odáig rendben van, hogy szeretjük egymást, de egy baba nagyon nagy felelősség. Nem beszélve arról, hogy Juni és Dolores vajon mit fognak szólni az új helyzethez.

- Mikor...

- Hogy... - szólaltunk meg egyszerre, majd elnevettük magunkat.

- Kezd te - mutattam a focistára.

- Oké. Szóval mikor mondjuk el Juninak? - fordult felém az ülésben.

- Szerintem minél hamarabb, mert akkor több ideje van hozzászokni a dologhoz.