Újra kell kezdenem az életem

27. fejezet - Vége

Sziasztok!
Igen, úgy tűnik ezt is megéltük, a blog utolsó része. Nem mondom, hogy nem szenvedtem vele, mert hazudnék, de most, hogy visszaolvastam, örülök, hogy megírtam. Nem akarom húzni a szót, mert senkit se érdekelnek ezek, de megemlítem, hogy ez a fejezet tartalmaz 18+-os jelenetet, amit mindenki saját felelősségre olvassa el! Ki van téve, hogy mettől meddig tart az a rész, és a nélkül a kis bekezdés nélkül is értelmes a fejezet.

Jó olvasást!

Két hónap telt el, és azon kaptam magam, hogy itt állok március közepén, és a tavaszi szünet a jövőhéten kezdődik. A heteim nagyon össze folytak, néha házat nézni rohantam Ninához, néha pedig a suliban próbáltam némi tudást magamra erőltetni, illetve volt olyan is, hogy Castielék próbáira rohantam.

Nina születésnapja is elment, bár nagynéném nem nagyon örült, hogy meg akartuk ünnepelni a 34. életévét. A házra már akadt is vevő és noha Tony sokszor felajánlotta, hogy költözzek oda, én mindig elutasítottam.

– Ez jó lesz! – álltam meg az egyik számításba jöhető kis ház ajtajában. Nagyon tetszett az egész kicsi volt, mégis tudtam, hogy bőven elég lesz nekem és ahogy eddig állt a helyzet Castielnek. Egy nappali, egy kis szoba egy konyha, egy fürdő és egy hatalmas erkély tartozott a házhoz. Ugyan panel volt, de mivel mindenki egyetértett azzal, hogy nem éri meg egy kerteset venni, ezért maradtunk ennél.

Elintéztük az unalmas papír munkát, majd megbeszéltük, hogy pár hét múlva be is költözhetek. Nina hazavitt, majd elbúcsúztunk, én pedig a sok doboz között szlalomozva próbáltam feljutni az emeletre, ahol egy nem várt vendégre bukkantam.

– Hát te? – kérdeztem miközben ledobtam a pulóveremet a földre. Castiel az ágyamon feküdt, kezében telefonnal amit vadul nyomkodott.

– Gondoltam meglátogatlak – rántotta meg a vállát, majd behúzott maga mellé és megcsókolt. Gyomromban ezer apró lepke kezdett csapkodni a szárnyaival, és fogalmam sem volt, hogy tud a fiú még mindig ilyen hatást kiváltani belőlem. Belemosolyogtam a csókunkba, majd a mellkasára hajtottam a fejemet.

– Castiel, emlékszel mikor találkoztunk a rendőrségen? – kérdeztem tőle. Már régóta gondolkodtam azon a kérdésen, hogy a vörös mit csinálhatott azon a helyen és egyre rosszabb gondolatok voltak a fejemben, ezért le akartam zárni a témát.

– Nem tök mindegy? Régen volt – rántotta meg a vállát.

– De, csak kíváncsi vagyok – a fiú nagyot sóhajtott, majd kedvesen megborzolta a hajamat. – Elmeséled akkor?

– Egy utcai verekedés volt, ha jól emlékszem. Egy csávó nekiment egy másiknak, én meg segítettem. Ennyi.

– Ohh, azt hittem valami érdekesebb – vágtam tetetett szomorú fejet, pedig valójában megnyugodtam, hogy semmi komoly dologról nincs szó. Ott feküdtünk az ágyban és nem csináltunk semmit, mégis azt kívántam bár sose érne véget ez a pillanat.

– Rendeljünk kaját, oké? Mondjuk mexikóit – állt fel Castiel, majd fel is húzott magával, és lementünk a konyhába, miközben ő keresett egy mexikói étterem számát. Megettük a kaját, majd elmentem letusolni, és miután végeztem Castiel is végzett a fürdéssel és lefeküdtünk az ágyba. Én még a telefonomat babráltam, Castiel pedig magához ölelve nézte, hogy mit csinálok.

+18-as rész következik, mindenki saját felelősségre olvassa!

Castiel csókokat lehet a nyakamra, amire össze rezzentem és elejtettem a telefont. Mintha ő csak erre vár volna, még erősebben nyomta ajkát a nyakamra, ami miatt egy halk sóhaj hagyta el a számat. A vörös maga alá fordított, majd kezeivel a fejem fölé nyomta az én kezeimet.