Who knows? || S.M.

VII.

"So wake me from this terrible nightmare"

- Nem megyek haza! - csattant fel Faith. Zöld szemeivel szinte villámokat szórt Shawnra.
- Miért nem? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Ahhoz neked semmi közöd. - motyogta a lány mogorván. Indulatosan letörölte az arcán lefolyó, forró könnycseppet, és elfordította a fejét.

Mivel egyikőjük sem szólalt meg, Faith felvette a gyógyszeres dobozt, amiben még volt néhány darab tabletta. Mielőtt azonban bármit tehetett volna, Shawn nemes egyszerűséggel kiütötte a kezéből a tárgyat, mire kapott egy újabb dühös pillantást.

Az egész helyzet annyira szokatlan és abszurd volt, hogy Faith-nek fogalma sem volt, mit csináljon. Megunta azt, hogy Shawn csak ott álldogál mellette, és hasonlóképpen tanácstalan.
Még fel sem fogta, hogy mitől védte meg a srác. Egyszerűen nem volt képes feldolgozni.

- Tényleg meg akartam ölni magamat. - mondta ki megsemmisülve. Erre Shawn felé kapta a fejét. Nézte néhány másodpercig, aztán sóhajtott egyet és óvatosan leült mellé.
- Hogy hívnak? - suttogta a fiú maga elé nézve. Faith hasonlóképpen válaszolt.
- Faith. Faith Spring.
- Shawn Mendes.
- Tudom. - vágta rá Faith, de rögtön meg is bánta - Úgy értem, mindenki tudja a nevedet.
- Aha. - vágott savanyú képet a fiú - Elmeséled, hogy mitől borultál ki?
- Nem.
- Értem.

Aztán csendben maradtak. Ott ültek egymás mellett és a gondolataikba merültek. Faith agya folyamatosan a megoldáson kattogott.
Hol fog lakni? Talál valahol munkahelyet?
Csak annyit tudott, hogy új életet kell kezdenie. Távol a családjától, valahol, ahol senki sem találja meg.
Shawnra nézett, aki rögtön visszasandított rá. Faith nem nézett félre. Továbbra is a fiú arcát fürkészte, aki láthatóan kényelmetlenül érezte magát emiatt, mert pislogott néhányat, és fészkelődni kezdett.
- Miért jöttél vissza? Egyáltalán miért jöttél ide hozzám? - kérdezte a lány. Hátradőlt, hátát a lelátó hideg tartóvasának támasztotta. Fejét enyhén oldalra billentette, hogy lássa a mellette ülőt.
- Én csak... tudod... Én is voltam már ilyen helyzetben. - magyarázta Shawn. Miközben beszélt felvett a földről egy fadarabot, majd ábrákat kezdett vele rajzolni a puha homokba. - Gondoltam, ha tudok rajtad segíteni... Ha segítek neked, akkor... Mindegy.

Habár Faith utálta, ha valaki csak úgy félbehagyja a mondandóját, nem tett erre megjegyzést.
- A nagy Shawn Mendes volt már ilyen helyzetben? - tettetett meglepettséget.
- Én nem vagyok a "nagy Shawn Mendes"! Csak Shawn vagyok és kész. Nekem is vannak rossz napjaim. - csóválta a fejét a fiú.
- Csakugyan? Voltál már olyan helyzetben, hogy két választási lehetőségből egyik rosszabb mint a másik? Érezted már, hogy annyira összetörtél, hogy senkinek nem kellesz? Képes lettél volna véget vetni az életednek? - mélyen a fiú szomorú szemeibe nézett - Gondoltál már arra, hogyha elmennél, akkor senkinek nem hiányoznál? Hogy a magad után hagyott űrt bárki képes lenne kitölteni? Mert én igen. Számtalanszor. Minden reggel, minden délután, minden este csak ezzel szembesülök. Nem hagyják, hogy elfeldkezzek arról, hogy hol is van a helyem. Csak egy nagy hiba vagyok ebben a tökéletes világban. Valaki, aki mindenkit meghallgat, de őt magát senki nem vígasztalja meg. Valaki, - újra sírni kezdett, hangja egy pillanatra elcsuklott - akit mindenki kihasznál, aztán eltaszít magától. Tényleg átéltél ilyet, Shawn? Tényleg?!
- Nem! - kiabált közbe Shawn, hevesen dobogó szívvel. - Hagyd abba!
- Tudod mi vagy te? Egy nagy kamu! - állt fel Faith. Alig kapott levegőt. Hatalmasat nyelt, mikor Shawn is felpattant.
- Kérlek, gondold át! Mindig van megoldás! Én segítek neked! Megígérem! - esett kétségbe Shawn. Megpróbálta szóval tartani a lányt, míg kitalál valamit.
- Nézd, senkinek nem kell elmondanod, hogy valaha beszéltél velem. Csak hagyj eltűnni, kérlek! - hátrált egy lépést Faith. Végigfuttatta a tekintetét a focista elgyötört arcán, mielőtt hirtelen fordulattal elfutott volna.

Észveszejtő iramban sprintelt, végig az iskola közelében futó mellékutcákon, amik a központ felé tartottak.
Hallotta, és érezte, hogy Shawn mögötte lohol, és minden egyes másodperc elteltével közelebb ér hozzá. Bármikor ráugrohat, vagy visszaránthatja, amit ő már nem bírt volna idegekkel. Véget akart vetni az egésznek, minél hamarabb, azonban tudta, hogy a szíve nem bírja már szusszal.
Még egy kicsit! Csak ezt bírjam ki! - fohászkodott magában. Hirtelen kanyart vett, ami a fiút váratlanul érte. Előnyt szerzett.
Jól tudta, hogy a központban több híd is van, amikről leugorva...
Egy újabb kanyar után már csak néhány métert kellett megtennie, és máris az egyik ilyen építményen volt. A szíve majd' kiszakadt a mellkasából, az oxigénhiánytól pedig szédülni kezdett. Mindezek ellenére átmászott a kőhíd korlátján, és felkapaszkodott az egyik, alacsony díszítőoszlopra. Megingott, amikor Shawn hirtelen lefékezett pár méterrel előtte.

Tudta, hogy alatta a folyó sötét vize hömpölyög, és hajók siklanak a hullámokon. Felszabadító érzés volt, ahogyan az erős szél rongyokként tépkedi a pulcsiját, és az arcába csapja a haját. Viszont mindent elrontott az, ahogyan Shawn nézett rá. A pánik és tehetetlenség grimasza borította az arcát. Állta, hogy a szél az ő ruháit is szaggatja, s utolsó erejével lépett egyet Faith felé. Az rögtön megálljt parancsolva kinyújtotta a kezét.
- Azért köszönöm, Shawn. - kiáltotta oda neki - Majd találkozunk.

Azzal hátralépett a nagy semmibe.