Újra kell kezdenem az életem

2016 Évzáró különkiadás

****Castiel****

- Mit gondolsz az új csaj érkezéséről? - Ültem le Lisander mellé, aki éppen a jegyzetfüzetébe mélyedve írogatott. A hangomra felkapta a fejét, és értetlen tekintettel bámult rám.

- Milyen új lány?

- Nem hallottad? A tanár bá mondta.

- Te figyeltél a tanárra? Ez egyre furcsább - Na, igen. Kettőnk közül én nem szoktam figyelni a tanárokra, míg Lisander igen, de most úgy tűnt, ez alkalommal fordult a kocka.

- Be kell vallanom neked valamit. Tudom, hogy sokkolni fog, szóval kérlek, kapaszkodj meg. Szoktam figyelni a tanárokra.

- Ki vagy te és mit csináltál Castiellel? - Nevetve megveregettem Lisander hátát, majd vissza tértem a tárgyra.

- Szóval, nem hallottál róla. Rina Rebelnek hívják és az osztálytársunk lesz, állítólag.

- Hm. Hát jó. El ne felejtsem majd üdvözölni - azzal a haverom visszamélyedt a füzetébe, és többett nem is fűzött hozzá a dologhoz. Én meg betettem a fülhallgatómat a fülembe, és az udvart kezdtem nézni. Utolsó óránk testnevelés lett volna, ha a tanár nem betegszik le, így lyukas óránk lett belőle. Csörögni kezdett a telefonom, amin az egyik barátnőm neve villogott.

- Mizu cica? - Vettem fel a hívást, mire Lisander felém fordult és ezt tátogta:

- Ez melyik?

- Vicky - tátogtam vissza, majd barátnőmre figyeltem.

- Nincs kedved holnap eljönni a parkba?

- De. Hánykor?

- Fél hét felé?

- Rendben. - Beszéltünk még pár szót, aztán lerakta, mondván még lesz egy órája. - Miben, hogy holnap meglesz a csaj?

- Nem lenne jobb lekötelezni magad egy lányhoz? Ez nem helyes.

- Jaj, hagyjál már ezzel a szarral.

- Debhora miatt van, ugye?

- Mi köze ehhez Debhorának? - Nem értettem, hogy hogy jön ide Debhora, de utáltam már a gondolatát is a lánynak. Talán jobban is, mint Natanielt.

- Talán az, hogy amióta elment, azóta vagy ilyen.

- Milyen?

- Hogy fogalmazzam szépen. Egy pöcs.

- Köszi. - Nevettem el magam. Lisander nagyon ritkán káromkodott, de ha mégis, annak nyomós oka volt. - Bár, ha te nevezel engem pöcsnek, akkor tényleg az vagyok.

- Én csak azt mondom, hogy nem szép egyszerre ennyi lánnyal járni. Megbántod őket.

- És?

- Jó, oké, feladom. Veled nem lehet értelmesen kommunikálni. - Felállt, és elkezdte összeszedni a dolgait.

- Most hová mész?

- Haza. Kicsengettek. Szia.

- Szia. - Lisander elment, és én is indulni készültem, mikor ismét csörgött a telefonom.

- Hello Cast! Gyors leszek, és rövid, mert drága a telefon hívás. Tudod milyen ez. Egy perc hívás, tök sokba kerül, és... - Valószínűleg még folytatta volna a szövegelést az anyám, de nekem semmi kedvem nem volt őt hallgatni, ezért közbevágtam.

- Szia. A lényeg?

- Ja, persze, bocsi. Szóval, a hetekben hazautazunk apáddal, és csak szeretném mondani, hogy kezdj el takarítani, mert nem akarok egy disznóólba hazaérni.

- Oké. Ha ennyi, akkor szia.

- Igazán lehetnél kedvesebb is. Szia. - Már vártam ezt a reakciót, de nem nagyon hatott meg. Az amit mondott, az annál inkább. Miért kell ezeknek hazajönniük? Tök jól elvagyok nélkülük is. Amúgy is csak azért jönnek, hogy eljátszák a gondoskodó szülőket, akik a munkájuk miatt nem tudnak itthon lenni a gyerekükkel. Szánalmasak.

****Másnap a parkban****

- Szia! - Ugrott a nyakamba barátnőm, akit látszólag nem zavart, hogy úgy viselkedett, mint egy ötéves. Fekete haja, mint mindig a vállára omlott, fehér farmert, és egy piros pólót viselt, ami kiemelte a nőiességét.

- Szia! - Megcsókoltam, majd kézen fogtam, és elindultunk a parkba. Útközben be nem fogta volna a száját, így mikor odaértünk az egyik padhoz, ismét megcsókoltam, majd újra és újra, hogy ne kelljen hallgatnom a nyavalygását. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a mellettünk lévő padra egy fekete hosszú hajú, sápadt arcú lány ült.

- Na, és veled miujság?

- Semmi. Anyámék jönnek haza, és semmi kedvem hozzájuk.

- Miért? Végre megismerhetném a szüleidet. Tök jó lenne.

- Ja, hogyne - az volt az utolsó gondolatom, hogy bemutassam Vickyt a szüleimnek. A lány elkezdett valami barátnőjéről fecsegni nekem, de én nem rá figyeltem. Akaratlanul is a padon ülő lányt figyeltem, aki hirtelen sírni kezdett. Mit sírt? Zokogott.

A barátnőm felállt, és a lány elé ment, aki érdeklődve bámult rá.

- Szabad ez a hely? - Mit csinál ez? Minden idegenhez aki egy kicsit is rosszul érzi magát odamegy és beszélgetni kezd vele? Ez ennyire hülye?

- Vicky vagyok - a lány arrébb húzódott a padon, ezzel helyet engedve Vickynek.

- Rina - honnan is ismerős ez a név? Várj, nem így hívják az új lányt is? Ez véletlen lenne?

- Láttuk, hogy nem vagy jó. Mi történt? Tudunk valamiben segíteni? - Ha tudnék se akarnék, de így hogy valószínűleg azért sír, mert a pasija dobta, még kevésbé akarok bármit is segíteni neki. Bár be kell vallani, nem egy csúnya lány. Sőt egészen szép.

- Nem, sajnos nem. - És ismét zokogni kezdett.

- Dobott a barátod? Vagy megcsalt?

- Ha csak ennyi bajom lenne. - Úgy gondoltam közbeszólok, még mielőtt "Teréz anya" nem szúr le. Semmi kedvem nem volt még Vickyvel is vitázni, holott tudtam, hogy bármikor fájdalom nélkül ki tudom tenni.

- Hello, Castiel vagyok.

- Rina - Még beszélgettek pár szót, majd Rina, elbúcsúzott és lelépett. Miután nem láttuk már az alakját se, Vicky megszólalt.

- Azért kíváncsi vagyok mi lehet a baja. Te nem?

- Én nem.

- Most mért vagy ilyen?

- Nem fogtad fel, hogy egy idegennek a problémáját akarod megfejteni? Kit érdekel, hogy mi van vele.

- Kösz a együtt érzést. Ezért nem marad meg melletted sokáig egy csaj se.

- Csak te.

- Ja, idáig. Azt hittem meg tudlak változtatni, de tévedtem. Szia - azzal elszaladt. Hát ezt nem így képzeltem el, de mindegy. Végül is. Egy volt a sok közül.

иr@͵