Újra kell kezdenem az életem

9.fejezet - A vacsora és készülődés

Eljött a vacsora ideje, én meg lerohantam ajtót nyitni. Természetes, Oliver megelőzött így ő köszöntötte először a vendéget. Egy roppant elegáns, vörös hajú férfi állt a küszöbön, aki első ránézésre nagyon ellenszenvesnek tűnt. Néhány szarkaláb ugyan már látszódott az arcán, de simán letagadhatott volna pár évet. - Jó napot! Ön a vacsoravendégünk? – kezdte Oliver a társalgást, mivel se a férfi, se én nem voltunk olyan állapotban, hogy köszöntsük egymást. Éppen egymást méregettük eléggé ellenszenvesen. - Igen. Bár Nina csak egy lányról mesélt, gondolom az te vagy az – bólintott felém. Nagynéném is kijött a szobájából és köszöntötte a férfit. - Carlos, de jó, hogy itt vagy! – ölelte meg Carlost, aki ezt viszonozta is. Oliverrel egymásra néztünk, ő oda mellém, és alig észrevehetően a fülembe súgta. - Nekem ez a pasi nem szimpatikus. Olyan gonosz feje van – és életemben először egyet értettem Oliverrel. - Szerintem is. - Gyerekek, had mutassam be Carlos Loffety-t, a barátomat - ez a szó Nina szájából annyira szokatlanul hatott, hogy nem tudtam rá mit reagálni. Képtelenség, hogy nagynéném ezzel az emberrel legyen együtt. - Rina vagyok - nyújtottam a kezem udvariasan. - Carlos - furcsa volt, hogy egy negyven év körüli embert tegezzek, így eldöntöttem, hogy inkább nem beszélgetek majd vele sokat. Az étel nagyon finom volt, bár tudtam, hogy nem Nina főzte, azért úgy tettem, mintha ellenék ragadtatva az ételtől. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Carlos csak velem nem rendes, mivel Oliverrel és Ninával sokszor összenevetett én meg max gúnyos mosolyt kaptam. - És mivel foglalkozol Rina szabadidődben? - jött az első kérdés Carlostól. - Igazából semmi különössel, a gép előtt ülök és kockulok. Zenét hallgatok, de amúgy semmi különöset. - És valami szakkörre vagy ilyesmire nem szeretnél járni? - elgondolkodtam a hallott kérdésen, mire egy kis töprengés után válaszoltam. - Kézilabdázni szeretnék, de félek nincs itt olyan hely, ahol ezt megtehetném - tényleg régóta el akartam kezdeni valamilyen sportot, de nem akartam focit, mert ott sokat kell futni, nem vagyok olyan magas, hogy kosarazzak, így hát a kézi mellett döntöttem. - Asszem van egy klub, nem? - folyt bele a beszélgetésbe Nina is. - Igen van. Meg kéne nézned! - mosolygott rám Carlos. Nem tudom miért, de valahogy még mindig nem volt szimpatikus. Miután befejeztük a vacsorát én megkérdeztem Ninát, hogy elmehet e sétálni, aki ugyan picit csalódott volt, de elengedett. Úgy gondoltam a parkhoz kanyarodok és le is ültem az egyik padhoz.Már 7 óra felé járt, nem sok ember volt kint a parkban, de akadtak, akik hozzám hasonlóan kint ültek. Telefont nem hoztam így a napot néztem, ami narancssárga színnel pompázta be a helyet. Már indulni készültem, mikor egy hatalmas kutya rám ugrott én meg hátra estem. Fel se fogtam mi történt, csak azt láttam, hogy az állat felettem áll és az arcomat nyalogatja, mintha egy régi ismerős lennék. - Démon, vissza! - Démon csalódottan szált le rólam, majd ment oda a gazdájához. - Bocs, nem tudom mi ütött belé. - kezét nyújtotta a vörös hajú fiú, hogy felhúzzon. Én el is fogadtam, majd leporoltam a gatyám. Szeretem az állatokat, főleg a kutyákat így egyáltalán nem haragudtam az állatra. Nem ütöttem be semmimet szerencsére, így meg pláne nem volt bajom vele. - Semmi gond. Máskor jobban figyelek -felegyenesedtem, majd a kutyához fordultam, aki körülugrált és majdnem megint ellökött. - Hány éves? - 2 lesz jövő hónapba - lehajoltam a kutyához, aki egy pillanatra abbahagyta az ugrálást és komoly tekintettel nézett rám. Ez tényleg csak egy pillanatig tartott, mert Démon úgy döntött ismét elkezd futkározni, így inkább visszanéztem a vörösre, aki csak állt és engem nézett. - Játszhatok vele? - De ha felborít ismét, nevethetek? - Ha nem engedem meg akkor is nevetsz - legyintettem, majd elkezdtem futni a park másik végébe. - Gyere, Démon! - az állat nagyokat ugatott és futott utánam. Castiel nevetve figyelt minket, majd ő is beszállt. Kimerülve álltam meg egy játszótér szerűségnél, ahol a hintát azonnal megcéloztam. Nem volt nagy, ösz visz egy homokozó és két hinta volt benne. Démon megállt a homokozóban, Castiel meg a mellettem lévő hintára telepedett le. Egy ideig csendben voltunk, majd én törtem meg a csendet. - És, ki volt az a barna hajú lány a pincében? - kezdeményeztem a beszélgetést. - Csak nem féltékeny vagy? - nézett rám csintalan mosollyal a vörös. - Max álmodban - nevettünk fel egyszerre. - Hogy hogy itt vagy? - váltott át komoly hangnemre. - Szeretek esténként sétálni, vagy csak levegőzni. És te? - bár egyértelmű volt, hogy kutyát sétáltatott, azért megkérdeztem, mert úgy illik. - Menekülök - nevetett fel. - Te? Menekülni? Ugyan kitől? - lehetetlennek tartottam, hogy Castiel bárkitől is menekülne. - Deboráhtól. A barna hajú lánytól - magyarázta meg, mikor a név hallatán értelmetlen arcot vágtam. - Mit tett? Vagy tesz? Nem tűnik félelmetesnek. - Tapad. Nem bírom a tapadós lányokat. Idegesítőek - egy ideig némán hallgattunk, majd Démon nagy ugatásba kezdett egy pont felé. Egy kis palota pincsi volt a zavaró tényező Démon számára. A kiskutya megtorpant és a másik irányba kezdett futni, de Démon már utána is szaladt. - Démon, lábhoz! - kiáltozott utána Castiel, de mintha a kutya meg se hallaná. - Loritty - hallottam egy ismerős hangot, a másik kutya felől. A kicsit felkapta a hang tulajdonosa, majd dühösen jött oda hozzánk - Fogd vissza a dögödet, meg is ehette volna Loritty-t. - Csak játszani akart - simogattam meg, a közben visszaérkező Démon fejét. - Egyáltalán beengednek ide szájkosár nélkül ekkora kutyákat? - kérdezte Amber hisztisen. - Ha baja esett volna... - De nem esett és nem esett volna. Állítsál magadon nagyon gyorsan! - szólt oda Castiel, miközben visszatette Démonra a pórázt. Amber csak megfordult és duzzogva elindult a másik irányba. - Nem baj Démon, ügyes voltál - simogattam meg a kutya buksiját újra. Castiel még szidta egy kicsit Ambert, majd felállt. - Hazakísérhetlek? - Köszi, de nem kell - próbáltam lerázni a srácot. Igazából nagyon is örültem volna, ha hazakísér, hisz már besötétedett és nem szívesen járkáltam volna egyedül. - Akkor változtatok az előző kijelentésemen. Hazakísérlek - elindultunk a házunk felé. Már senki se járt a sötét utcákon. A házakból kiszűrődött a lámpa fénye. Hol hangos veszekedés, hol vidám nevetések hallatszottak ki a házakból. Nem szóltunk egymáshoz egy szót se, de nem kínos csönd volt. Inkább olyan kellemes. - Megérkeztünk - álltam meg a házunk előtt. - Szép - mosolyodott el. - Öhm... Izé.. Köszi, hogy hazakísértél. - Bármikor - kacsintott rám, majd mindketten kinyögtünk egy sziát és én a házba, Castiel pedig gondolom hazafelé indult. Még magamnak se akartam bevallani, de jól éreztem magam vele.


