Who knows? || S.M.

III.

"You can make it to the sunrise"

- Nocsak, ki van itthon? A hugicám érkezett meg? Vagy egy zombi? - röhögött fel Faith bátyja, mikor megpillantotta a házukba belépő lányt. Az morgott egyet, jelezve hogy nincs ínyére a nyúzott külsejével való viccelődés.
- David Spring! Nincs jobb dolgod, mint itthon csövezni és felzabálni a kajánkat? - vágott vissza neki miután kifújta magát.
- Most hogy kérdezed... Tanulnom kéne, de az ráér később is. Én már nem vagyok szánalmas kis középiskolás.

Bátyja beletúrt az ölében fekvő popcornnal teli tálkába, majd a szájába tömte a nagy adagot. Ahogy nevetett félig megrágott kukoricadarabokkal árasztotta el a fél méteres környezetét. Faith undorodva figyelte, de nem bírta ki hogy ne nevesse el magát.
- Jövőre leérettségizem. Utána én is elhúzok a "szánalmas" West Smith-ből. - dobta le a táskáját a kanapéra, kis híján kiütve Dave kezéből a pattogatott kukoricát.
- Jaj, hugi... Kár hogy neked nem telik olyan jól a az utolsó előtti éved, mint nekem akkor. - nyújtózkodott a srác.
- Ezt nem értem. Miért telt neked olyan jól az az év? - vonta fel a szemöldökét Faith.
- Egy szó. Bál. - tömött Dave a szájába egy újabb embertelen adag ételt.
- A végzős bálra gondolsz? Az akkor még nem is neked szólt. - vicsorgott a lány.
-Lehet hogy nem nekem szólt. Viszont minden egyes végzős csaj azt akarta, hogy én vigyem el. Érted? Versengtek értem. Az egyik még csokit is adott, hogy legyek a párja. - emlékezett vissza elégedetten a testvére. - De végül a focicsapattal mentem, úgyhogy mind megszívta.
- Bunkó vagy. - csóválta a fejét a lány - Amúgy meg nem tudom miért hencegsz ezzel. Én is simán bemehetnék a bálra, ha akarnék.
- Drága hugim! Téged egy végzős srác se csempészne be. Nemhogy partnerként elvinne! Ezen kívül csak úgy tudsz bejutni, ha takarítónak jelentkezel. Hálátlan egy munka az, higgy nekem!

Dave sajnálkozó vigyorától felment benne a pumpa. Összeszorította a száját és ökölbe szorította a kezét.
- Bárkivel le tudnám bizniszelni, hogy a partnere lehessek!

Még ő is tudta, hogy ez enyhe hazugság volt. Mit enyhe! Örült neki, hogy a plafon nem szakad rá, akkorát kamuzott!
Ezt Dave is tudta. Önelégülten felállt.
- Akkor rajta.
- Hogy mi? - nézett félre zavartan a lány.
- Menj el a bálra, az egyik végzőssel.
- Nem!
- Talán mégsem tudnád elintézni? - vonta fel a szemöldökét Dave. Habár próbált komolynak tűnni, a szája sarkában ott bújkált az az idegesítő vigyor, ami cselekvésre késztette a lányt. Nem adhat igazat a bátyjának! Szó sem lehet róla!
- Dehogynem! Csak... nem akarok. - próbálta menteni a menthetőt.
- Ha bejutsz, akkor letöltöm neked a Mario Brost a gépedre, és négy hónapig segítek a matek házidban. - jelentette ki Dave. Faith hátán végigfutott a borzongás. Ha a játék nem is, de a matek meggyőzte. A következmények mérlegelése nélkül beleegyezett a fogadásba.
- Rendben. De ha nem sikerül? - kérdezte gyanakodva.
- Hát akkor - röhögte el magát a srác - Négy hónapig takarítod a szobámat, és te viszed le a szennyesem.
- Meg fogom nyerni.

A szobájában ült, és a párnájába temette az arcát. Lehetetlen, hogy ő, az antiszocialitás és bénaság megkoronázatlan királynője elvitesse magát a végzősök báljára, ami ráadásul alig egy hónap múlva esedékes.
Még szóba sem állnának vele a srácok. A lányok gyilkos tekinteteit már a hátán érezte amikor csak gondolni mert arra, hogy odamegy az egyik focistához, és pofátlanul megkéri, hogy válassza őt partnerének. Túl kemény fába vágta a fejszéjét. El fog bukni.
Takaríthatja a bátyja büdös szobáját, hacsak nem történik vele valami csoda.

Nem is sejtette hogy az a bizonyos csoda éppen készülőben van.