Who knows? || S.M.

XXXVI.

"Hearing your voice is like hearing an angel sing"

A prédikálás minduntalan megzavarta viharos gondolatait. Ott ült a templomban, ahová addig egyszer sem tette be a lábát. Ott ült, fekete ingben, nyakkendőben, öltönyben, mint az összes többi egybegyűlt. A mellette ülő Cameronra pillantott, aki végig kihúzta magát, tekintete azonban a távolba révedt. Meg volt bizonyosodva róla, hogy ő is csak fél füllel hallgatja a szerencsétlen papot, aki hetet havat összehordott Faith-ről, anélkül, hogy ismerte volna valaha is.

Faith.

A név úgy lebegett előtte, mint valami megfoghatatlan dolog, csupán egy, a képzeletében létező fogalom. A lány egyszer azt mondta neki, hogy ő az őrangyala. Akkor miért nem tudta megvédeni? Miért nem volt mellette, amikor kellett volna? Miért nem tudott legalább elbúcsúzni tőle?
Már nem beszélhet vele, nem nevettetheti meg, nem dalolhat neki, mert ott fekszik néhány méterrel előtte, a sötétlila bársonnyal bélelt koporsóban. A fekete kapszula teteje le volt zárva, virágcsokrokat halmoztak rá, a közepén pedig ott virított egy fénykép róla. Egy kép, ami nem ő volt.
Azóta sem mondta el neki senki, hogy mi történt pontosan a lánnyal. Mikor belépett a templomba, és részvétét nyilvánította Faith apja, és bátyja előtt, akkor a férfiak csak biccentettek felé. Megkérdezhette volna tőlük, de neki már úgyis mindegy volt. Mindannyiuknak mindegy volt.

John és Dave Spring ott ültek az első sorban, látta a lehajtott fejüket. Talán Faith bátyját viselhette meg legjobban a lány elvesztése. Dave nem szégyellte a könnyeit, ugyanakkor nem bőgött, mint egy kisgyerek, akitől elvették a cukorkát. Az apjuk azonban kőkemény volt, semmilyen érzelmet nem engedett ki magából. Arcvonásai mégis elárulták a szívében lakozó végtelen fájdalmat.

Mary, Cameron édesanyja a fia mellett ült. Hangosan zokogott, egymás után szedte elő kistáskájából a papírzsebkendőket, mígnem fia megsimította a hátát. Onnantól fogva csendben maradt.

Shawn nem tudott sírni. A lelke szétrepedt, a bensője romokban állt, a könnyei azonban még egyszer sem eredtek meg. Akkor sem, amikor megtudta, hogy mi történt a lánnyal, s akkor sem amikor megtudta a temetés időpontját.
A rengeteg ember között meglátott néhány ismerős arcot. Faith egész osztálya, és az iskolájuk igazgatója is megjelent az eseményen. Néhány tanárt is felismert. A lány osztályfőnöke pedig hasonlóan sírt, mint Mary.
Faith biztosan örülne, ha látná, hogy ennyien gondoltak rá. Jól tudta, hogy milyen magányos volt, de kétszer meg tudta a menteni ettől. Akkor harmadszorra miért nem?

A benti szertartásnak kínkeservesen a végére értek. Néhány ember megfogta a koporsót, s elindultak kifelé, az előre megásott sírhoz. A gyászolók csendben követték őket, Shawn azonban nem mozdult.
Nem akarta nézni, ahogyan földet dobálnak rá. Ha látja, hogy a földbe süllyesztik, akkor a lány a szívében is a felszín alá kerül. Nem tudta elfogadni a tényt, miszerint Faith életének vége. Nem fog többé iskolába járni, nem ír dolgozatokat, nem érettségizik le, nem megy egyetemre, nem fog felnőni... nem lehet vele többet.
Cameron megveregette a vállát, de Shawn nem nézett fel rá. A fiú vette az adást, és némán követte a többi embert, mígnem a templom teljesen kiürült. Már csak a halálos csend vette körül, semmi más.

