Újra kell kezdenem az életem

II./1. - Mi történt a gimi után?

Miután végeztem a gimnáziummal a jobb egyetem reményében elköltöztem. Pontosabban, elköltöztünk, ugyanis Castiel nem hagyta, hogy egyedül elmenjek innen, és mivel már szinte egymásnál laktunk, így úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk. Ki is béreltünk egy kicsi, ámde otthonos lakást, és Nináék átköltöztek az akkori házamba, mert Tony feje felett összecsaptak a hullámok és el kellett adnia a sajátját. Egyetemre jártam, a Vörös meg dolgozni kezdett és szabadidejében összeismerkedett pár hasonló zenésszel, mint ő és bandát alapítottak.

A többiekkel megszakadt a kapcsolat, egyedül Lisander volt az, akivel néhanapján összefutottunk és rajta keresztül tudtunk meg dolgokat a többiekről. Például, Rosa és Leigh is összeköltöztek, Alexy pedig egyedül van, mivel Armin is elhagyta a várost. Teltek is a napok, és egy két durvább összeszólalkozáson kívül nem volt semmilyen nagy vitánk Castiellel.

Eltelt ismét egy év. Castiellel abban az évben szilveszterkor lettünk volna három évesek, de nem terveztünk rá semmit, mivel fellépése volt a bandájával. Így ott tomboltam a sorokban, David, Josh, Alex, és Max barátnőivel karöltve. A zene üvöltött, a rajongók sikították a számokat, és baromi jól telt minden.

Az utolsó szám következett, a kedvencem tőlük, amit Castiel írt a kapcsolatunkról, de nem véletlen végződött az összes koncert ezzel a számmal, hiszen a rajongóknak is tetszett. A címe ugyan nem volt valami kreatív, de nekem még az is nagyon tetszett. "Sírva láttalak először"

A színpad elsötétült, és mint az őrült rohantunk a srácokhoz hátra, hogy megölelgessük őket. Kinyitottuk az öltözőjük ajtaját, de Castiel nem volt ott.

– Bocsi, nem tudjátok merre van Cast? – a srácok összenéztek, majd szomorú tekintettel rám. Nem értettem mi váltotta ki ezt a hirtelen hangulatváltozást, de abban a felfokozott érzelmi állapotban nem is érdekelt.

– Hátul van. De Rina, – itt egy kis szüntet tartott Max – készülj fel!

– Mégis mire? – a többiek csak megrázták a fejüket, és egyre nagyobb volt a gyanúm, hogy valami olyat hallgatnak el, ami fontos lehet.

– Ezt nem nekünk kéne elmondanunk – zárta le a témát David, majd újra smárolni kezdett Bexszel. Ekkor nyitotta ki az ajtót mögöttem Castiel. Kérdő tekintettel néztem rá, mire a Vörös csak odalépett hozzám, és megcsókolt. Elnyomtam magamban azt a zavaró érzést, hogy nem tudom mi az a dolog, amit úgy tűnik körülöttem mindenki tudott, és kézen fogva kisétáltam Casttal az épületből, miután elköszöntünk mindenkitől.

– Még mindig az utolsó szám a kedvencem – kezdeményeztem témát hazafelé menet, de mintha a srác meg se hallotta volna a szavaimat, mereven bámult maga elé.

– Ühüm – válaszolta.

– Látom nem vagy beszédes kedvedben.

– Igazad van. Tényleg nem vagyok abban. Ma Davidnál alszom – azzal elviharzott. Még utána kiabáltam, hogy Cast, de ő már ott se volt. Sose csinált volna ilyet, hogy itt hagy egy sötét utcán, hacsak nem lenne nagy gáz. Utána akartam menni, de addigra már eltűnt. Gyorsan hazafelé vettem az irányt, és otthon a körmeimet rágva vártam, hogy valaki jelentkezzen már. És az a valaki mondjuk Castiel legyen.

De nem jelentkezett. Fel akartam hívni, de a szám nem volt elérhető. Jobb ötlet híján felhívtam Davidot, hogy legalább biztonságban van e a fiú, de kezdtem összetenni a tényt, hogy valószínűleg velem van baja.

– Haló – szólt bele David.

– Szia, Rina vagyok. Castiel ott van nálad? – egy pár másodperc szünet következett.