Újra kell kezdenem az életem

14.fejezet

 - Ti jártok? - Kérdezte Rosa elhűlve. Két barátom értetlenül nézett rám, és próbálták összetenni a helyzetet, ami nem is létezett. A lány után fordultam, aki mind ezt az előbb a fejemhez vágta, de már nem volt ott. A folyosón lézengők mind rám néztek, majd egymással kezdtek sugdolózni, gondolom rólam.

- Miért nem mondtad? - Szomorodott el egy pillanat alatt Alexy is.

- Nem, nem! Félre értitek! - kezdtem azonnal ellenkezni, de sok kutató pillantás teljesen zavarba hozott, ezért megfogtam a kék fiú, és fehér hajú lány karját, majd behúztam őket, egy terembe, ahol nem volt senki.

- Szóval? Mikor akartad elmondani? - Tette csípőre a kezét Rosa.

- Semmikor. Vagyis. Nincs mit elmondani - tártam szét a kezem. - Na, annyi a történet, hogy együtt jöttünk iskolába, mert tegnap megijedtem és egyedül voltam otthon, ezért áthívtam Natanielt. Örültök? - Kis csönd után Alexy szólalt meg először.

- Ugye tudod, hogy ez nagyon félre érthető? - Nézett perverz vigyorral, de be kellett látnom, hogy igaza van. Így kimondva, tényleg érdekes volt. Sőt, ha nem tudtam volna a teljes történetet, tuti én is félre értem.

- Mitől ijedtél meg? - kíváncsiskodott Rosa is.

- Az mindegy - legyintettem idegesen.

- Jó, figyu, elhisszük, de azért te is hidd el, hogy tényleg kétértelmű szituáció, és ne csodálkozz, ha valakik sugdolóznak mögötted. Melody, például majd fel fog robbanni a féltékenységtől - ismertette velem a helyzetet Rosa.

- De mi közöm nekem Melodyhoz?

- Melodynak bejön Nataniel. Nem vetted észre? - nézett kerek szemekkel Alexy.

- Hát, persze, hogy bejön neki Nataniel. Főleg, ha kinyitja neki az ajtót - mindkét barátom a fejét kezdte fogni, és éreztem, hogy simán kilöknének az ablakon - Tudom, szar poén volt. Na, de visszatérve. Őszintén nem figyeltem.

- A poén jelzőt erre a "beszólásra" kérlek ne használd. Másodszor pedig, ezt még a vak is látja.

- Jó, de na. Tényleg nem érdekelt.

- Neked nem Castiel tetszik? - tudakolta Rosa, alig hallhatóan. Alexy is és én is teljesen meglepődtünk ettől a váratlan kérdéstől, és hirtelen egyikünk se tudja mit mondjon.

- Kedves Rosa és Alexy! Ne akarjatok nekem szerelmi életet csinálni, jó? Semmi közöm egyik fiúhoz sem. Oké? És gyertek, mert becsöngettek! - nem is szóltunk többet a másikhoz, rohantunk földrajzra. Annyira utálom a félre értéseket.

- Ki tudja hányadik fokon van az egyenlítő? Mondjuk, Armin!

- Én? Na, de tanár úr! - tetetett sértődést a fiú.

- Igen, te! Na, mi a válasz?

- Szerintem a 64 fokon - kiabált bele az órába Kentin. Mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, kivéve Castiel vágott unott arcot. Egész nap nem szólalt meg, csak a telefonját nyomkodta. Rám se nézett, és egy egyszerű sziát se tudott kinyögni, de úgy döntöttem nem foglalkozok vele, ezért a többiek hülyeségeit hallgatva vészeltem át a napot. Bár kaptam pár szúrós pillantást a folyosókon, és Melody tényleg feltűnően került, de ez se tudta elvenni a kedvemet. Utolsó óra fizika volt, ahol azt se tudtam, hogy a tanár milyen nyelven beszél, nem hogy még azt is felfogjam, mit akar megtanítani.

- Gyerekek! Nem baj ha nem ellenőrizzük a házit? - kérdezte a tanár, aki úgy tűnt nagyon nem hozza a mai napon a formáját, így sokszor félre beszélt, és sokszor tévesztett feladatot.