Házasság Extrákkal

5. rész

Kendra

- Gyere kicsim - indulunk - fogtam meg Juni kezét és kivezettem az autómig. Segítettem neki beszállni, majd bekötöttem az ülésébe. Miután én is beültem, indítottam és megkezdtük szokásos utunkat a stadionhoz.

- Kendra - szólalt meg egy piros lámpánál a kisfiú - apa lő nekem gólt?

- Szerintem mindent elkövet azért, hogy igen - mosolyogtam rá a tükörben.

A stadionhoz érve a hátsó, játékosok által használt kapuhoz gurultam, ahol már rengeteg rajongó várakozott, hogy ha csak egy pillanatra is, de láthassa a kedvencét. Az őrökhöz érve leengedtem a sötétített ablakomat, ami Cristiano külön kérésére lett csináltatva. Nem szerette, ha a fia középpontba került. Azt akarta, hogy Junior ugyanúgy tudjon felnőni, mint a többi vele egykorú gyerek.

- Jó napot, Seňorita Kendra - mosolygott rám José Manuel, az egyik biztonságiőr. - Szia Nagyfiú! - intett Juninak is aki hatalmas vigyorral az arcán fogadta a köszönést. - Jöttek szurkolni a blancoknak? - kérdezte kedvesen, miközben felírta, hogy mikor érkeztünk.

- Igen, apa gólt ígért nekem - szólalt meg Junior, mielőtt kinyithattam volna a számat. Tiszta apja - somolyogtam magamban. Mindig neki kell a középpontban lennie.

- Akkor nyerni fogunk - nézett José a kisfiúra kedvesen. - Jó szurkolást - engedett az utunkra minket.

- Köszönjük - válaszoltam, majd elnavigáltam az autót a direkt nekünk fent tartott helyre.

- Megérkeztünk - vettem ki Juniort az üléséből. Megfogtam a kezét és leguggoltam hozzá. - A szabályokat ismered - néztem komolyan a szemébe.

- Igen - bólintott és mér sorolta is. - Nem engedem el a kezed. Nem állok szóba idegenekkel. És azonnal szólok, ha pisilni kell vagy éhes vagy szomjas vagyok - mondta fel a tanultakat.

- Ügyes vagy - simogattam meg a fejét.

Újabb őrökön átjutva végre beértünk a stadionba, ahol Junior mindig örömmel nézelődött.

- Seňorita Froster! - hallottam meg a nevem, ami magától az elnöktől jött.

- Jó napot Seňor Perez - köszöntem megilletődve, mert nem minden napi dolog, hogy az ember egy ekkora emberrel beszélhet, pláne, ha az illető tudja a nevét. - Segíthetek?

- Ami azt illeti, igen - bólintott komolyan, majd a kisfiúra nézett. Azonnal kapcsoltam.

-Leviszem Juniort az öltözőbe, ha szabad és utána tudunk beszélni.

Beleegyezően bólintott.

- Hogy ne kerüljük el egymást, az irodámba várom - mondta, majd egy barackot nyomott Juni fejére és elsétált. Vajon mit akarhat tőlem az elnök? Köszönésnél többet soha nem beszéltünk soha egymással, ráadásul azt sem gondoltam volna, hogy emlékszik a nevemre.

Megérkeztünk az ajtóhoz, ahol már a fehér mezesek készülődtek. Bentről hatalmas zsivaj hallatszódott.

- Na gyere - vettem ölbe Juniort és beléptem vele.A hangzavar azonnal megszűnt, mikor mindenki felénk fordult, hogy aztán még hangosabban törjön ki.

- El sem hiszem!

- Kicsilány!

- Szia Junior - hallottam mindenhonnan.

- Cris miért nem mondtad, hogy ma különleges vendégünk lesz? Kivasaltattam volna a mezemet - lépett hozzánk Sese vigyorogva és lenyomott két puszit. Aztán sorban jöttek a többiek is.