Magába roskadva ült, és azt a helyet nézte, ahol eddig a koporsó nyugodott. Mellette kellene lennie... Nem hagyhatja egyedül.
Felállt, majd a temetőbe vezető ajtón keresztül távozott.
Nem gondolta volna, hogy ennyi ideig volt ott egyedül a templomban. Mire kiért, az emberek nagy része már a kapun kifelé szállingózott. A sírnál már csak Dave állt, de amikor meglátta a felé közeledő srácot, ő is elindult. Mikor el akart menni mellette megállította. Kezébe nyomott egy gyűrött lapot.
- Ezt... a szobájában találtuk. Azt hiszem, jogod van elolvasni. Minden jót. - azzal Dave továbblépkedett. Szomorúan nézett Faith bátyja után, aki a lehető legtöbb embert megnyugtatott, őt magát azonban senki nem segítette. Nem mondták neki hogy: "Minden rendben lesz". Pedig az embernek ilyenkor szüksége van egy hazugságra, amibe kapaszkodhat, míg ki nem heveri a veszteséget.
A papírra pillantott, amit a szél gyengéden fújdogált a kezei között. Lassan kisimítgatta a gyűrött széleket, és olvasni kezdte a szép, dőlt betűs írást.

"A fejem sajog, a karom annyira fáj, hogy legszívesebben kiáltoznék. Apa megint elintézett, de komolyan mondom, hogy ez volt a legutolsó húzása. Dave még nem tud róla, talán nem is kellene szólnom neki, mert ki fog borulni. Ő az egyetlen, akit annyira szeretek, hogy még a gondjaimat sem mondom el neki, nehogy felidegesítse magát. Ha valaki megkérdezné, hogy miért akarok meghalni, akkor ezt válaszolnám: a családom miatt. Apát el akarom hagyni, bárcsak felmehetnék anyuhoz a mennybe! Életében olyan tökéletes volt, annyira szelíd, sosem vétkezett. Vele ellentétben én egy rakás csődtömeg vagyok, egy nagy senki. Bármit csinálok, az nem úgy sül el, ahogy tervezem.
Mikor öngyilkos akartam lenni, nem értettem, hogy miért jött egy angyal, hogy megakadályozza. Aztán rájöttem. Azért, hogy még több csalódás érjen. Hogy az angyal, akit időközben megszerettem végül elutasítson. Eltaszított magától, mert elmondása szerint csak egy fogadás miatt került közel hozzám. Én ezt megértem. Összetörte a szívemet, amit olyan sokszor kellett újra összeraknom! De akárhányszor betapasztom benne a lyukakat, jön valami és újra darabokra szedi.
Igen, meg akartam enni azokat a pirulákat, hogy szépen elaludjak tőlük, mire az őrangyalom, Shawn Mendes kiköpette velem. Leugrottam arról a hídról, hogy megfulladhassak, de Shawn Mendes kivitt a partra. A szívemmel kórházba kerültem, de nem esett bajom, mert Shawn Mendesre gondoltam. És akkor, mikor meg akartam neki hálálni a segítségét, mert minden jóra fordult, na akkor lökött el magától. Többé nem érdekelt, hogy bántanak, nem foglalkoztam azzal, hogy egyedül vagyok. Csak őt akartam magam mellett tudni, de már nem szeret engem. Soha nem is szeretett.
Shawn egyvalamitől nem védett meg, az apámtól. Az apám pedig sosem fog megváltozni. És nem érdekes hányszor üt meg, vagy hányszor ordítja le a fejemet, mert az apám. És akkor is szeretem őt.
Tehát az sem számít, hogy Shawn Mendes hányszor okoz még nekem csalódást. Én hülye akkor is szeretni fogom."

Shawn - új nadrágjával mit sem törődve - letérdelt a frissen felforgatott földre. Az emlékképek hadat indítottak a fejében. Amikor először meglátta Faith-t, rögtön megmentette. Akkor még azt a filmet akarta elkészíteni. Fokozatosan azonban megszerette a lányt, akit ha megnevettetett, akkor melegség töltötte el. Emlékezett az érzéseire, miközben a dalt írta neki. Tudta milyen a boldogság, amikor mellette volt.
Mélyen beszívta a levegő édeskés illatát. A halál és az elmúlás ott terjengett körülötte, csípte a szemeit, s kicsikart belőlük egy-egy könnycseppet, amik forrón szántották végig a fiú arcát.
- Én... - kezdte, aztán elakadt. Lehúzta ujjáról a gyűrűt, és óvatosan lefektette a homokra - Én is szeretlek.