Újra kell kezdenem az életem

3.fejezet - Az új lakó

  - Te már megint mi a francot csinálsz? - kiáltott rá egy szőke hajú fiú. Kábé 175 centi magas volt, Mr.Seggfejjel egy magas. Csinos, vasalt inget viselt, nyakkendővel. Haja nem volt az a túlzottan rendezett, de rendezetlennek se lehetett volna nevezni.
- Megint megmentőt játszol? - kérdezett vissza Castiel, miközben feltápászkodott és leporolta magát.
- Azt hittem több emberség van benned - nevetett fel cinikusan az ismeretlen. - Fiatal lányokat bántani, nem úri emberre valló cselekedet.
- Mintha ő annyira úri ember lenne - motyogtam közbe. Castiel egy gyilkos pillantást lövelt felém, amit én csak egy mosollyal nyugtáztam. A hátam már nem fájt annyira és a könnyeket is letöröltem a szememből. Inkább az ijedségtől, mint a fájdalomtól sírtam.
- Én meg még mindig nem rúgattalak ki - csóválta meg a fejét az idegen.
- Hagyjuk már. Tudom, sőt mindenki tudja, hogy arra vágysz, hogy kirúgjanak. Még Melody is tudja - nevetett fel Castiel is.
- Melodyt hagyd ki ebből! - ismét idegességet vettem észre a szőke fiú arcán.
- Akkor te meg maradj ki az én dolgaimból! - vetette oda Mr.Seggfej.
- Csak menj el innen!
- Ezer örömmel. De előtte végigmondom amit akartam - azzal felém fordította a fejét - Ha bárkinek is elmondod, amit láttál, akkor megkeserülöd - azzal elindult abba az irányba, ahonnan én jöttem. Otthagyott engem, meg az ismeretlent.
- Ha már így összefutottunk, hadd mutatkozzak be. Nataniel vagyok - azzal a kezét nyújtotta.
- Rina. Örülök, hogy megismerhetlek - mosolyogtam rá és elfogadtam a felém nyújtott kezet.
- Én is. Rina. Ismerős név. Csak nem ugrik be, hogy honnan - gondolkozott Nataniel - Új vagy? Még nem láttalak erre, pedig születésem óta, ebben az utcában lakok.
- Igen új vagyok, most költöztem ide - vázoltam fel a szituációt.
- Ohh, értem. Akkor üdv itt! - mosolygott rám - Messze laksz?
- Nem innen már csak egy utca - oldottam fel a telefonomat és néztem meg a térképet - Szörnyen rossz a tájékozódási képességem. Bár, inkább úgy mondom nincs tájékozódási képességem.
- Haha, nem vagy egyedül. Melodynak, akit Castiel említette, neki is nagyon rossz a tájékozódása - nevetett fel. Megnéztem és nem tévedtem, tényleg egy utcára lakok innen.
- Hát, köszi, hogy megvédtél. Nem is a fájdalomtól sírtam, hanem az ijedtség miatt - próbáltam tisztázni a helyzetem, hogy nem vagyok egy olyan lány, aki "minden miatt sír".
- Nem kell magyarázkodnod. Megértem. Szeretnéd, hogy hazakísérjelek? - ajánlotta fel gálásan és láttam rajta, hogy nem csak udvariasságból kérdezi, hanem tényleg haza szeretne kísérni.
- Igen, megköszönném - majd elindultunk hazafelé. Az egy utcát hamar megtettük és nagyon jól elbeszélgettem Nataniellel mindenről. Nagyon jól éreztem magam vele. Mikor már a házunk közelében jártunk, egy kismacskába botlottunk. Fekete szőre volt és alig lehetett több fél évesnél. Fájdalmasan nyávogott, mi meg leguggoltunk mellé, és elkezdtük simogatni. Sose volt állatom, bár mindig is szerettem volna kutyát. A cicák nagyon édesek, de azért mégis a kutyákhoz húzott a szívem.
- Vajon van gazdája? - kérdeztem miközben mindketten a cicát simogattuk.
- Nem tudom. Nagyon kis sovány és nagyon nyávog. Szerintem éhes - gondolkozott hangosan a mellettem guggoló srác, aki elragadtatva nézte a macskát.
- Kérdezősködjünk körbe?
- Nem hiszem, hogy sokra mennénk vele - motyogta.
- Akkor?
- El kéne vinni az állatmenhelyre. De az a város másik végében van és elég későre jár.
- 6 óra. Még nem annyira késő - néztem meg a telefonom kijelzőjén az időt.
- Nem tudom. Kéne szerezni macska kaját.
- Láttam egy állateledel boltot a plázában. Lehet még nyitva van.
- Ez jó ötlet. Akkor én vigyázok a cicára, míg te elmész a boltba. Szerintem 7-ig nyitva van.
- Rendben sietek - felálltam, majd gyors léptekkel a GPS-t figyelve mentem a plázába. Szerencsére nyitva volt még, bár éppen zárni készültek, még kiszolgáltak. Vettem kiscica kaját, majd gyorsan visszamentem Natanielhez.
A fiú egy padon ült a cicával az ölében. Aranyosak voltak ott együtt. A kiscica még mindig nyávogott, de már nem olyan hangosan és fájdalmasan, mint mikor eljöttem onnan. Mikor meglátott, intett, hogy üljek oda hozzá.
- Milyet hoztál?
- Hát, fogalmam sincs. Amit az eladó ajánlott - rántottam meg a vállam. Miközben a fiú kinyitotta, majd óvatosan etetni kezdte a kiscicát. - Amúgy neked van macskád?
