Who knows? || S.M.

XXX.

"This song is about you"

Izgatottan várt a sötétben. Élete első és valószínűleg utolsó fellépése néhány perc múlva elkezdődik. Csak azt várta, hogy felkonferálják, aztán kiadhasson magából minden feszültséget. Fenn, a színpadon...
Szinte érezte, ahogyan a lámpák megvilágítják. Maga előtt látta, ahogyan fent áll az emelvényen, maga előtt a mikrofon, kezében a gitárja. Érezte, ahogyan a fényszórók egy idő után jólesően melegíteni kezdik. Leveri a víz, a kezeiben pedig elkezdődik az az enyhe bizsergés.
Tudta, hogy nem fogja elhibázni. Egész éjszaka a dalon dolgozott. Tökéletesre fejlesztette és úgy begyakorolta, hogy álmából felkeltve is menne neki. A szöveget a kisujjából kirázta volna, a keze pedig automatikusan ráállt a gitár húrjaira. Tiszta sor, hogy sikeres lesz. Az eddig írt legjobb dala.
Csak egyetlen kérdése volt, ami a fejében kavargott, s nem hagyta nyugodni. A közönség soraiban lesz az a személy, akinek játszani fog? Lenézett az ujjára, s megforgatta a rajta pihenő gyűrűt.

Tornacsukába bújtatott lába megremegett, ahogyan meghallotta, hogy az addig szóló zene lehalkul. Kikukucskált a csarnokba, ahol tisztán látta, hogy a diákok is elcsendesednek. Figyelték, hogy mi fog történni.
Legszívesebben megfordult volna, hogy eltűnjön onnan, elköltözzön másik városba, vagy egy másik kontinensre. Akaratlanul is gyorsabban vette a levegőt, a színpadra fellépő Nash Grier pedig kezébe vette a mikrofont.
A srác végigfuttatta égkék szemeit a közönségen. Mikor megbizonyosodott róla, hogy a tömeg figyel rá, belekezdett.
- Köszöntök mindenkit a mi bálunkon! Végzősök vagyunk, haver! - kiáltott fel. Szavait tapskoncert, és füttyögés követte. Még Shawn is elmosolyodott.
Végzősnek lenni... Év végén leérettségizik, aztán elmegy egy egyetemre. Új emberek veszik majd körül, talán egy másik városban. Távol a hozzátartozóitól.
Hirtelen megpillantotta Tiffany-t. A lány szintén Nash-re figyelt, de a biztonság kedvéért hátrébb húzódott, hogy ne vegy észre. Nem szerette volna, hogyha éppen most zavarná meg az üres fecsegésével. Koncentrálnia kell.
- Jól van, csillapodjatok! - folytatta Nash - Most valami nagyon különlegesben lesz részetek, szóval azt ajánlom, rögzítsétek az utókornak. - a telefonok a magasba lendültek, amit Nash egy elégedett bólintással nyugtázott - Nem akárki fog most énekelni nektek. Egy haverom, aki állítólag rohadt tehetséges, szeretné megmutatni nektek is, hogy mit tud! Sokan ismeritek, viszont akik nem, azok dupla hangosan kell, hogy üdvözöljék!
 
Nagy levegőt vett. Másodperceken múlik a sorsa. Egy... kettő... mindjárt kisétál. Nash még húzta az időt.
- Szóval... - vigyorodott el, majd visszahelyezte a mikrofont az állványra - A színpadon Shawn Mendes!

Shawn fellépett az emelvényre, miközben a tömeg lelkesen tapsolt és kiabált. Mosolyogva biccentett Nash-nek, aki feltartotta a hüvelykujját.
Jaredet rögtön kiszúrta. A vöröshajú srác az italoknál álldogált. Mosolyogva figyelte őt. Talán azt hitte, hogy egy olyan számot fog előadni, amit már megmutatott neki. Ó, hogy mennyire meg fog lepődni!
Megköszörülte a torkát, mire az emberek abbahagyták a tapsolást.
- Köszönöm a lelkes fogadtatást. - szólalt meg. Megállás nélkül futtatta a tekintetét az egybegyűlteken. Minden arcot megnézett magának, s egyre csalódottabb lett, amikor nem találta azt, akit keresett. - Egyetlen dalt hoztam nektek, amit tegnap este írtam.

Tapsvihar. Újabb másodperceket nyert, de egyre csalódottabb lett. A lány sehol sem volt.
- A zenét egy különleges lány inspirálta. Ez a dalom egy az egyben neki szól. - mosolyodott el lemondóan. A közönség egy emberként fordult Tiffany Stone felé, aki jócskán elpirult, ugyanakkor élvezte a figyelmet. A figyelmet, amit nem neki kellett volna megkapnia.
Shawn nem neki írta a dalt. Azt kívánta, bárcsak neki írta volna. Minden tökéletes lenne. Tiffany adná neki az ihletet. Újabb és újabb számok születnének róla. Mint a mesékben.
Az igazság viszont az volt, hogy arról a lányról képtelen dalt írni. Túl hibátlan, túl messze áll attól, amiről az igazán jó zenék szólnak. A magány, elhagyatottság és a fájdalom. Ezek az igazi érzések, amik olyan mély nyomot hagynak, ami a zenében is átérződik. Tiffany-ban nincsenek ilyenek.
- A szám lassú. Nyugodtan rendeződjetek párokba! - mondta a diákoknak. Azok végre nem nézték tovább a barátnőjét, és izgatottan párt kerestek maguknak. - Nem is húzom tovább az időt. A dal címe: Kötelékek.
 
Megpengette a gitárt. Hallotta a sutyorgást, az elfojtott lélegzeteket, érezte a rá szegeződő tekinteteket. Igyekezett kizárni a külvilágot, és a távolba énekelni, mintha csak a lány ott állna. Bárcsak ott állna!
És akkor elkezdett játszani. A hangja szárnyalt a teremben.