Házasság Extrákkal

45. rész

Kendra

Egy hete, hogy összevesztünk Crissel. Azóta minden áldott nap meglepett valami aprósággal, hol egy szál virágot, hol egy doboz bon-bont találtam az ágyamon. Tudtam, hogy így akart bocsánatot kérni, de a tüske túl mélyen volt bennem.

- Édes Istenem! - kaptam a szám elé a kezem, mikor a szobámba belépve, megláttam a szekrényemen lógó csodálatos ruhát. Közelebb sétálva, az ujjaim közé csíptem az anyagot és mosolyogva konstatáltam, hogy milyen puha és légies.

- Tetszik? - hallottam meg a portugál hangját a hátam mögül. Mikor megfordultam, Cris az ajtófélfának dőlve egy halvány mosollyal az arcán figyelt engem.

- Igen, köszönöm - sütöttem le a szemeimet. - Miért kaptam?

- Este hivatalos vagyok egy jótékonysági rendezvényre és szeretném, ha elkísérnél - függesztette rám a tekintetét.

- Persze - nyeltem nagyot idegességemben. - Mikorra kell elkészülnöm?

- Nyolckor indulunk - mondta, majd magamra hagyott.

Az órára pillantva láttam, hogy már alig van időm elkészülni.

- A fenébe - kapkodtam le magamról az itthoni ruháimat, amin Junior festékes ujjnyomai mellett, a kutyák tappancsai is megtalálhatóak voltak.

Gyorsan beálltam a zuhany alá, lecsutakoltam magam és a hajamat is megmostam. Egy nagy, puha törölközőbe csavarva tértem vissza a szobámba, hogy elkezdjem a készülődést. Hajamat kifésültem és egy egyszerű kontyba csavartam. Szemeimet halványan kifestettem és a számra szájfényt kentem. Nem akartam nagy faksznit csapni a kinézetemmel, mert az nem én lettem volna. A ruhához színben illő tangát vettem fel, viszont melltartó nem kellett, mert a hát mély kivágása nem engedte. Belebújtam a ruhába, ami lágyan körül ölelte a testemet és megpróbáltam felhúzni a cipzárt, de nem ment. Idegesen lépkedtem a másik ajtóhoz.

- Cris? - kopogtam be, majd be is nyitottam.

Szemeim azonnal megakadtak a férfi nyitott inge alól kilátszódó mellkasán. A gyomrom megremegett és az idegesítő lepkéim szárnyalásba kezdtek.

- Gond van? - vigyorgott rám a portugál mindent tudó szemekkel, miközben az ingét kezdte gombolni.

- Mi? - ráztam meg a fejemet, hogy végre észhez térjek és sikerüljön elszakítani a szemeimet a testéről. - Ja, segítenél? - fordultam háttal, hogy megmutassam a problémám forrását.

Hallottam, ahogy felém közelít, majd megéreztem ujjai finom érintését a hátam érzékeny bőrén és a számba kellett harapnom, hogy ne sóhajtsak fel hangosan. Őrjítő lassúsággal húzta fel a cipzárt és mikor befejezte egy apró csókot nyomott a lapockáim közé.

- Gyönyörű vagy - suttogta a fülembe, amitől a testem megremegett. - Kár, hogy nincs időnk - húzta végig az orrát a nyakamon, miközben keze a hasamra csúszott.

- Cris - ejtettem ki egy áruló sóhajjal együtt a nevét -, ne csináld! Mennünk kell.

- Tudom - nyögött fel fájdalmasan és a fenekemhez nyomta a merevedését. - Hiányzol - fordított maga felé. Szemeibe nézve még én is meglepődtem a felém sugárzó vágytól. - Ígérd meg, hogy ma velem alszol - hajolt egyre közelebb hozzám. Szánk már csak milliméterekre volt egymástól, de ő megállt. Várt, hogy én tegyem meg a lépést. Pillantásomat fogva tartotta az a szinte fekete örvény, ami az íriszeiből sütött felém. Amikor ujjaival megszorította a derekamat, minden ellenállásom megtört. Lehunyt szemekkel nyomtam ajkaimat az övéhez, amitől belemosolygott a csókunkba. Nem sokat teketóriázott, hevesen birtokba vette a számat. Kezemet a nyaka köré fontam és ujjaimmal a hajába túrtam. Percekig álltunk egymásba feledkezve és próbáltuk bepótolni az elmaradt érintéseket.