- Nincs. Szeretnék, de nincs. Anyukám allergiás a cica szőrre. Te is megeteted? - nyújtotta felém a dobozt.
- Igen - mondtam. A padon öltünk és miközben cicát etettük, megint csak beszélgetünk. Natanielnek nagyon jó humora van, viszont nagyon okos fiatalember. Egészen megkedveltem és örültem, hogy arra járt, mikor Castiel nekinyomott a falnak. Közben a kiscica megette az összes kaját, majd Nataniel ölében elaludt.
- És most mi legyen vele? - kérdezte, miközben a cica fejét simogatta, vigyázva, hogy fel ne kelljen.
- Szerintem mi ma estére befogadjuk. Ha Nina nagyon megkedveli, lehet meg is tartjuk. Aztán lehet, hogy holnap elvisszük a menhelyre.
- Ki neked Nina?
- A nagynéném - válaszoltam egyszerűen - Nem jössz be kicsit? Én nem tudnám úgy bevinni a cicát, hogy fel ne keljen.
- Hát, öhm, izé - láttam Natanielen, hogy zavarban van, de gyorsan összeszedte magát és megköszörtülte a torkát - Igen, szívesen - azzal odamentünk a szembe lévő házhoz, ahol a nagynéném és most már én is lakok. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem és beengedtem Natanielt is. Láttam, hogy a konyhában ég a lámpa, ezért tudtam, hogy Nina ott van.
- Szia - köszöntem neki.
- Szia - köszönt vissza, de amint rám és Natanielre nézett, kijavította magát - sztok.
- Jó estét! Nataniel vagyok. Örvendek, hogy megismerhettem!
- Én is örülök - láttam Ninán is, hogy nem tudja hova tenni a helyzetet, hisz 1 napja érkeztem és máris szereztem egy barátot. Sőt, még Rosalia is ott van. Jó kezdet.
- Nina - kezdtem bele a "tartsuk meg éjszakára a cicát" kísérletbe - Találtunk egy macskát, amikor hazafele jöttünk. Nagyon soványka és nem akarjuk, hogy a menhelyre kerüljön. Csak ma éjszakára légyszi had maradjon - Nina arca még meg lepettebb lett, mint volt és Nataniel kezében lévő, kis szőrgombolyagra tévedt a szeme.
- Nem tarthatjuk meg - kezdett bele a mondókájába, de rám nézett és látta a bociszemeimet, aminek nem tud ellenállni. - De ma éjszakára, egye fene maradjon - azzal kiment és keresett neki egy dobozt.
- Foglalj helyet! Kérdsz valamit inni, enni? - kérdeztem, miközben egy pohár után nyúltam.
- Vizet elfogadok - azzal elhelyezkedett az egyik széken én meg odavittem neki a vizet és én is megittam a sajátom.
- Amúgy. Honnan ismered Castielt? - hozta fel azt a témát, amiről nem akartam beszélni.
- Hosszú történet - válaszoltam gyorsan és megittam a maradék vizem.
- Hát jó - láttam rajta, hogy kicsit rosszul esik neki, de nem akartam elmesélni az igazat. Hazudni meg nyilván nem fogok. Nina visszatért egy cipős dobozzal, amit kibélelt egy pár pléddel. Nataniel óvatosan beletette a cicát, majd betakarta és felegyenesedett.
- Nekem most mennem kell. A szüleim aggódni fognak - kezdte a búcsúzkodást.
- Kikísérlek - ajánlottam fel, és mind a ketten kifelé vettük az irányt. Nina egész végig nem szólalt meg, míg Nataniel nálunk volt, csak gyanúsan méregette a fiút.
- Szép a házatok. És köszi a délutánt, nagyon jól éreztem magam - mosolyodott el. - A kiscicáról meg majd feltétlenül értesíts!
- Értesítenélek, de nem tudom, sem a telefon számod, se azt, hogy facebookon, hogy vagy fent - nevettem el magam.
- Ja igaz. Akkor megadhatom a számom?
- Persze - odaadtam a mobilom, amit felnyitottam és bementem a névjegyzékbe, majd új akuntot nyitottam és odaadtam a készüléket a srácnak, aki türelmesen várakozott.
- Kész. Még egyszer köszi a délutánt. Holnap hívj - azzal elment. Még sokáig néztem utána. Valami olyan különleges ezen a fiún. Van egy bája, amit nem lehet utánozni. Visszamentem a házba, ahol Nina a laptopja előtt ült és szorgalmasan nyomkodta a billentyűket.
- Mit csinálsz? - kérdeztem és mellé húztam egy széket.
- Öhm, semmit.
- A semmit, hogy lehet csinálni? - néztem rá értetlenül, mire ő csak elnevette magát.
- Ezért szeretlek és utállak egyben. Mert minden dologra rájössz. Előbb vagy utóbb. Kicsinek is mindig ilyen voltál. Rájöttél sok dologra - azzal magához ölelt.- Mára lefekszem. De ki volt ez a fiú?
- Nekimentem hazafelé vezető úton - rögtönöztem, mert az igazat nem mondhattam. Azon még Nina is kiakadt volna.
- Nem is te lennél - mosolygott.
- Mi lesz a cicával?
- Nem tudom. Attól függ ma, hogy viselkedik. Ha jól, akkor maradhat. Ha nem, akkor menhely - mondta Nina. - De mára tényleg megyek. Lehet, hogy még csak 8, de nagyon fáradt vagyok. Jó éjt!
- Neked is! - azzal puszit nyomtam nagynénim arcára, majd elmentem letusolni.