Who knows? || S.M.

IX.

"Take my hand, we're moving on"

Egy erős kar ragadta meg, körbeölelte, majd lassan emelkedni kezdtek. Ez egyáltalán nem tetszett neki, de nem volt ereje tiltakozni.
Néhány pillanat múlva már érezte az orrában a friss levegőt. Akaratlanul is megtöltötte a tüdejét egy adag oxigénnel, ami szinte elbódította. A haja a fejéhez lapult, az arcán lefolyt a víz. A hideg szél most a csontjáig hatolt, s ahogy az egész lénye kiemelkedett a levegőre, reszketni kezdett. Hozzásimult a teshez, ami tartotta, és egyik oldalról védte. Összekoccantottak a fogai, miközben állkapcsa remegett.

- Faith... - hallotta Shawn hangját. Nem merte kinyitni a szemét, mert félt, hogy ha megteszi, akkor minden egy szempillantás alatt elpárolog, és ő ugyanott lesz. A folyó fenekén. Mert oda való.
- Anyát akarom. - nyögte ki rekedtes hangon. Szánalmasnak érezte magát. Habár egy év múlva nagykorú lesz, még mindig ugyanolyan gyerekes és ostoba, mint kiskorában.
- Elviszlek hozzá. - ígérte Shawn meggondolatlanul. A lány belefúrta fejét a vizes vállába, sírni azonban nem tudott. Már nem.

A fiú letette a földre, és letérdelt elé. Egy pillanatra elkapta a pillantását, mielőtt köhögni kezdett volna.
- Már megint megmentettél. Miért csináltad? - szólalt meg csendesen, miután lenyugodott. Shawn hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Mert nem hagyhatom, hogy egy ember csak úgy... megölje magát.
- Még akkor sem, ha erre van szüksége?
- Ne beszélj butaságokat. Senkinek nincs erre szüksége. Neked sem. - jelentette ki a fiú határozottan. Felállt, és felhúzta magával a Faith-t is - Ha nem akarunk feltűnést kelteni, akkor mennük kéne. - súgta a fülébe.

Ez megtette a hatását. Mikor a lány körbenézett látta, hogy sokan bámulják őket, s csak idő kérdése volt, hogy valaki odamenjek hozzájuk az elmeállapotuk után érdeklődni.
Megszaporázta a lépteit, Shawn pedig könnyedén követte. Egyszer sem vette le róla a pillantását, amit nagyon zavarónak talált, hiszen már eszében sem volt hülyeséget csinálni. Feladta.
- Mi vagy te, egy őrangyal? - vetette oda a srácnak. Az meglepődött, láthatóan nem vette észre a szarkazmust a szavaiban, azonban nem válaszolt. Faith is csendben maradt.

Visszaballagtak a kiürült iskolához, ahol felkapta a táskáját, és a lehető legnyugodtabban fordult Shawn felé.
- Hát akkor kösz mindent. - húzogatta átázott felsőjét. A fiú hasonlóan festett. Farmerjából csepegett a víz, a pólója pedig kényelmetlenül tapadt a testére, aminek következtében kidolgozott izmainak íve lágyan kirajzolódott.
- Biztos jól vagy? - fürkészte bizalmatlanul.
- Igen.
- Hát... - húzta el Shawn a száját. Faith nagyot sóhajtott. Átdobta a válla felett csuromvizes haját. Erőt gyűjtött, hogy hihető legyen, amit mond.
- Megígérem neked, hogy soha többet nem próbálkozom öngyilkossággal. Amúgy is, a fájdalomcsillapítótól biztos nem is lett volna semmi bajom. - nevette el magát idegesen.
- A víztől már annál inkább. - motyogott a fiú.
- Figyelj. Akkor ez az egész köztünk maradhat? - félt, hogy Shawn mindenkinek el fogja mesélni a suliban, hogy mit tett.
- Ne aggódj, senkinek nem szólok róla. - ígérte meg a fiú.
- Hát akkor... szia. - intett a lány, azonban nem mozdult, ahogyan Shawn sem.
- Hazamész? - kérdezte köszönés helyett.
- Nem. - vágta rá az igazságot. - Vagyis...
- Akkor mit fogsz csinálni? - érdeklődött a focista szemrebbenés nélkül.
- Nem tudom! Nem szállnál le rólam? - förmedt rá Faith. Shawn kifejezéstelen arcát meglátva rögtön megbánta, hogy rajta vezeti le az idegességét. Bocsánatot akart kérni, de a fiú megfordult.
- De, szívesen leszállok rólad. Minden jót! - intett, majd elsétált.
A lány egy pillanatig utána akart kiáltani, de aztán megrázta a fejét. Úgy gondolta, hogy így lesz a legjobb.