- Istenem - sóhajtott fel, mikor végre elszakadtunk egymástól. - Ne tedd ezt velem mégegyszer, mert megőrülök nélküled - döntötte a homlokát az enyémnek.

A szívem feldübörgött erre a pár szóra. Talán mégis jelentek neki valamit? Nem csak a szerződés miatt van velem? Ne dőlj be a szép szavaknak! - suttogta egy idegesítő hang a fejemben, de én száműztem őt valahova az agyam legtávolabbi szegletébe.

- Indulnunk kell - hozott vissza a jelenbe a portugál hangja és a fejemet felemelve láttam, hogy épp a zakóját veszi.

- Egy pillanat és én is kész leszek - feleltem, majd vissza szaladtam a szobámba. Belebújtam egy fekete magassarkúba és felvettem egy bolerót. - Itt vagyok - csuktam be magam után az ajtót és csatlakoztam a lépcső tetején álló focistához.

- Az összes hímnemű egyén engem fog irigyelni - simított végig a karomon, majd ujjainkat összefűzte és így siettünk az autónkhoz.

Út közben nem szóltunk egymáshoz. Mindketten elvesztünk a gondolataink sűrűjében. Az autónak és a tulajdonosa vezetési stílusának köszönhetően, hamar odaértünk a helyszínre. A portugál leparkolt, majd a fotósok kereszttüzében kisegített a kocsiból. Idegesen markolásztam a kezét, amit ő csak egy kisebb szorítással reagált le. A bejárathoz közeledvén az újságírók egyre több kérdéssel bombáztak minket. Cris türelmesen válaszolgatott nekik, miközben keze a derekamon nyugodott és magához szorított. Aztán végre beléptünk az impozánsan feldíszített helységbe és nekem még a szavam is elakadt. Csodálatos volt a hely.

- Ez gyönyörű - legeltettem a szemeimet a hatalmas kristály csilláron, ami szikrázva ontotta a fényt.

- Sehol nincs hozzád képest - hajolt a fülemhez a focista és egy édes puszit nyomott a halántékomra, amitől fülig pirultam zavaromban.

- Á, Cristiano - közeledett felénk egy idősebb úr. - Örülök, hogy eljött - rázott kezet a mellettem állóval.

- Én köszönöm a meghívást - váltott komoly hangnemre a portugál. - Jorge, hagy mutassam be önnek a feleségemet, Kendra Aveirot. Kicsim, ez az úr pedig Jorge Pascale, a Spanyol Unicef nagykövete.

- Üdvözlöm - nyújtottam a kezemet a szimpatikusnak tűnő férfinak, aki miután megfogta, a szájához emelte és csókot lehelt rá.

- Hölgyem, ritka szerencsés ember a férje, hogy egy ilyen csodálatos nő van az oldalán - mosolygott rám.

- Köszönöm - pirultam el zavartan.

- Tudom, hogy az vagyok - ölelt szorosabban magához a focista és belecsókolt a hajamba.

Az est további részében rengeteg embernek be lettem mutatva. Cris büszke mosollyal az arcán vezetett végig a teremben. A végére már kezdtem úgy érezni magam, mint egy elcseszett kirakatbaba. Az arcom már fájt az erőltetett mosolygástól. Aztán végre vége lett és mi beültünk a kocsiba. Fáradt sóhajjal dőltem hátra az ülésben. Lehunytam a szemeimet és lerúgtam magamról a cipőimet.

- Elfáradtál? - nézett rám a portugál kérdőn.

- Kicsit - nyögtem, de a szemeimet nem nyitottam ki.

- Köszönöm - éreztem meg a forró leheletét az ajkaimon. Hirtelen nyitottam fel a szemhéjaimat.

- Mégis mit?

- Amit megjósoltam. Az összes férfi utánad csorgatta a nyálát - simított végig az arcomon, majd megszüntette köztünk a távolságot és megcsókolt. Most nem hevesen vagy vadul, hanem lágyan és érzelmesen.

- Ugye emlékszel mit ígértél? - kérdezte halkan.

Megráztam a fejemet, mert jelenleg semmi sem jutott eszembe. Az agyam tök üres volt. A csók kisöpört belőle mindent.

- Azt mondtad, ma velem alszol - mosolyodott el kisfiúsan, amitől muszáj volt felnevetnem.