**********
Reggel rögtön leesett, hogy ma lesz a buli. Aminek kifejezetten örültem. Szerettem a suli bulikat, ilyenkor Lolával rengeteget nevettünk, de bíztam benne, hogy Rosaval is jól fog telni az este. Még este megbeszéltük, hogy órák után a plázába megyünk, majd hozzánk és együtt megyünk a buliba. Mikor beérkeztem a suliba, rögtön az osztályterembe vettem az irányt, ahol minden a szokásos módon a feje tetején állt. Odamentem Rosához és hátulról megijesztettem. Ő nagyot ugrott ijedtében, majd csúnyán nézett rám. - Nagyon érett viselkedés, mondhatom - én csak nevettem és jókedvűen kezdtem beszélgetni az éppen beérkező Alexyvel. Mikor elmeséltem neki, hogy Rosával suli után vásárolni megyünk felháborodott pillantást vetett, hol rám, hol Rosára. - Nélkülem? Nélkülem mentek vásárolni? Na, most nagyon megbántottatok. - Jöhetsz velünk, ha gondolod - nevettem fel a fehér hajú lánnyal együtt. - Nem, így már nem. Max, ha térden állva könyörögtök. - Azt lesheted - legyintett Rosa, de én úgy voltam vele, ma leszek az osztály bohóca, így felálltam az egyik padra és belekezdtem. - Ó, kedves, drága Alexy! Gyere el velünk délután vásárolni, kérlek. Nélküled nem poén. Légyszi! - páran csak röhögtek, voltak akik nem foglalkoztak velem, de összegébe sikerült a tervem, mert a fiú csak nevetve annyit mondott. - Megyek, csak szállj le a padról! - azzal óvatosan leemelt az asztalról. Nem gondoltam volna, hogy Alexy ilyen erős, de gond nélkül leemelt az "emelvényemről" és letett a földre. Még cukkoltuk egymást egy picit, de sajnos becsengettek. Fizika volt az első órám, amin végig figyeltem, hátha megértem a lényeget, de nem jött be. Az első padban David ült, aki egész órán nem írt semmit. A padra hajtotta a fejét és meg sem szólalt. A fizika tanár, viszont egy idősebb ember volt, aki nem tűrte, ha valaki nem figyel az óráján. Most is így történt. Odament David padjához, és felemelte a füzetét ezzel mutatva, hogy a srác nem írt semmit. Armin persze ezt az alkalmat sem hagyhatta ki, hogy beleszóljon valami vicceset az órába. - Aludj szépen, kis David! - mindenkiből kitört a nevetés, de a tanár ügyet sem vetve ránk, ő is szégyeníteni kezdte Davidot. - Párnát ne hozzak? Esetleg vigyem át az osztályt egy másik terembe, hogy nyugodtan alhass tovább? - a fiú óra végéig úgy jegyzetelt, mint a kis angyal és amikor tudott valamit jelentkezett.A nap hátralévő részében nem történt semmi különös, azon kívül, hogy 2 órám elmaradt a közelgő buli miatt. Még egy indok, amiért imádom a suli bulikat.

