Újra kell kezdenem az életem

23. fejezet - A család, amit legszívesebben letagadnék

 - Hiányoztam nővérkém? - mondta öcsém akkora gúnnyal és gőggel, amivel még nem hallottam embert beszélni. A meglepettségből feleszmélve odafutottam hozzá, és meg akartam ölelni, de ő ellökött magától, mire a földre huppantam. Meglepetten vettem észre mennyire kigyúrta magát az elmúlt időben, és a ruhái is sokkal divatosabbak lettek.

- Ez mi volt? - suttogtam magam elé.

- Ez édesem? Úgy nevezem, hogy ne érj hozzám - kikerekedett szemekkel néztem a testvéremre. A haja megnőtt és vagy 5 centivel magasabb lett, mint én vagyok, de ahogy végig mértem Castielt még nem nőtte túl.

- De miért? És hogy kerülsz ide? Hát meghaltál!

- Nem haltam meg, ahogy láthatod hús vér ember vagyok. És, hogy hogy kerültem ide? Nos, látni akartam ki akarja tolni a biciklidet - azzal Castielre tévedt a tekintete, akit hanyagul végigmért.

- Láttál, leléphetsz - állt fel Castiel flegmán. Nem értettem, miért ennyire ellenséges, de úgy éreztem tud valamit, amit én nem. Nina és az állítólagos apám kikerekedett szemekkel nézte az öcsém, és látszott rajtuk, hogy a magyarázaton agyalnak.

- Nem vagyok tőle elragadtatva. Azt hittem nagyobb szám, de csak egy kutyás rocker úgy tűnik. Ennyire alább hagyott az ízlésed? - mérte végig a barátomat.

- De, hogy kerülsz ide? És miért nem szóltál? Aggódtam - álltam fel, és próbáltam ismét megölelni Ethant, aki csak újra ellökött magától. A szívem ezer szilánkra tört, és legszívesebben elmentem volna, de tudni akartam mi történt és mi az igazság. A tudatlanság és az értetlenség úgy lebegett a fejem felett, mint még sose, és habár boldognak kellett volna lennem, hogy látom a halottnak hitt öcsém, inkább a hideg futkosott a hátamon.

- Nos, ha ennyire tudni akarod, elmesélhetem. Akkor kezdődött, mikor elkezdtem nyomozni az igazi szüleink után. Mikor rájöttem, hogy az egész életem hazugság volt, elhatároztam, hogy véget vetek neki, ami sikerült is volna, ha nem lógsz meg aznap este. Ne vedd a szívedre, nem volt veled sohasem bajom, sőt tökre bírlak még most is, de van egy múltam, amit le akarok zárni - a szavai a lelkemig hatoltak, és olyan mérges voltam, mint még soha. A pupillám kitágult, a kezem remegni kezdett, és akkora adrenalin löketem volt, mint még sose.

- Te megölted a szüleimet?!

- Helyesbítek. Megöltem a nevelő szüleinket. És igazából te is mentél volna velük, de hát nem jó helyen voltál.

- Ne balhézz öcskös! - szólalt meg Castiel, majd nagyot taszított Ethanen, akit bár váratlanul ért a támadás, hamar felállt, majd résnyire szűkült szemekkel mérte végig ismét a vöröst. Néma csönd következett, de Ethan Castiel elé lépett és egy nagyot behúzott neki, mire a fiú orrából vér kezdett csöpögni.

- Castiel! - kiáltottam, majd gyorsan odaugrottam hozzá. Nina és James még mindig megkövülten ültek és nem csináltak semmit, ami annyira idegesített, hogy legszívesebben rájuk kiáltottam volna, de volt fontosabb dolgom is, mint hogy velük törődjek most.

- Jól vagyok, nyugi - simított meg a szabad kezével.

- Jaj, milyen cuki szerelmes pár. Hagyjátok már abba! - kiáltotta oda nekünk Ethan. Idegességemben odafordultam hozzá és felpofoztam.

- Mit képzelsz magadról? Idejössz, balhézol, de tudod mi az egészben a plusz poén? Hogy fél évig hitt mindenki halottnak. Többé nem vagy a testvérem! - üvöltöttem torkom szakadtából. Az idegesség átjárta az egész testemet, és habár próbáltam nem sírni, a könnyek utat törtek maguknak, és folyamatosan folytak le az arcomon.