Immár egészen hihetetlennek tűnt, hogy ő, akinek látszólag semmi problémája nem lehet az életben - mert színötös tanuló, és mindenkivel barátságos - egyetlen óra leforgása alatt kétszer is végezni akart magával. Ahogy visszagondolt, még a hideg is kirázta. Hirtelen felindulásból engedte volna magának, hogy ostoba dolgot tegyen...
Mázlija volt, Shawn valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mellette maradt.

Már rég besötétedett, mikor észbe kapott. Egészen addig próbálta megemészteni a nap eseményeit, de így utólag annyira megijedt, hogy a szó szoros értelmében remegett a stressztől. A fiú nem jött vissza, pedig remélte, hogy újdonsült ismerőse, vagyis megmentője megbocsát neki a durva bánásmódért. Azonban nem egy tündérmesében élt, így be kellett látnia, hogy egy menő végzősnek fontosabb dolga is akad, minthogy egy pszichopata lányt pátyolgasson.
Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Nem tudta, hogy az otthoni vacsorának - amire Mary, apjának az új barátnője is hivatalos volt - vége van-e. Telefonján megszámlálhatatlan nem fogadott hívás volt az édesapjától, de eszében sem volt, hogy értesítse az állapota felől. Helyette valaki mást hívott fel, akiben bízott.

- Faith, te vagy az? - vette fel az első csörgésre a telefont a bátyja. Hangjából kiérződött a aggodalom.
- Igen, Dave. Nehogy szólj apának! - suttogott a lány, mire beszélgetőpartnere is lejjebb vette a hangerejét.
- Hol a francban vagy?! Apával kezdtünk bedilizni, azt se tudtuk hogy élsz-e vagy halsz! Mért nem jöttél haza? Miattad a vacsorát is lefújták! - hadarta mérgesen. Faith tudta, hogy ha ennyire ideges, akkor felhúzza a vállait, és akaratlanul is behúzza a nyakát. Maga elé képzelte a bátyját, aki ebben a testhelyzetben leginkább egy agybajos pocokra hasonlított. Hangosan kifújta a levegőt, és elmosolyodott.
- Már jól vagyok, tényleg. Ne aggódj miattam. Azt mondod lefújták a vacsit?
- Igen, Mary néhány órája ment el, mert apa már a rendőröket akarta hívni. Ő meg inkább lelépett, hogy ne zavarjon. - magyarázta Dave hevesen, de aztán elbizonytalanodott -  Várj, mi az hogy már jól vagy? Mi történt?
- Semmi. - vágta rá gyorsan a lány. Most még dühösebb volt Mary-re. Ez a nő rögtön bebizonyította, hogy krízishelyzetben nem számíthatnak rá! Arcát elöntötte a forróság, ahogy elkapta a sírhatnék. Dave-nek tudnia kell, hogy mit érez! - Az igazság az, hogy én... én...
- Mi az, hugi? - sürgette a bátyja.

Faith abban a pillanatban meggondolta magát. Nagyon úgy tűnt, hogy a testvérének semmi baja nincs ezzel az idegennel, aki villámcsapásszerűen betoppant az életükbe, és az édesanyjuk szerepére pályázik. Hogy is lenne, hiszen Dave egyetemista! Legtöbbször csak hétvégén tartózkodik otthon, tehát már nem is nagyon izgatja hogy mi van Velük. Hogy mi van a családjával.
Hirtelenjében már azt sem tudta mit tegyen. A bátyjára is haragszik. Az apjára is. Már nincs is olyan, akire támaszkodhatna!
- Faith? Ott vagy még? - szakította félbe Dave a gondolatmenetét.
- Khm... persze. - mondta Faith összezavarodva - Figyelj, most le kell tennem. Indulok haza, oké? Mondd meg apának, hogy minden rendben. Minden a legnagyobb rendben.