Újra kell kezdenem az életem

22.fejezet - A titokzatos múlt

Másnap reggel mikor felkeltem Castiel már talpon volt, és a konyhában tevékenykedett. Kinyújtóztam, majd vissza akartam aludni, ám Démon elém ugrott és megnyalta az arcom. Hiába próbáltam elküldeni az állatot, ő csak nem hagyott engem visszatérni az édes álmaimba, így inkább kimentem a szobából egyenesen abba a helyiségbe, ahol Castiel volt.

A nap sütött, a hótakaró olvadozott, és tudatosult bennem, hogy holnaptól újra az iskola padban fognak telni a hétköznapjaim.

- Jó reggelt! - köszöntem a vörösnek.

- Hát, ha a 11 órát te reggelnek nevezed, akkor neked is - mosolyodott el. Haja az arcába hullott, szürke szemei csak úgy csillogtak, és ahogy megfordult két tányérral a kezében, amiket letett az asztalra, szinte egy idilli képbe képzeltem magam.

- Köszönöm! Uhh, addig aludtam? - haraptam bele a reggelimbe.

- Hát, igen.

- Te mikor keltél?

- Fél órája talán - válaszolta. A "reggeli" további részében csak a szokásos témákról beszélgettünk, majd mikor befejeztük, felajánlottam, hogy elmosogatok.

- Rád bízhatok törékeny tárgyakat? - kérdezte nagy vigyorral az arcán.

- Attól, mert főzni nem tudok, a mosogatáshoz értek.

- Ha te mondod. Azért előkészítem a gyógyszeres dobozt - kacsintott, majd kilépett elment a nappaliba. Hallottam, hogy előveszi a gitárját, majd pengetni kezdi, ezért gyorsan megtisztogattam a tányérokat, majd bementem hozzá, és kíváncsi tekintettel néztem, ahogy játszik.

- Mi olyan érdekes, hogy le sem veszed rólam a szemed?

- Azért ne hidd azt, hogy te rád figyelek mindig. Jól játszol, bár nem értek sokat a zenéhez, de ez baromi jó - mosolyogtam.

- Te nem értesz a zenéhez? Azon a sulis bulinak nevezett akármin, olyan számot toltál, szóhoz sem jutottam.

- Pedig nincs hangom.

- Nincs? Nincs?! Hülye vagy? Rohadt jó a hangod!

- Hogyne, akkor rossz a füled - Castiel maga mellé tette a gitárt, majd felállt, közelebb jött hozzám és mikor én azt hittem megcsókol, inkább elkezdett csikizni.

- Addig nem hagyom abba, amíg be nem vallod, hogy van hangod.

- Ne! Hagyd abba! Kérlek! - sikítoztam össze vissza, és már szinte levegőt sem kaptam, de a vörös még mindig nem akart kegyelmezni. - Jó, oké, van hangom.

- Na, mindjárt más - a fiú elengedett, majd visszaült a székébe, és a gitárt ismét az ölébe vette. Én egy picit összeszedtem magam, majd mondván, hogy akkor is én fogok nyerni, a következőt kiáltottam:

- Ja, hangom van. Csak rossz - azzal futásnak eredtem. Démon rögtön utánam futott, én meg hallottam Castiel sietős lépteit, ezért gyorsan bebújtam egy szekrénybe, a kutyát meg elküldtem a szoba másik sarkába, majd lélegzet visszafojtva vártam a fejleményeket. Noha tudtam, hogy elég gyerekes viselkedünk, azért jó volt eljátszadozni egymással. Alig tudtam visszatartani a nevetést, és imádkoztam, hogy Démon ne leplezzen le, és egy ideig azt hittem nyertem, de ez nem tartott sokáig.

Hirtelen egy hangos ugatást hallottam, aminek a gazdája Démon volt, és akkor kinyílt a szekrény ajtaja, majd két kéz húzott ki onnan. Castiel felemelt, mire én sikítozásban törtem ki.

- El fogsz ejteni, hallod? Tegyél le!

- Meggondolom - vigyorodott el.

- Nemár, ez nem vicces.