Házasság Extrákkal

60. rész ~ Epilógus

Kendra

- Jézusom, el sem hiszem, hogy az enyém is lesz ekkora - pislogott a hasamra hatalmas szemekkel Sara mikor beengedtem az ajtón.

- Pedig megnyugodhatsz, lesz. Kell a hely a focista utánpótlásnak. Neked mennyi is van hátra? - kérdeztem vigyorogva.

- Még huszonhárom hét - csúszott önkéntelenül a keze a szintén gömbölyödő testrészére.

- És nektek? - fordultam a másik két látogatómhoz Pilarhoz és Carolinehoz.

- Hozzátok mérve még nagyon az elején járok - válaszolt kuncogva a barna bemondónő, aki képes volt elcsavarni az andalúz védő fejét. - Most töltöttem be a tizenkettedik hetet- pirult el halványan.

- Én pedig még csak a hatodikban járok - rántotta meg a vállait a brazil lány nem törődöm módon, de látszott rajta, hogy majd kicsattan a boldogságtól.

- Enzo mit szólt a hírhez? - kíváncsiskodtam, miközben a kanapéhoz totyogtam és óvatosan elhelyezkedtem rajta.

- Szerintem még nem nagyon fogta fel - nevette el magát a lány -, de úgy érzem, hogy nem lesz vele semmi baj.

- Juninak is idő volt hozzászoknia, hogy nem lesz egyedül. Amit lehetett elmagyaráztunk neki, sőt egy-egy ultrahangra elvittük magunkkal és így könnyebben tudatosítottuk benne, hogy van egy pocaklakónk.

- Ez nagyon jó ötlet! - csillantak fel Caroline szemei. - Ezt én is kipróbálom.

- Még jó, hogy nekünk ilyen problémánk nincs - tárta szét jókedvűen a kezeit Sara.

- Ahogy a fiúkat ismerem, majd lesz. Már most azon dolgoznak, hogy meglegyen az egész Real keret, tartalék játékosoktól kezdve az edzőkig - nevettük el magunkat.

- Aú! - kaptam a derekamhoz, ahova reggel óta bele-bele nyilalgatott a fájdalom.

- Jól vagy? - néztek rám kérdőn a lányok.

- Semmiség, csak a derekam. Már nem bírja a terhelést - legyintettem, de egy újabb fájdalom miatt az arcom eltorzult.

- Kendra, én nem akarlak beparáztatni, de nem lehetséges, hogy ezek már a fájások? - meredt rám Sara.

- Gondolod? - kérdeztem a rémülettől elvékonyodott hangon.

- Nagyon úgy néz ki - mondta komolyan. - Ha jól figyeltem az órát, öt percenként rándultál össze.

- Nekem fel sem tűnt, mert reggel óta fájt a derekam, de azt hittem ez ma egy ilyen nap - remegett meg a hangom.

- Össze vagy cuccolva? - fordult felém a brazil lány.

- Persze, fent van a szobánkban a bőrönd - intettem a fejemmel az emelet felé.

- Oké, akkor én most kihívom a mentőket, te meg szólj Crisnek, hogy hol talál meg - nyomta a kezembe a telefonomat Pilar.

Csak egy bólintásra tellett, mert rengeteg minden kezdett kavarogni bennem és ez olyan szinten leblokkolt, hogy semmire sem voltam képes. Az érzés, hogy nem sokára megszületik a kisbabám, lebénított. Végül erőt vettem magamon és tárcsáztam a férjem számát. Türelmetlenül vártam, hogy felvegye végre, pedig tudtam, hogy edzése van és ilyenkor a mobilok az öltözőbe vannak száműzve. Csak külön engedéllyel lehet azokat bevinni a pálya területére, és Cris megkapta Carlotól ezt az engedélyt. Amíg vártam, a lányok mindent összeszedtek nekem, majd visszaültek a helyükre és kíváncsian néztek rám.

- Mi a baj Kicsim? - hallottam meg hirtelen a portugál lihegését a fülemben, amitől úgy megijedtem, hogy majdnem elejtettem a telefont.

- Úgy néz ki, hogy megkezdődött - nyögtem ki nagy nehezen.