Újra kell kezdenem az életem

21. fejezet - A rejtélyes baleset

Akár mennyire is jól telt a szünet, szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy lassan vissza fogok kerülni a suliba. Talán az a kisebb gond, hogy vissza kell mennem, az inkább aggaszt, hogy nemsokára kiosztásra kerülnek a félévi bizonyítványok, és az enyém nem a kitűnőségről lesz híres. A teljes hármas átlagom ismét csak visszaköszönt, de bárhogy számolgattam, fizikából bukásra álltam.

Január harmadikán délután a szobámban és próbáltam bemagolni a egy számítást, de csüggedten dobtam a füzetet a szoba másik végébe, mikor már századjára olvastam el a szöveget, de még mindig nem ment a fejembe.

Nina Tonynál volt, és kesernyés örömmel tudatosult bennem, hogy nénikém egyre kevesebbet van otthon. Félre értés ne essék, nagyon örülök Nináéknak, csak mostanában olyan távolinak tűnik.

- Még Castielről se beszéltem neki - álltam meg az ablak előtt és merengve néztem a tájat. Mélázásomból a telefonom csörgése ébresztett fel, a képernyőn meg Alexy neve csillogott.

- Hát, szia! - köszöntem jókedvűen.

- Rina, Rosa kórházba került! Itt vagyok a váróterembe, a szülei még nem értek ide, Light franc tudja hol van, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Légyszíves siess ide! - Alexy hangján érződött az idegesség, és a félelem, ezért gyorsan felrángattam magamra a ruhám, majd rohantam fehér hajú barátnőmhöz.

A váróteremben toporogtam, össze vissza járkáltam, míg Alexy az egyik padon ücsörgött. Éppen arra vártunk, hogy bemehessünk Rose-hoz, akinél a szülei voltak. Pár pillanat múlva, egy fiatal hölgy, és egy harmincas éveiben járó ember lépett ki a szobából és a nővér intett, hogy bemehetek. A nőnek ki voltak sírva a szemei, és még mindig nagyon szipogott, de a férfi sem volt jobb színben. Gyorsan bementem az ajtón, és rögtön a lány ágyához húzott székre telepedtem.

Szörnyű látvány volt, ahogy barátnőm ott feküdt infúzióval a kezén, és az általában mosolygós arca helyett, most egy sápadt, meggyötört tekintet nézett vissza rám. Kellett pár pillanat míg megismert, de mikor leesett neki, hogy ki vagyok, a kezemért nyúlt.

- Rina - mondta elfúló hangon.

- Itt vagyok. Mi történt? - szorítottam meg gyengéden a kezét.

- Minden olyan homályos. Otthon voltam, amikor jött egy üzenetem tőled. Valami olyasmit írtál, hogy ne menjek sehova, mert megjárom. Hiába hívogattalak, te nem vetted fel, és - itt elhallgatott, majd könnyekkel a szemében fordult vissza hozzám - én nem hallgattam rád. Light hívott, hogy akkor találkozzunk a butikja előtt, de mikor mentem volna át az úton, akkor egy kocsi kivágódott az úton.

- Úristen! Nyugi, minden oké lesz. Viszont én nem írtam neked SMS-t - húztam össze a szemöldökömet. Akár hogy próbáltam eszembe juttatni, hogy az elmúlt pár napban egyáltalán beszéltem e Rosaval, egy halovány emlék se jutott eszembe.

- Ott a telefonom - mutatott a kabátjára, ami a fogasra volt akasztva. Előkotortam belőle az eszközt, majd megnéztem az üzeneteket.

Kétség kívül ott volt a nevem, és az üzenetem.

Rina: Jobban jársz, ha nem hagyod el a házat, és követed az utasításaimat! 14:42

Gyorsan elővettem az én telefonom is, és összehasonlítottam, de abban nem állt, hogy bárkinek is üzentem volna Ninán kívül, akinek megírtam, hogy vegyen tejet és kenyeret, ha jön hazafelé.

- Ezt nem én írtam - fordultam hátra, de akkora a lány már aludt. A nővér megkért, hogy hagyjam el a termet, így kimentem. A váróban már csak Alexy ült és Rosa szülei akik teljesen magukba voltak roskadva.