**********

- Na, hová menjünk először? - kérdezte Rosa, mikor beléptünk a hatalmas plázába. Nekem már volt egy konkrét elképzelésem, hogy hogyan öltöznék fel, de a hozzá tartozó boltról fogalmam sem volt. - Attól függ minek akartok beöltözni. - Rocker - fejeztem ki egy szóban az öltözetemet. - Nemár. Az olyan fekete. Bár, ha jobban belegondolok - nézett végig rajtam Rosa. - Az őrülten szexi lesz neked. - Hát, biztos. Te mi leszel? - Én nem öltözök be. Ne képzeljék már azt, hogy beöltözök. - De hát az úgy nem poén - ráztam a fejem szomorúan. - Én el se megyek. Nem szeretem az ilyen rendezvényeket. - Akkor csak nekem veszünk ruhát? Nemár gyerekek. - Nekünk az is élvezet, hogy téged felöltöztethetünk - bementünk az egyik boltba, ahol gyors beszereztem amiket gondoltam. Persze Alexy és Rosa is választott nekem egy szettet, így veszekedtünk egy sort. Végül Alexy cipője, Rosa szoknyája és az én pólómban egyeztünk meg. Vettem még hozzá egy bőrdzsekit, amit már rég kinéztem, majd fizettünk. Kiléptünk az üzletből, majd elindultunk hozzánk.Nina ma Carlossal tölti a npot, így enyém volt a ház, amit nem bántam. Alexy is átjött velünk, de mivel az én szobám kicsi lett volna hármunknak, így a nappaliban telepedtünk le. Már 3 óra volt és 6 órakor kezdődött a buli. Megcsináltam egy mirelit pizzát, majd beszélgetni kezdtünk. - Mit gondoltok, ki lesz ott a bulin? - kérdeztem. - Hát, te, én, Alexy... - Én nem, már mondtam - szabadkozott a fiú. - Dehogynem. Jössz! Hát kivel fogok táncolni? - néztem rá boci szemekkel. Addig nyaggattuk a fiút, míg bele nem egyezett. Már fél 5 volt, mikor elkezdtünk készülődni. Rosa átöltözött, mert attól, hogy nem fog jelmezbe bújni, nem fog a szokásos szettjébe elmenni. Alexy, meg csak volt. Már indulni készültünk, mikor Oliver becsörtetett a lakásba. - Te nem mentél már el? - Neked is szia, köszi hogy bemutatsz a barátaidnak, meg ilyenek. Mint látod nem. A gépemet lemondták a közelgő vihar miatt - végig nézett rajtunk és még bunkón hozzátette - Ebben a szoknyába már az első sarkon megerőszakolnak. Egyébként hova mentek? - Suli buli. Nem értheted. Te túl stréber vagy ahhoz, hogy eljár az ilyen rendezvényekre. Amúgy, ő itt Rosa, ő meg Alexy - mutatta be gyorsan a barátaimat. - Oliver - intett unokatestvérem. - Csak hogy tudd én szerveztem a legjobb suli bulikat a történelemben. - Álmodik a nyomor! Gyertek menjünk! - azzal tényleg elindultunk.