Házasság Extrákkal

44. rész

Cris

Gratulálok, ennél nagyobb marha már nem is lehettél volna - temettem az arcomat a kezeim közé miután Kendra kilépett a szobánkból. Végig dőltem az ágyon és tekintetemet a plafonra szegeztem. Mi a francért nem tudtam befogni a számat? Pedig minden olyan jól alakult a garázsban. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kamasz és valahogy Kendra arcáról is hasonlót olvastam le. Hogy a picsába tudtam így elbaszni? Nagyot sóhajtva fújtam ki a levegőt a tüdőmből. Láttam a lányon, hogy most semmivel sem tudnám megbékíteni, így inkább elmentem zuhanyozni. Ahogy beléptem a fürdőbe, megcsapott az illata. Összeszorult szívvel léptem a fülkébe és nyitottam meg a csapot. Gyorsan végeztem, majd felvettem egy boxeralsót és lefeküdtem. Sokáig forgolódtam, mert az ágynemű is az ő illatát őrizte, így emlékeztetve rá, hogy mit műveltem. És hogy a kedvem még rosszabb legyen, a szomszéd szobából átszűrődött Kendra halk sírása. Át akartam menni, hogy a karjaimba zárjam, de tudtam, hogy nem érnék el vele semmit. Ki kell találnom valamit, amivel elérem, hogy megbocsásson. Éjszaka sokáig forgolódtam és hallgattam az elfojtott zokogást, így nem csoda, hogy reggel hatalmas karikákkal a szemem alatt ébredtem. Ezek párja ott virított a lány arcán, mikor levánszorogtam a konyhába.

- Jó reggelt - köszöntem morcosan a helységben lévőknek.

- Apa! - kiáltott fel Junior. - Kendra megígérte, hogy ma egész nap velem lesz - jelentette ki büszkén.

- Az jó - simogattam meg a fejét egy halvány mosollyal az arcomon. Pillantásom a lányra kúszott, aki a csészéjébe kapaszkodva próbálta kerülni a tekintetemet.

Anya furcsa arckifejezéssel kapkodta köztünk a fejét, majd mindentudó módon elhúzta a száját.

- Gyere kicsim, öltözzünk fel - fogta meg a fiam kezét és kivezette a konyhából.

A néma csöndben ami ezután ránk telepedett, még a nappaliban halkan ketyegő órát is hallani lehetett.

- Tudom, hogy már eleged van belőle, de tényleg sajnálom - törtem meg én a csendet. - Nem tudom, hogy mi a fene ütött belém - szabadkoztam, de belül tudtam a választ. Féltékeny voltam. Azt hittem Raúllal találkozik és ettől elborult az agyam. Elé guggoltam és onnan néztem meggyötört arcára. - Mond meg, hogy mivel tehetem jóvá és én megteszem.

- Te tényleg nem érted, hogy mi a bajom, ugye? - szólalt meg rekedt hangon, ami úgy hatott rám, mintha a szívemet üvegszilánkokkal karistolták volna végig. Megcsóváltam a fejem, mire rám nézett. - Nem bízol bennem - suttogta -, és ez rohadt szar érzés azok után, hogy...

- Ez nem igaz - vágtam a szavába.

- Akkor hogy gondolhattad azt, hogy képes lennék egy másik férfival találkozni, amikor a te feleséged vagyok? - fúrta vádló szemeit az enyémekbe.

- Nem tudom - szégyelltem el magam.

- Én tudom - húzta el fájdalmasan a száját. - Nem bízol bennem. Gondolom egy nőben sem, amit most valahol megértek, de mi lesz később? Mi lesz, ha jön valaki, akivel letudnád élni az életedet, de mivel benne se fogsz bízni, így nem engeded magadhoz közel? Nem mindenki olyan, mint Irina - ejtette ki annak a nőnek a nevét a száján, akinek ezt az egészet köszönhetem.

Ledermedve guggoltam továbbra is előtte. Hogy gondolhatja, hogy nekem rajta kívül kell bárki más is? Én vele képzelem el az életemet, a jövőmet. Nem hiába mondtam neki ki, a boldogító igent.

Felocsúdva a gondolataimból figyeltem ahogy hátra tolta a székét, majd a mosogatóhoz lépett, elmosta a bögréjét és egy utolsó szomorú pillantást vetve rám, magamra hagyott. Felültem az egyik székre és fejemet az asztallapra hajtottam. Csendben szenvedtem a saját hülyeségem miatt.

- Mi történt? - kérdezte anyám mikor nem sokkal később belépett a konyhába.

- Semmi - nyögtem fel és tovább dagonyáztam az önsajnálat sűrű mocsarában.

- Kisfiam, ne nézz hülyének! - csattant fel. - Mind a ketten olyanok vagytok, mint a zombik. Lerí az arcotokról, hogy összevesztetek. Mégegyszer megkérdezem, mi történt?

- Hülye voltam, oké? - emeltem meg a hangomat, amit anya nem igazán értékelt.

- Cristiano Ronaldo, ne beszélj így velem! - fenyegetett meg dühösen az ujjával.

- Bocsánat - szégyelltem el magam azonnal.

- Szóval - ült le mellém megenyhülve. - Mit csináltál?

- Egy idióta fasz voltam - sóhajtottam fel, majd szépen elmeséltem anyának mindent. Ő türelmesen végig hallgatott és mikor látta, hogy befejeztem csak akkor szólalt meg.

- Nem értelek - csóválta meg hitetlenkedve a fejét. - Ha szereted, miért nem vallod be neki?

- Én nem...

- Megint hülyének akarsz nézni? - vágott közbe mosolyogva. - Annyira egyértelmű, hogy mit érzel iránta, hogy azon csodálkozom, Kendra miért nem jött még rá. Kisfiam, vegyél erőt magadon és mond meg neki.

- Nem akarom.

- De miért?

- Mert lehet, hogy akkor tönkre teszem azt a keveset is ami most van köztünk - vallottam be. - Nem tudnám elviselni, ha vége lenne.

- Nem értek veled egyet, de ez a te dolgod, így nem szólok bele.

- Köszönöm.

- Viszont adok egy tanácsot, amit ha akarsz megfogadsz, ha akarsz nem - nézett rám komolyan. - Én a helyedbe feltennék mindent egy lapra és elmondanám neki. Szerintem elcsodálkoznál, ha meghallanád a válaszát - mosolyodott el.

- Tudsz valamit? Mondott neked valamit? - tudakoltam kíváncsian.

- Nem, de van szemem - mondta sejtelmesen.

- És ez mit jelent?

- Azt, hogy látok amit látok - kacsintott rám.

- Ne csináld ezt - pislogtam rá kiskutyaszemekkel, aminek már gyerek koromban sem tudott ellenállni. - Mit látsz?

- Jól van, jól van - tette fel a kezeit nevetve. - Szerint te sem vagy közömbös számára. Gondolod, fájna neki a bizalmatlanságod, ha nem érezne valamit irántad?

Elgondolkodtató volt amit mondott. Mi van, ha igaza van? - dobbant meg a szívem. Akkor még nagyobb szarban vagyok - döbbentem rá. Valahogy ki kell derítenem, hogy mi az igazság, de addig is meg kell valahogy békítenem.

Ötletem sem volt, hogy hogyan fogjak hozzá, ezért megkerestem a telefonomat és felhívtam a témában legjobban járatos barátomat.

- Hola Sese! Beszélnünk kéne!